Tíz hónappal a koronavírus-fertőzés diagnosztizálása után még mindig nem épült fel teljesen a betegségből egy kétgyerekes indianapolisi nő. Története nem egyedi: egyre több dokumentált eset lát napvilágot, amiből kiderül, milyen hosszú távú egészségügyi hatásokkal - hosszú COVID -dal - küzdenek egyes SARS-CoV-2 fertőzésen átesett betegek. Sarah Hagan a blogs.webmd.com-mal megosztotta , hogyan regenerálódott szervezete az elmúlt időszakban.
Hagan eleve hátrányból indult a koronavírussal folytatott csatában, mert amellett, hogy diabéteszes, magas vérnyomással is küzd. "Amikor 2020 márciusában a COVID-19 terjedni kezdett, tudtam, hogy a veszélyeztetettek közé tartozom. Éppen ezért valahányszor emberek közé mentem, maszkot viseltem. Csak akkor vettem le, amikor a templomi kórusban énekeltem" - mesélte. Röviddel ezután négy kórustagnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, közülük ketten lélegeztetőgépre is kerültek. Egyikük éppen Sarah Hagan volt.
Fejfájással kezdődött, rosszabb lett
A nő március közepén azért ment orvoshoz, mert komoly fejfájás gyötörte. Szinuszos fejfájást valószínűsítettek nála, gyógyszert kapott, és a lelkére kötötték, hogyha pár nap múlva sem lesz jobban, menjen vissza. Ekkor még az orvos sem gondolta, hogy esetleg a COVID-19 állhat a panasz hátterében. A fejfájás azonban maradt, sőt, időközben Hagan láza magasra szökött, ezért felkereste az egyik kórház sürgősségi osztályát. Innen anélkül küldték haza, hogy tesztelték volna. Másnap estére már annyira leromlott az állapota, hogy nem kapott levegőt. Inhalálni próbált, de nem ért semmit. Aznap éjjel végül a fia vitte kórházba, ahol a tesztelést követően kiderült, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést. Még fel tudta hívni a lányát, de mint mondta, innentől kezdve nem emlékszik, mi történt vele.
Három hét kiesett az életéből
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
"Az intenzív osztályon tértem magamhoz: a gyerekeim mesélték, hogy 22 napig feküdtem lélegeztetőgépre kötve. Ez a három hét egy sötét folt, teljesen kiesett. Amikor kinyitottam a szemem, a nővérek megkérdezték, tudom-e, ki vagyok. Tudtam. Aztán arra kértek, hogy emeljem fel a jobb kezemet. Ez már nem ment. A jobb oldalam nem mozgott" - mesélte Hagan. Attól tartottak, hogy stroke-ot kapott, de az MRI-vizsgálatból kiderült, hogy nem, és valószínűleg "csak" ideiglenesen bénult le a jobb oldala.
Ezután még további három-négy napot töltött az intenzív terápiás osztályon, ahol, mint mondta, azt volt a legrosszabb, hogy egész nap azt hallgatta: "kék kód, kék kód!" (a nagyon sürgős esetekre használják). Sokan haltak meg körülötte, látta, ahogy a nővérek egymást átölelve sírnak. Miután már nem volt szüksége speciális ellátásra, lekerült egy másik osztályra: összesen 46 napot töltött kórházban. Még mindig nem tudta mozgatni a jobb kezét és lábát, ezért bekerült egy koronavírusos betegek rehabilitációját támogató ambuláns programba, majd komoly rehabilitáció következett: beszédterápián, foglalkozási- és fizikoterápián vett részt. Mivel hetekig mesterségesen táplálták, újra meg kellett tanulnia beszélni, egyedül enni, öltözni, fésülködni. "Minden hétköznapi dolog, amit korábban teljesen természetesnek vettem, gondot okozott" - emlékezett vissza erre az időszakra.
Szerencsés végkifejlet, tanulságokkal
Hagan végül a rehabilitáció után hazatérhetett. "Amikor átléptem a küszöböt, sírtam. Azt hittem, sosem jön el ez a pillanat. Az első időkben a 14 éves lányunokám maradt velem, ő segített. Minden nap sétáltunk, egyre erősödtem, de továbbra is fizikoterápiára kellett járnom, mert a jobb kezem még nem volt az igazi. Jó pár tányért eltörtem, mert nem tudtam megfogni őket, kiestek a kezemből. Az emlékezetem sem volt a régi. Olyan egyszerű szavakra nem emlékeztem, mint a "próbál", vagy a "marad". Egyik nap, amikor halat vásároltam, például nem jutott eszembe a "tartármártás" - sorolta a koronavírus-fertőzés után átélt mindennapi nehézségeket Hagan. Mára - tíz hónap elteltével - sokat javult az állapota: újra tud főzni, dolgozni, de a jobb keze még mindig nem működik száz százalékosan. Mint mondja, a regenerálódás hónapjai alatt sokat sírt, és a félelem vele maradt. Kerüli az emberek társaságát, próbál óvatos lenni, megbecsülni minden napot és a családja támogatását.
Legjobban: