Kiderült, hogyan kapta el a tbc-t Orwell

George Orwell nagy valószínűséggel a spanyol polgárháborúban, egy kórházban kapta el a tuberkulózist, amely aztán később a halálához vezetett - derült ki egy friss kutatásból.

Hogyan előzhető meg a tuberkolózis kialakulása? Részletek itt.

Eddig is ismert volt, hogy a tbc okozta erős vérzés vezetett a brit író halálához 1950 januárjában, azt azonban mindeddig nem tudták megállapítani, hogy az 1984 és az Állatfarm szerzője hol fertőződött meg a betegség kórokozójával. Többek között azért sem, mert gyerekkorától gond volt a tüdejével, és világéletében sokat betegeskedett, de közrejátszott az is, hogy élete mindössze 46 éve alatt Orwell sokat utazott, például rendőrként állomásozott Burmában.

A tbc baktériumának nyomait Orwell egyik levelén találták meg
A tbc baktériumának nyomait Orwell egyik levelén találták meg

Úttörő tesztek segítségével viszont most sikerült megállapítani: a tuberkulózis kórokozójának legvalószínűbb forrása egy spanyol kórház volt, ahová nyaksebesüléssel egy orvlövész golyója juttatta - ismertette az író egyik levelén elvégzett vizsgálatok eredményét a The Times című brit lap kedden. A baktérium nyomait egy olyan levélen találták meg, amelyet Orwell 1937 júliusában, Spanyolországból való hazatérését követően írt. Az író a kommunisták oldalán harcolt az 1936 és 1939 közötti polgárháborúban. Az oroszországi állami irodalmi és művészeti levéltárban őrzött levél egyúttal az első ismert jele Orwell betegségének, amelyet csak 10 évvel később, 1947 decemberében diagnosztizáltak nála.

A kutatást vezető Gleb Zilberstein, aki korábban a drámaíró Anton Csehov által viselt ingen is talált tuberkulózis baktériumot, emlékeztetett arra, hogy a polgárháború idején rendkívül rosszak voltak a higiéniás körülmények a spanyol kórházakban. "Ez volt a 20. században az utolsó háború, amelyben nem használtak penicillint" - mondta. Többen haltak meg fertőzésekben, mint sebesüléseik miatt. A legvalószínűbbnek azt tartja, hogy Orwell a kezelés során kapta meg a kórt, de az is lehetséges, hogy fertőzött étellel jutott a szervezetébe.

A levél címzettje egyébiránt Szergej Dinamov, a Külföldi irodalom című szovjet lap szerkesztője volt, akit nem sokkal az után kivégzett a belügyi népbiztosság, az NKVD, hogy kézhez kapta a levelet. Azt nem tudni, hogy az Orwellel ápolt kapcsolata közrejátszott-e ebben.

Mi köti össze George Orwellt Albert Einsteinnel, Charles de Gaulle-lal vagy éppen Wolfgang Amadeus Mozarttal? Részletek itt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra