Így ápoljuk a bőrt a nyaralás alatt

Az év többi napján is, de nyaraláskor kiemelten fontos a bőrápolás és a fényvédelem.

Sokan ezen szavak alatt azt értik, hogy utazáskor szükség van naptejre, utána pedig napozás utáni készítményre. Ennél azonban jóval többről van szó, főleg azoknak, akik vízpartra mennek pihenni, és akiknek az átlagosnál kicsit érzékenyebb a bőrük. Lássuk, mire lesz szükség!

Fontos a megfelelő bőrápolás

A sima, nyári hétköznapok is megterhelést jelentenek a bőrnek, még akkor is, ha csak munkába megyünk, vagy ha el sem hagyjuk a várost. Nyaraláskor persze mindez fokozódik, a lengébb, szabadabb öltözék, a sós víz, a homok, az erős napfény és a szél mind-mind hatással vannak a bőrünkre és a hajunkra. Izzítják, hevítik, feszítik és szárítják a testünket, ami igen komoly terhelést jelent. Saját érdekünk, hogy reagáljunk ezekre a helyzetekre, és segítsünk a bőrünknek enyhíteni a rajta lévő nyomást.

fényvédelem, naptej, nyaralás

A naptej használata önmagában még nem meríti ki a fényvédelem fogalmát: az arcbőr típusához választott fényvédő például a fiatalság megtartása érdekében is elsőrangú, hiszen az arc és a kezek a napfény hatására könnyebben öregszenek, vagyis sokkal hamarabb lehetnek ráncosak. A pattanásos, zsíros arc túlzott napoztatása pedig súlyosbíthatja az akné tüneteit és akár maradandó foltokat is okozhat, így akinek problémás a bőre, nem indulhat nyaralni a bőrtípusának megfelelő fényvédő nélkül.

A nyaralás nagyobb terhelést jelent

A tökéletes fényvédő szer kiválasztása - amely védelmet nyújt a bőrsejtek és a DNS számára - csak fél siker. Legalább olyan hangsúlyos a strandolás utáni tisztálkodás és a hidratálás is. Főleg a vízparton, tengernél vagy óceánnál nyaralók esetében fontos, hogy alaposan lemossák magukról a sós víz maradványait: lehetőleg olajos állagú tusfürdővel tisztítsák meg a testüket. Egy gazdagon tápláló olajtusfürdő képes azonnal megszünteti a bőrirritációt, és már zuhanyzás közben enyhítheti a bőrfelszín kellemetlen, feszülő érzését.

A nyári szünetben történik a legtöbb baleset a gyerekekkel, sajnos kevesen tudják, de a sebkezelés során különösen fontos a megfelelő fényvédelem, különben maradandó nyomok maradnak a bőrön. Nyári sebek kezelése

Ezután pedig jöhet a hidratálás, vagyis a bőr puhítása, nyugtatása, valamint a barnulás megtartása. Érdemes kifejezetten a napozás utánra ajánlott, úgynevezett "After-sun" testápoló készítményt választani, amely optimális nedvességtartalmat biztosít a felhámban, és sejtvédő kezelést nyújt a hosszan tartó barna bőrért.

Arcunknak is szüksége van ápolásra

A mélyhidratálásból sem szabad kihagyni az arcot, mivel a fokozott igénybevétel és a nagyobb terhelés meggyengíthetik a bőr sejtjeinek működését. Ilyenkor az nem tud sem a mélyebb rétegekből regenerálódni, sem pedig megtartani a természetes egyensúlyhoz szükséges vizet. Hamar vízhiányossá válik , ami feszülő és kellemetlen érzethez vezet. Ráadásul érzékenyebb lehet a külső hatásokkal szemben és elvesztheti ragyogását is. Csodát tehetünk, ha egy kimerítő, vízparton töltött nap után megajándékozzuk magunkat egy kifejezetten vízhiányos bőrre kifejlesztett arckrémmel. Nem csak azért, mert jóleső érzés, hanem mert egy professzionális krém képes stimulálni a mélyebb rétegekben lévő sejteket a kiegyensúlyozott nedvességtartalom kialakítására, továbbá megkötni a nedvességet a bőr felsőbb rétegeiben.

A nap végi sminkeltávolításhoz és a bőrápoláshoz érdemes micellás vizet is alkalmazni , ami természetes módon segít újjáépíteni a bőr hidrolipid rétegét. Nemcsak tisztít, de a sminket is maradéktalanul eltávolítja az arcról és a szemekről. Képes megnyugtatni az érzékeny és az irritált bőrt, és azonnali frissességérzetet nyújt. Ráadásul vízzel való lemosást sem igényel, így bárhol vagyunk, elég egy vattakorong a bőr felvirágoztatásához.

A hajunkról se feledkezzünk meg!

Ugyanúgy, ahogy a bőrt, a hajat is extrém terhelés éri: a nyaralás közbeni extra igénybevétel ugyanis sem a fejbőrt, sem pedig a hajszálakat nem kíméli. A hajunk is megszenvedi a tűző nap, a sós víz és a szél ártó hatásait, így fontos, hogy a strandolást követően áldozzunk pár percet a hajápolásra is. Külön figyelmet kell szentelnünk a hajtípusunknak leginkább megfelelő sampon kiválasztására, amely lehetőleg kímélő összetételű és detergens mentes, azaz nem tartalmaz szennyeződéseket oldó tisztítóanyagokat. Az érzékeny, korpára hajlamos fejbőr kezelése nyaraláskor is ugyanolyan fontos, mint máskor, ha ugyanis elhanyagoljuk ezeket a tüneteket, a szabadság végeztével csak rosszabb lehet a hajunk állapota. Az utazás során is meg kell tehát óvnunk a fejbőrünk fiziológiai egyensúlyát, így fontos, hogy ne maradhatnak otthon ezek a készítmények sem!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra