Új kezeléssel segítik a petefészekrákos betegeket

Budapesten elsőként a Semmelweis Egyetemen, egy 47 éves, előrehaladott petefészek-daganatban szenvedő nőn alkalmazták az úgynevezett HIPEC-kezelést, amely a kiterjedt petefészek-daganatos betegek terápiájában kaphat jelentős szerepet.

Itthon évente mintegy 1300 új petefészek-daganatot diagnosztizálnak, 70 százalékban előrehaladott stádiumban - a speciális, a NEAK által egyedi méltányosság alapján támogatott eljárás éppen az ő túlélési esélyeiket javíthatja.

A Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, valamint a Transzplantációs és Sebészeti Klinika onkológiai sebészei közösen végezték el a fővárosban elsőként a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Baross utcai részlegén az első HIPEC-kezelést (Hyperthermic Intraperitoneal Chemotherapy) - olvasható a Semmelweis Egyetem honlapján . A terápia célja a hasüregben kiterjedten áttéteket adó, elsősorban a hashártyán terjedő daganatok kezelése, a sebészi ellátás kiegészítőjeként. A 6 órán át tartó sikeres műtétet követően a beteg 10 napos klinikai benntartózkodás után térhetett haza otthonába.

"A HIPEC-kezelés lényege, hogy első lépésben a hasüregből minden látható daganatot eltávolítanak, akár több érintett szerv együttes műtétével (fali hashártya, vékony- és vastagbélszakaszok, lép, epehólyag, petefészkek, méh, rekeszizomrészletek, májdaganatok) - ez a beavatkozás esetenként 4-6 órás operációt is jelenthet. Ezt követően azonnal, még a műtőben 41-43 Celsius fokra melegített és folyamatosan áramoltatott kemoterápiás oldattal 1-2 órás hasüregi kemoterápiás kezelést (hipertermia) kap a beteg" - mondta el dr. Máté Szabolcs, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Onkológiai Osztályának vezetője.

Itthon évente mintegy 1300 új petefészek-daganatot diagnosztizálnak.
Itthon évente mintegy 1300 új petefészek-daganatot diagnosztizálnak. A kép illusztráció, forrás: Getty Images

A meleg kemoterápiás oldat közvetlen hasüregi alkalmazásával az esetlegesen visszamaradt, nem látható daganatsejtekben magasabb gyógyszerkoncentrációt lehet elérni. A hipertermia amellett, hogy közvetlenül is pusztító hatással bír a daganatsejtekre, növeli a kemoterápia hatékonyságát, mivel segíti a gyógyszer bejutását a felszíni sejtekbe. A beavatkozás során a vérben mérhető gyógyszerszint és ennek következtében a kemoterápia szisztémás mellékhatása mérsékelt marad. A HIPEC-kezelés akkor igazán hatékony, ha a szemmel látható hasűri daganatokat sikerült eltávolítani - tehát a beavatkozás gerincét a sikeres sebészeti beavatkozás adja.

A petefészekrák esetében a legígéretesebb a hatás

A hasüregi kemoterápia hatását már az 1970-es években elkezdték vizsgálni. Később, a '80-as években a hipertermiás formájával indultak kutatások. Az amerikai sebész, dr. David Sugarbaker által 1995-ben publikált úgynevezett citoreduktív műtéti technika (CRS) - amely során minden szervet és szövetet eltávolítanak, ami a daganatban érintett - és a HIPEC-kezelés kombinációját elsőként emésztőszervi daganatok és vakbélből kiinduló daganat esetén alkalmazták. A technika bevezetése óta számos daganattípus (vastagbél-, gyomor-, hasnyálmirigy-, petefészekrák) kezelésében vizsgálták a módszer eredményességét, amelyek közül eddig a legígéretesebb hatást a petefészekrák esetében tapasztalták.

A petefészekrákot gyakran csendes gyilkosként is emlegetik, hiszen ritkán jár együtt komoly tünetekkel. Bizonyos panaszok esetén azonban nem árt egy kivizsgálár.

"A 42 Celsius-fokra melegített, majd folyamatosan keringetett kemoterápiás oldattal 1-2 órán át tartó kezelés 30 százalékkal és csaknem egy évvel javította a betegek teljes túlélését azokhoz képest, akiken csak a daganateltávolító műtétet végezték el" - tájékoztatott dr. Máté Szabolcs.

Jelentős felkészülés

A Semmelweis Egyetemen végzett műtétet jelentős felkészülés előzte meg. A beavatkozást végző sebészi team évek óta együttműködik, legutóbb az egyik legnagyobb európai centrumban, a római Policlinico Universitario Agostino Gemelliben szereztek tapasztalatot a műtéti technika kivitelezésével kapcsolatban. "Az új eljárás segítségével nemcsak a nőgyógyászati-onkológiai betegellátás színvonala emelkedik, hanem potenciálisan más, elsősorban hashártyát érintő daganatos betegségekben is alkalmazható lehet a technika, továbbá nemzetközi vizsgálatokhoz is csatlakozni tudnak a klinikák a jövőben" - hangsúlyozta dr. Máté Szabolcs és dr. Huszty Gergely, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika adjunktusa.

Dr. Ács Nándor egyetemi tanár, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója kiemelte, a dr. Máté Szabolcs vezetésével megvalósult, összetett szervezési feladatokat, multidiszciplináris ismereteket és magas színvonalú operatív tudást igénylő beavatkozás során ismét megmutatkozott a két klinika kimagaslóan jó együttműködése. A sikeres operációhoz elengedhetetlen volt az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika Traszplantációs és Sebészeti Klinikán működő, a csapattal hosszú ideje együtt dolgozó orvoscsoportja is.

A Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika évtizedek óta működő Nőgyógyászati Onkológiai és Daganatsebészeti Osztálya immár a petefészek-daganatok kezelésének teljes vertikumát biztosítja, a kemoterápiától a célzott- és immunterápián át a speciális CRS- és HIPEC-kezelésig. Ezekhez az összetett beavatkozásokhoz nélkülözhetetlen a magas színvonalú szövettani és molekuláris patológiai hátteret biztosító I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet támogatása is.

Széles körben elérhetővé válik

Az elkövetkező egy évben egyébként minimum tíz páciens bevonását tervezik az új terápiába, a jövőben pedig az ország egészéből, más klinikákról érkező betegek számára is elérhetővé válik majd a HIPEC-kezelés az osztályvezető tervei szerint.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra