"Bár kívülről ők másnak tűnnek, a lelkük gyönyörű és ép"

Kecskés Karina tizenkét éve segíti munkájával a Baltazár Színház társulatát, amely Magyarországon az egyedüli hivatásos színtársulat, amely értelmi sérült színészekből áll. Társulatuk olyan kultúrát kíván megteremteni, amely társadalmi integráció lehetőségét nyújtja sérült embereknek, és melynek célja, hogy tevékenysége nyomán a sérült emberek társadalmi megítélése megváltozzon.

Kecskés Karina színésznő a Baltazár Színház munkájában színészként, drámapedagógusként vesz részt, emellett végzett meseterapeuta, és több éve nehéz sorsú gyerekeknek rendez meseterapeutás tábort Csángóföldön. Idén ő az Egészséghősök-díj egyik jelöltje, aki interjúban mesélt nekünk ezekről a tevékenységeiről.

Szavazzon az Egészséghősökre! A szakmai zsűri már összeült, hogy kiválassza 2018 Egészséghőseit. A közönség a hat meghirdetett kategóriában október végéig adhatja le szavazatát. Október 31-ig ön is szavazhat, a részletekért kattintson az alábbi linkre !

HáziPatika.com: Hogyan került kapcsolatba a Baltazár Színházzal?

Kecskés Karina: Amikor az első gyermekem született, munka nélkül maradtam, mert megszűnt a színházi szerződésem. Elek Dóra, a Baltazár Színház vezetője megkeresett, hogy lenne-e kedvem náluk beszédet tanítani: ettől először nagyon megijedtem, nem tudtam, tanárként hogy fogok majd helytállni a gyerekek között. Amikor elmentem az első órára, annyira zavarban voltam, hogy elkezdtem sírni, mert nem tudtam, miért is vagyok ott. Akkor a gyerekek megöleltek, ők is elkezdtek sírni, és mondták, hogy "Ne félj Karina, majd mi segítünk!", és ez akkor valóban segített. Ők nagyon erős egyéniségek, tiszta szívű, őszinte emberek. Nagyon jó velük lenni, mert éppen azokban az emberi értékekben erősítenek meg, és erősítettek meg akkor is, amelyek számomra is nagyon fontosak. Jó olyan közegben lenni, ahol ilyen tiszta értékrendek vannak.

HáziPatika.com: Miért jó, hogy létezhet olyan színház, amely értelmi sérült színészekből áll?

Kecskés Karina: A legtöbb ember nem tud mit kezdeni azzal, ha valaki sérült vagy fogyatékos . Az emberek többségében sajnálat van velük szemben, és a helyzetük tabu téma. Nem szeretnek foglalkozni ezzel az emberek, eltartják maguktól és nem is tudnak mit kezdeni velük. Szerintem a művészet által viszont megnyílik egy kapu, mert a művészet a lélekhez szóló közvetítő eszköz, amire nagy szüksége van mindenkinek. A színház pedig egy nagyon jó kifejező forma, ahol sok művészeti ág van együtt. A Baltazáros színészek nagyon tehetségesek: lehet, hogy ha például a buszon találkozik közülük valakivel az ember, azt látja, hogy alig tudja megfogni a kapaszkodót, de amikor felmegy a színpadra, és elmond egy verset, olyan húrokat pendít meg az ember szívében, amit nem is gondolt volna korábban. Az előadásoknak köszönhetően az előítéletek eltűnnek az emberekből, miközben nézik ezeket a színészeket. A szövegek egész más értelmet nyernek, az ő tolmácsolásukban. A Baltazár Színház színészeinek tisztasága olyan ragyogó, hogy bár kívülről ők másnak tűnnek, de a lelkük gyönyörű és ép.

"A művészet által megnyílik egy kapu"
"A művészet által megnyílik egy kapu"

HáziPatika.com: A színházi munkáin kívül meseterapeutaként is foglalkozik. Hogyan talált rá a meseterápiára?

Kecskés Karina: Az első gyermekem születése után kerestem, hogy hogyan is vezessem be őt a világba: elkezdtem azon gondolkodni, hogy nekem mi segített a gyerekkoromban, melyek voltak a fontos támpontok. Ekkor eszembe jutott, hogy mennyire sok mesekazettát hallgattam, és elkezdtem meséket, mesekönyveket keresni, és ráakadtam Boldizsár Ildikó könyvére a meseterápiáról, és rájöttem, hogy ezzel nekem dolgom van. A meseterápia már 8 éve része az életemnek: ez egy olyan szellemi út, amely a gyerekeim és saját magam által is a részemmé vált. Hiszek a mesékben, és abban, hogy ezek a történetek évezredek óta azért maradtak fent, hogy az embereket segítsék életválságokban, és a nehéz helyzetekben. A szimbolikus képek, amelyek a mesékben vannak, olyan útmutatók, amik segítik az embereket. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek és felnőttek megkapják ezeket a kódokat. A mesék segítenek, hogy a gyermekek fantáziája szárba szökkenjen, hogy a szavakat képpé alakítsák a fejükben. A mesék megmutatják, hogy minden nehéz helyzetből van kiút. Cselekedni kell, nem pedig megállni, ha problémával találkozunk. A mesehősök is mindig egy nehéz élethelyzetből indulnak útnak, hogy a mese végére visszataláljanak a rendhez.

HáziPatika.com: Meseterápiás foglalkozásokat nem csak felnőtteknek tart, hanem gyerekeknek is, és meseterápiás tábort is rendeznek nyaranta. Mesélne erről a táborról?

Kecskés Karina: A Derék Jankó meseterápiás táborunkat már 5 éve rendezzük meg nyaranta, Csángóföldön. Nincs állandó támogatónk, a tábor léte minden évben kérdéses. Igyekszünk a csángó gyerekeket megerősíteni az emberi értékeikben, aminek birtokában vannak. Nem csak közösséget szeretnénk építeni a gyerekekkel, hanem közös élményeket adni, amelyek által esetleg más döntéseket hoznak majd az életük bizonyos pontján.

Ebben a gyerekeknek a mesék, a történetek által is segítünk. Van egy meseterápiás CD lemezem a Mesékbe zárt titkok, ehhez az életben elvesző emberi értékek megerősítésére kerestem meséket. Ezzel szeretnék segíteni a gyerekeknek, hogy tudják, igenis azokért a dolgokért fontos élni, amik értéknek számítanak, és nem szabad elbizonytalanodni még akkor sem, ha a világ ezt nem feltétlenül veszi észre, vagy támogatja. Előbb vagy utóbb az ember, ha a saját útján jár, akkor szárnyalni fog, akkor a táltos paripája hátán van és megérkeznek a segítői, minden tekintetben.

A csángóföldi gyerekek, akiknek rendezzük a tábort, nehéz életet élnek, nem gyereklétet: itt a 8-10, sőt, gyakran az 5-6 éves gyerek is komoly, kemény fizikai munkát végeznek. A tábor egyik célkitűzése az is, hogy a gyermeklét örömeibe bevezessük őket, a játék örömének megtapasztalásába. Fontos az is, hogy családi mintát kapjanak, ezért én is a családommal és a gyerekeimmel megyek, illetve a meseterapeuta kollégám is. Egyenrangúként kezeljük őket a saját gyerekeinkkel, meghallgatjuk a problémáikat, tiszteljük őket. Mindent közösen csinálunk, együtt kirándulunk , sétálunk, mosunk fogat. Próbáljuk a gyerekeket az álmaikban megtámogatni, hogy tudják, nem egy irreális vágy, ha például zenét szeretnének tanulni. Tavaly eljött velünk a táborba egy gitárművész. Kaptunk adományként gitárokat, amiket most eljuttattunk nekik. Összeállt a gyerekekből egy csángó zenekar, interneten hétről-hétre gitárleckéket vesznek Magyarországról. Van például egy nagyon jó tanuló kislány, akit összehoztam egy támogatóval, aki segíti a tanulmányai megvalósításában, hogy 4-5 éven keresztül el tudjon utazni 10 faluval arrébb. Én itt közvetítő szeretnék lenni, segíteni a gyerekeknek hosszú távon. Megtalálni a kapcsolódásokat magyar és csángó emberek között. Csodálatos élmény volt, hogy tavaly Kapolcsra és a Balatonra jöhetett táborozni 12 csángó gyerekünk. Szeretnék perspektívát nyitni számukra, hogy a megszerzett tudást vissza tudják majd forgatni a környezetükbe. Remélem, megtalálnak az önkéntes támogatók és cégek, hogy a nagyszabású terveink megvalósulhassanak.

A táborunkról Mészáros Márta készített egy dokumentumfilmet, a címe Bármi legyen, gazdagít, amit többször vetítettek már fesztiválokon és a televízióban is.

HáziPatika.com: Mit szólt, amikor megtudta, hogy jelölték az egészséghősök díjra?

Kecskés Karina: Nagyon megtisztelőnek éreztem a felkérést, és nagyon örültem, hogy észrevették a munkámat. Ahogy egyre idősebb leszek, úgy válik egyre fontosabbá a számomra, hogy a saját életemen túl is tekintsek, ne csak a szűk környezetemben legyek jelen, hanem próbáljak adni is másoknak. Szerintem túlmutatóbb az, ha az ember egy nagy egészben gondolkodik, mintha csak saját magában és a saját egójában. Ehhez fontos az ismertségem is, mert ezáltal több emberhez jut el az az értékrend, amit közvetíteni szeretnék. Hitelesnek tartom magam a cselekedeteimben és hiszek abban, hogy jó tett helyében jót várj.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra