A fogyás fenyegető következményeire derült fény

Köztudott, hogy a túlsúly számos egészségi problémához kapcsolódik, és néhány kiló ledobása gyakran a legjobb módja annak, hogy elkerüljük a súlyos betegségeket a kortól függetlenül. Csakhogy ez az elképzelés egyáltalán nem biztos, hogy általánosan igaz.

A test tömegének változása és a korai halál kockázata közötti kapcsolatot vizsgáló tanulmány - amely a napokban jelent meg a BMJ orvosi szakfolyóiratban - arra jutott, hogy a súlygyarapodás és a halálozás összefüggése gyengül az öregedéssel, sőt a középkorúaknál vagy a késői felnőttkorban a fogyás fokozhatja a korai halál kockázatát, különösen a szívbetegségek miatt - számolt be a CNN . "Felfogásunk szerint az a legjobb módszer, ha fiatalabb korban megelőzzük a súlygyarapodást, hogy ezzel csökkentsük a korai halál kockázatát az élet későbbi szakaszában" - közölte An Pan, a tanulmány szerzője, a vuhani Tongji Orvosi Egyetem professzora.

elhízás
Aki fiatalon meghízik, és túlsúlyos is marad, azt fenyegeti leginkább az idő előtti halálozás. Fotó: iStock

A tanulmány azonban megállapította , hogy azok az emberek viselték a korai halál legnagyobb kockázatát, akik egész felnőtt életükben elhízottak maradtak. Ha csak azokat vizsgálták, akiknél a súlygyarapodás a 20-as évek közepétől indult és a túlsúlyuk kitartott a középkoruk eléréséig, akkor a megnövekedett mortalitás kockázata szintén magas volt azokéhoz képest, akiknél megmaradt a normális testsúly egész életük folyamán. De az igazi meglepetés ezután következett. A közép- és idős korban bekövetkező fogyás "szignifikánsan kapcsolódott a megnövekedett halálozási kockázathoz" a tanulmány szerint.

Magyarok veszélyben

A számok különösen elgondolkodtatók az OECD legutóbbi jelentésének tükrébe, amely szerint Európában a népesség több mint fele legalább túlsúlyos és több mint ötöde elhízott. Az előrejelzések azonban azt mutatják, hogy az elhízottak aránya 2030-ra 50 százalékra nőhet, sőt, egyes országokban a 90 százalékot is megközelítheti. Magyarországon sajnálatosan ebbe a körbe tartozhat, mert a jelentés szerint jelenleg a felnőtt magyar lakosság 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig (beleértve az elhízottakat is) kétszer ekkora.

A vuhani tanulmány vészjelzése is fájdalmasan érint bennünket , mert a magyar gyermekek közül minden negyedik-ötödik túlsúlyos vagy elhízott, sőt a 15-16 éves lányok esetében ez az arány már a 30 százalékot közelíti. Ahogy nő az életkor az egészségtelen súlygyarapodás az emberek nagyobb részét érinti, mert miközben a 18-34 éveseknek csak a harmada túlsúlyos vagy elhízott, addig a 65 évesnél idősebbek 80 százaléka már e körbe tartozik.

Szándékos vagy nem szándékos fogyás

Pan professzor azonban felhívta a figyelmet, hogy a vizsgálatuk nem terjedt ki a vizsgált személyek fogyásának okaira az életük során. Pedig ebben az egyik fontos tényező, hogy a fogyás szándékos volt-e vagy sem. A nem szándékos súlycsökkenés valamilyen alapbetegség (például a diabétesz vagy a rák ) következménye lehet. Egy másik fontos szempont az lehet, hogy a súlycsökkenés olyan személynél jelent meg, aki már elhízott, és így eleve nagyobb volt a halálozási kockázata. "Az elsődleges üzenetünk az, hogy meg kell próbálni nem elhízni, amikor fiatalok vagyunk, idős korban pedig az egészséges életmódra kell összpontosítanunk. A testsúly másodlagos szempont" - szögezte le Pan.

Az emberek többsége manapság is úgy tekint az elhízásra, mint egy állapotra, nem pedig mint egy betegségre, pedig tény, hogy az elhízás krónikus, visszatérő betegség, amellyel élethosszon át kell foglalkozni. Részletek!

A tanulmány megállapította, hogy azok az emberek, akik túlsúlyosak maradtak, de nem kövérek, felnőtt életük során, alig vagy egyáltalán nem mutatták a korai halál fokozottabb kockázatát. A kutatás érdekesség, hogy a kínai egyetem szakemberei az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi és Táplálkozási Vizsgálati Felmérése ( NHANES ) során rögzített adatokat használta az elemzés elkészítéséhez. Ez egy nemzetközileg reprezentatív éves felmérés, amely interjúkat, fizikai vizsgálatokat és vérmintavételeket foglal magában - az amerikai lakosság egészségi állapotának felmérése céljából. A kutatásban több mint 36 ezer 40 év feletti embert vizsgálnak minden évben.

A korábbi kutatások összekapcsolták a felnőttkori magas BMI -t a korai halálozás nagyobb kockázatával, de ezekből sokkal kevesebb derült ki a testtömeg időbeli változásának szerepéről. Pan szerint további kutatásokra van szükség a testtömegváltozás és a halálozás viszonyának feltárására, valamint a súlycsökkenés hosszú távú egészségi következményeinek felderítésére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra