Prosztata Világnap

A prosztatarák a férfiak körében a negyedik leggyakrabban diagnosztizált betegség. Minden harmadik percben meghal valaki ebben a betegségben.

A probléma súlyosságát és jelentőségét mutatja, hogy a prosztatának már világnapot is szentelnek szeptember 15-én. A Rákbetegek Országos Szövetsége is erre kívánta felhívni a figyelmet szeptember 5-én a Parlament Caféban, ahol kiváló előadók tájékoztatták a betegeket a prosztatarákról, diagnosztikai módszereiről, tüneteiről, illetve kezelési- műtéti módszereiről.

Dr. Kovács Gábor urológus főorvos, az Állami Egészségügyi Központ munkatársa hangsúlyozta, a prosztatarák veszélye abban rejlik, hogy kezdeti stádiumában tünetmentes, hiszen a rosszindulatú elváltozás a prosztata széli részeitől indul. Így nem okoz semmilyen kellemetlenséget, a beteg pedig nem is sejti, mi zajlik a testében. Ezért rendkívül fontos ötven év felett az évenkénti szűrővizsgálat. Dr. Kovács Gábor úgy gondolja, mindenkinek felelősséget kell vállalnia egészségi állapotáért, és évi rendszerességgel el kell mennie a prosztatavizsgálatra, melyhez még beutaló sem szükséges, így bármikor elvégeztethető. Sokan idegenkednek ettől a vizsgálattól, pedig ennek segítségével a prosztatarák időben felfedezhető, ezáltal gyógyítható is.

Dr. Géczi Lajos az Országos Onkológiai Intézet főorvosa tájékoztatta a betegeket a prosztatarák kezelési módszereiről. Időben felismert betegség esetében, amikor a daganat még nem terjed túl a prosztatán, a teljes gyógyulás a prosztata radikális eltávolításától várható. Ez okozhat időleges vizelettartási nehézséget és merevedési problémákat is. Ugyanakkor sikeres, időben való elvégzése esetén a beteg teljesen gyógyultnak minősíthető. Az elsődleges daganat és a kiújulások kezelésének egyik lehetősége a prosztata besugárzása. Mivel a daganat növekedését a tesztoszteron is befolyásolja, javasolt kezelési mód lehet a hormon szintjének csökkentése a szervezetben. Ezt vagy gyógyszerrel érik el, vagy a heréket távolítják el. Ez a beavatkozás a betegeket lelkileg nagyon megviseli, hiszen sokan úgy érzik elveszítik férfiasságukat és nem tekintik magukat teljes értékű embernek.

Az előadáson résztvevő érdeklődők közül legtöbben arról beszéltek, mennyire fontos lenne a betegek számára a lelki támogatás az orvosok részéről, megosztották az előadókkal pozitív és negatív tapasztalataikat egyaránt. A Parlament Caféban több feleség is jelen volt, akik otthon maradt férjeiket képviselték. Ők is faggatták az előadókat. Központi kérdés volt, hogy vajon a túlzott dohányzás és alkoholfogyasztás befolyásolja-e a prosztatarák kialakulásának kockázatát. Dr Géczi Lajos kifejtette, hogy ezt a klinikai vizsgálatok nem igazolták, a helyes táplálkozás hatása azonban mindenképpen pozitív. Dr. Kovács Gábor kiemelte, hogy intézetükben új műtéti eljárásként már elérhető a laparoszkópos radikális prosztatektómia a prosztata eltávolítására.

Bodor Mária a Rákbetegek Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a betegek tanuljanak egymástól, osszák meg egymással tapasztalataikat, hiszen akik jól tájékozottak, azok tudatosan irányíthatják sorsukat, nem fognak félni a szűrővizsgálatoktól, így idejében felismerhetik a problémákat, nagyobb eséllyel gyógyulhatnak meg.

A Rákbetegek Országos Szövetsége 2004-ben indított előadássorozatot a daganatos betegségekről a Parlament Café-ban, a Novartis Hungária Kft. támogatásával. Az orvos-beteg találkozók minden hónap első szerdáján kerülnek megrendezésre. Az önsegítő klubok összefogásából 17 évvel ezelőtt megalakult Szövetség a sok év tapasztalatait felhasználva olyan programot állított össze, amelyben az egyes betegségek és gyógyítási lehetőségeik szakmailag pontos, de közérthető ismertetése mellett igyekszik tájékoztatást adni a daganatos betegeket ellátó egészségügyi rendszer működéséről, a betegjogokról és ezek érvényesítésének lehetőségeiről, a betegszervezetek tevékenységéről és a beteg érdekérvényesítési lehetőségeiről, valamint foglalkozik a betegség társadalmi és pszichés vonatkozásaival is. A programok előadói elsősorban gyakorló és kutató orvosok, kapcsolódó tudományterületek szakemberei, pszichológusok és az egészségügy döntéshozói.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra