A felnőtteket is védi a rota-ellenes oltás

A gyerekek védőoltása közvetett módon a nem injekciózott felnőtteket is megvédheti a súlyos hasmenéssel és hányással járó betegségtől- írja egy új tanulmány, amely a Clinical Infectious Diseases című szakfolyóiratban jelent meg.

A szakemberek feltételezik, hogy a gyermekorvosi gyakorlatban adott oltás még hasznosabb lehet, mint eddig feltételezték, hiszen jócskán mérsékelheti a felnőttek egészségügyi kiadását is. Az oltás megjelenése előtt a rotavírus évente 24 millió orvoslátogatást, 2,4 millió kórházi ellátást igénylő megbetegedést és 453 000 gyermekhalált okozott világszerte. A kicsiknek adott védőoltás az Egyesült Államokban azonban jelentősen visszaszorította a fertőzést a beoltott és a nem oltott gyerekek körében egyaránt.

Evan J. Anderson, az Emory Egyetem kutatója chicagói orvos kollégáival együtt azt vizsgálta, hogy a gyerekeknek adott oltás hogyan befolyásolja oltatlan felnőttek megbetegedését. A kórokozó előfordulását közel 3500 felnőtt székletmintában vették górcső alá, s az oltás előtti, tehát 2006-ban és 2007-ben gyűjtött adatokat összehasonlította a vakcina megjelenését követőekkel, amelyek 2008 után kerültek begyűjtésre. Kiderült: az oltatlan felnőttek körében felére esett a rotavírus megjelenése, mely valószínűleg az gyermekeknek adott védőoltásnak köszönhető.

"A hasmenéssel orvoshoz forduló felnőttek baktériumtesztjei alapján kijelenthetjük, hogy csaknem a felére esett a rotavírus jelenléte " - mondta Dr. Anderson. Egy korábbi kutatás szerint évi 152 millió dolláros (azaz több mint 33,5 milliárd forintos) kiadást jelent ez a betegség, így a vakcina költséghatékonysága minden előzetes várakozást felülmúlt.

A drámai csökkenés mind a járóbetegeknél, mind a kórházi ápolásra szorulóknál megfigyelhető. Dr. Anderson szerint egyértelmű, hogy a gyerekek által kapott védőoltásnak tudható be, hogy a vírus jelenléte csökkent az egész társadalomban. Mivel a kórokozó genotípusa évről évre változik, egyelőre nem tudni, hogy a kedvező tendencia a továbbiakban is folytatódik-e.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra