Az orosz és a kínai vakcináról is beszélt Szijjártó

A kínaiakkal folytatott előrehaladott tárgyalások hírére tizennégy európai uniós ország nagykövete hívta fel a pekingi magyar nagykövetet - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Magyarországnak nemzeti érdeke a koronavírus elleni oltás menetének felgyorsítása - fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A politikus hangsúlyozta, ma Magyarországon nem kormánypárti vagy ellenzéki politikusok, nem parlamenti vagy parlamenten kívüli pártok döntenek arról, egy oltóanyagot lehet-e használni, hanem van egy olyan intézmény, a gyógyszerészeti hatóság, ahol olyan emberek dolgoznak, akik felhatalmazással és tudással rendelkeznek ahhoz, hogy ilyen döntéseket meghozzanak.

Szerbiában már a Sinopharm COVID-19 elleni vakcinájával oltanak. Fotó: Aleksandar Jovanovic/Getty Images
Szerbiában már a Sinopharm COVID-19 elleni vakcinájával oltanak. Fotó: Aleksandar Jovanovic/Getty Images

Kétmillió dózis jön három ütemben

Kiemelte, naponta csaknem száz ember hal bele a koronavírusba Magyarországon, és 10-15 milliárd forintos kárt szenved el a magyar gazdaság az érvényben levő korlátozó intézkedések miatt. Ha csak egy nappal előbb lehet tömegesen oltani, azzal száz-százötven ember életét lehet megvédeni, és 10-15 milliárd forintnyi kártól menthető meg a magyar gazdaság - mondta a tárcavezető. Hozzátette, a kormány emberek életét, egészségét és munkahelyét védi.

A pénteken kötött orosz megállapodásról Szijjártó Péter megjegyezte, egymillió ember oltásához szükséges mennyiségű vakcina érkezik három ütemben - háromszor harminc nap alatt - Magyarországra. Ez kétmillió adag oltóanyagot jelent, hiszen a korábban engedélyezettekhez hasonlóan az orosz védőoltásból is két oltás szükséges.

Orosz vakcina: megszólalt az OGYÉI-főigazgató Egyre több a bonyodalom a magyar hatóságok által a héten engedélyezett orosz Szputnyik V, valamint az AstraZeneca oltásai körül. További részletek itt .

Olyan a helyzet az oltásokkal, mint tavasszal a maszkokkal

Szijjártó Péter rámutatott, a helyzet most ugyanolyan, mint tavaly tavasszal volt. Akkor is az egész világ ugyanazokat a termékeket - lélegeztetőgépet, maszkot, védőruházatot - akarta venni, de azokat kevés helyen gyártották, így nagy harc volt értük. Most az egész világ biztonságos és hatásos oltóanyagot akar vásárolni, de azt kevés helyen, a szükségesnél kisebb mennyiségben és a kelleténél lassabban állítják elő. Minden országban halnak meg emberek a vírus miatt, minden ország szenved a korlátozó intézkedésektől, minden nap újabb és újabb munkahelyek kerülnek veszélybe - emelte ki a tárcavezető.

14 uniós ország érdeklődött azonnal

A keleti vakcinák iránti érdeklődésről közölte, a kínaiakkal folytatott előrehaladott tárgyalások hírére tizennégy európai uniós ország nagykövete hívta fel a pekingi magyar nagykövetet, azért, hogy megtudják, kivel kell beszélni a Sinopharm cégnél. Szombaton a NATO-tag Törökországgal állapodtak meg az oroszok a helyszíni gyártásról, és amikor a magyar szakemberek Oroszországban jártak, "egyik déli szomszéd országunktól" is volt ott egy delegáció, a német kancellár pedig segítséget ígért az orosz vakcina európai engedélyezésének folyamatában.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ma az a kérdés, hogy egyes országokban lesz-e gyorsan oltóanyag, vagy csak hónapok múlva, be tudják-e oltani állampolgáraikat, vagy nézniük kell, ahogy emberek halnak meg és munkahelyek vesznek el. Szijjártó Péter hangsúlyozta, ami politikailag, diplomáciailag elvégezhető volt, azt a magyar fél megtette a kínaiakkal is. Van egy megállapodás-tervezet, amelyet csak akkor írnak alá, ha a gyógyszerhatóság az orosz és a brit oltóanyaghoz hasonlóan engedélyezi a kínai vakcina felhasználását is, ám ez még nem történt meg - tette hozzá.

A kínaiak "szakértelméhez nem fér kétség"

Kínában már több tízmillió embert beoltottak a kínai vakcinával, valamint az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben is tömegesen használták ezt az oltóanyagot - ismertette a politikus. Szijjártó Péter elmondta, hogy mindkét utóbbi ország külügyminiszterével beszélt, akik pozitív tapasztalatokról tájékoztatták, szakmai konzultációkkal segítették a magyar hatóságot, a magyar szakemberek pedig napokat töltöttek Kínában a gyártási hely tanulmányozásával is. A kínai technológia minőségéhez és a gyártásban, fejlesztésben, kutatásban részt vevő emberek szakértelméhez nem fér kétség, az általuk adott jelentés értelmében. A kínaiak korrekt tárgyalópartnernek bizonyultak - mondta.

Azok a védőoltások, amelyeket a hatóságok engedélyeznek - legyenek akár hagyományosan vagy korszerű, új technológiával előállítva - egyaránt hatékonyak és biztonságosak - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Hogy miről beszélt még a szakember, megtudhatja korábbi cikkünkre kattintva .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra