Sokan nem kérték az ingyenes oltást

Közel tízezer leány szülője nyilatkozott úgy, hogy nem kéri a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást gyermekének. A készítményt pedig ingyenesen kapták volna a hetedikes lányok, akik így a méhnyakrákkal szemben is védettebbek lennének.

Magyarországon évente körülbelül négyszáz nő hal meg méhnyakrák miatt. A betegség egyik fő kiváltó oka a humán papillomavírus ( HPV ), amely a daganatok 99 százalékában kimutatható. A vírus ellen létezik védőoltás, amelyet itthon 2014 óta iskolai oltási programban népszerűsítenek, és ingyenesen igényelhető azoknak a lányoknak, akik betöltötték a 12. életévüket és szeptemberben kezdték meg az általános iskola 7. osztályát. A 2017-18-as tanévben azonban 10 ezer leány szülője nyilatkozott úgy, hogy nem él a lehetőséggel - írja a vg.hu .

HPV: értelmetlenül halnak meg a nők "Sajnos nem olyan nemzet vagyunk, amely elébe menne a betegségeknek" - mondta Dr. Szőnyi György szülész-nőgyógyász, akivel az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő vírusról, a HPV-ről, megelőzéséről és a fertőzés okozta veszélyekről beszélgettünk. Az interjúért kattintson az alábbi linkre !

Csökkenő, de még mindig kiemelkedő átoltottság

A mostani tanévben a jogosultak csaknem háromnegyede (74,7 százalék) igényelte a védőoltást. Ez némi csökkenés a korábbi évekhez képest: a 2016-17. évi kampányban az átoltottság 75,7 százalék volt. 2015-16-ban a hetedikes lányok szüleinek 74,8 százaléka kérte a HPV-oltást, 2014-15-ben pedig 77 százalék volt ez az arány - válaszolta a minisztérium a Világgazdaság kérdésére. A hazai számadatok viszont még így is kimagaslóak világviszonylatban, hasonlóan magas átoltottsági arányt egész Európában csak Portugália és az Egyesült Királyság tud felmutatni.

Tízezer szülő mondott nemet az ingyenes HPV-oltásra
Tízezer szülő mondott nemet az ingyenes HPV-oltásra

A nemzeti védőoltási programba bekerült vakcina 93 százalékot meghaladó védelmet nyújt a méhnyakrák ellen a korábban HPV-vel nem fertőzött lányoknál. A daganatért legnagyobb arányban a HPV 16-os és 18-as vírustörzse a felelős, de a méhnyak-daganat szempontjából veszélyes lehet a 31-es, 33-as és a 45-ös törzs is. A Világgazdaság információi szerint 2018 szeptemberétől már kilenckomponensű hatóanyaggal oltják a HPV-fertőzés elleni iskolai oltási programban a hetedikes lányokat, ami még hatékonyabban védhet a daganat ellen.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra