Így küzdje le a lázat!

Jótékony vagy káros? Az immunvédekezés 37,5°C-os testhőmérséklet körül a leghatékonyabb, az alacsony lázat tehát nem kell csillapítani, a magas vagy tartós lázat viszont annál inkább, hiszen életveszélyes lehet!

A hasznostól a veszélyesig

A láz többnyire baktérium- vagy vírusfertőzések, szövetkárosodások és gyulladások kísérő tünete. A gyulladás nyomán olyan anyagok kerülnek az agyba, melyek a láz kialakulásáért felelős prosztaglandin keletkezését serkentik. A test hőszabályozó központja a köztiagy hipotalamusz nevű részében található. Láz kialakulásakor a prosztaglandin hatására a központ növeli a hőtermelést, ebbe gyors összehúzódásokkal az izmok is besegítenek, azaz remegnek, mi pedig ezért didergünk. Ellentétes hatásként a hőszabályozó központ csökkenti a hőleadást: szűkülnek a bőr hajszálerei, így a testhőmérséklet emelkedik.

Valójában a test maghőmérséklete fontos, a testfelszíni értékek változók, a végbélnyílásban például +0,5°C-kal több mérhető, mint máshol.

Hónaljban mérve 37-38°C közötti testhőmérséklet esetén hőemelkedésről, 38°C felett lázról, 39-40,5 között magas lázról, 40,5 felett pedig igen veszélyes állapotról (hiperpirexia) beszélünk. A magas hőmérséklet gátolja a kórokozók szaporodását, gyorsítja az ellenanyag-termelést és a kórokozók megsemmisítését.

A magas lázat csillapítani kell.
A magas lázat csillapítani kell. Fotó: 123rf

A hőmérséklettel azonban emelkedik az oxigénigény is, ami a szívet túl nagy igénybevételnek teszi ki: 0,5ºC-os testhőmérséklet-növekedés tízzel emeli a pulzusszámot. A gyermekek fél és öt éves kor között hajlamosabbak a lázgörcsre , leggyakoribb a 18-24 hónapos fiúgyermekeknél. Fontos tudni, hogy megfelelő lázcsillapítással a lázgörcs megelőzhető! Bár a rángással, izomfeszüléssel, a bőr elszürkülésével és lilulásával, a szem fennakadásával és eszméletvesztéssel járó, nagyon ijesztő roham rendszerint magától elmúlik, de ilyenkor azonnal orvost, mentőt kell hívni.

A kismamák lázának csillapítása a magas maghőmérséklet magzatkárosító hatása miatt szükséges.

Vény nélkül, de nem ész nélkül!

Jó tudni Ugyanazon hatóanyagcsoportba tartozó készítményt leghamarabb hatóránként szabad ismételni. Felnőtteknek a tabletta, kisgyermekeknek a kúp a megfelelő adagolási forma, mert utóbbi gyorsan hat. Az eredményes lázcsillapításhoz gondoskodni kell a megfelelő folyadék- és sópótlásról, különösen, ha a lázas állapotot hányás, hasmenés és izzadás is kíséri. A csillapítást addig kell folytatni, míg a mért láz 38 fok alá nem csökken! A láz csillapodásakor a fokozott hőleadás jelei a kipirult bőr és az izzadás. A legtöbb lázcsillapító (antipiretikum) recept nélkül is hozzáférhető, ám előzetes kiválasztásukat legjobb, ha orvosra bízzuk első esetben: életkortól, egészségi állapottól, fennálló krónikus betegségtől, allergiától függ, melyik a legalkalmasabb vény nélkül kapható készítmény.

A nem-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek láz-, fájdalomcsillapítók és gyulladásgátlók. A prosztaglandin termelődéséhez fontos enzimet (ciklooxigenáz) gátolják. A normál testhőmérsékletet nem befolyásolják, nem csökkentik. Némely hatóanyagok gyermeknek csak orvosi felügyelet mellett adhatók.

Az acetilszalicilsav-tartalmú gyógyszerek enyhe és közepesen erős láz- és fájdalom csillapítására jók, húsz perc múlva kezdenek hatni.

A paracetamol hatékony fájdalomcsillapító és testhőmérséklet-csökkentő . Bevétel után fél óra múlva hat. Normál adagolás esetén nyugodtan szedhető.

Az aminofenazon és származékai (fenazon, noraminofenazon) erőteljes hőmérsékletcsökkentők, fájdalomcsillapítók és gyulladásgátlók. Gyermekgyógyászatban lázgörcs ellen is jól beváltak. Mellékhatásai közé tartozik a ritkán előforduló, hirtelen kialakuló fehérvérsejt-szám csökkenés, valamint hosszan tartó alkalmazása függőséget okozhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra