Koronavírus: ez a helyzet most Európában

Míg Franciaországban súlyosbodik a járványhelyzet a delta variáns miatt, Románia enyhíti a korlátozásokat. Belgium szigorított a karanténmentességre vonatkozó szabályokon, Németországban pedig a lakosság több mint felét teljesen beoltották. Európai összefoglaló.

Franciaország

Jóllehet a koronavírus elleni oltás első adagját a teljes lakosság hatvan, a felnőttek hetvenkét százaléka már megkapta, és a franciák fele mindkét adagot felvette, a kormány megítélése szerint a járványhelyzet napról napra súlyosbodik a fertőzőbb delta variáns terjedése miatt. A delta variáns az új esetek immár kilencven százalékát okozza. Minderről a szerdai kormányülést követően Gabriel Attal kormányszóvivő beszélt, aki hozzátette: a delta variáns már az egész ország területét érinti.

Ekkor ugorhatnak meg a számok itthon - cikkünkben elolvashatja, mit mond a témával kapcsolatban Vattay Gábor járványelemző.

A kormányszóvivő azt is bejelentette, hogy három tengerentúli francia megyében, Guadeloupe, Saint-Martin és Saint-Barthélemy szigeteken szerda éjfélkor kihirdetik az egészségügyi rendkívüli állapotot. Ez elmondása szerint azért fontos, hogy "minden szükséges intézkedést meg lehessen hozni a helyi egészségügyi intézmények védelmében, amelyek gyorsan leterhelődhetnek" a koronavírusos fertőzöttek miatt. Franciaország európai területén viszont csak augusztus 9-én lépnek életbe az újabb korlátozások.

Az oktatási tárca időközben azt közölte, hogy a szeptemberi iskolakezdéstől kezdve a be nem oltott 12-17 éveseknek otthon kell maradniuk abban az esetben, ha kontaktszemélyek, és digitális formában folytathatják az oktatást. Bár a beoltott tinédzserek akkor is bejárhatnak az iskolába, ha fertőzött közelébe kerültek, az osztályokat viszont egyetlen fertőzött esetén be fogják zárni.

Románia

Románia a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások újabb enyhítését vezeti be augusztus 1-től, a bukaresti kormány erről fogadott el rendeletet szerdai ülésén. A most meghozott széles körű lazító intézkedések azokon a településeken lépnek hatályba, ahol a megbetegedések aránya nem haladja meg a lakosság két ezrelékét. Az enyhítések értelmében egyebek mellett többen vehetnek részt a különböző magánrendezvényeken, sportendezvényeken a lelátók teljes kapacitása használható (amennyiben a szervező biztosítani tudja, hogy valamennyi néző beoltott, átesett a betegségen vagy érvényes teszttel rendelkezik), illetve megnyithatnak a szórakozóhelyek is, de csak beoltott személyeknek.

Európa még küzd a koronavírussal.
Európa még küzd a koronavírussal. Fotó: Getty Images

A szakembereket ugyanakkor megosztja az a kérdés, hogy eljött-e az ideje a komolyabb lazításoknak, mert már szeptembertől a megbetegedések számának növekedésére számítanak.

Belgium

A belga sajtó szerdán írt arról, hogy Belgium szűkítette azok körét, akik indokolt esetben mentesülhetnek a tíznapos karantén és koronavírusteszt kötelezettsége alól. A szigorítás a járványügyi szempontból rendkívül magas kockázatú országokból érkezőkre és azokra vonatkozik, akik koronavírussal fertőzött emberrel kerültek kapcsolatba.

Belgium a rendkívül magas kockázatú országok közé Argentínát, Bolíviát, Botswanát, Brazíliát Chilét, Costa Ricát, a Dél-afrikai Köztársaságot, a Fülöp-szigeteket, Kolumbiát, Lesothót, Malawit, Mexikót, Mozambikot, Namíbiát, Paraguayt, Perut, Suriname-ot, Trinidad és Tobagót, Uruguayt, Zambiát és Zimbabwét sorolja. Mentességet rendkívül kevesen, például a nemzetközi áruszállításban dolgozók, a határ menti településeken élő, de a szomszédos országba ingázó munkavállalók és diákok és a láthatási jogukat gyakorló szülők kaphatnak.

Németország

Németországban a lakosság több mint felét teljesen beoltották a koronavírus ellen, erről a német egészségügyi minisztérium adott hírt szerdán. Hét hónappal az oltási kampány kezdetét követően 41,8 millió embert, vagyis a lakosság 50,2 százalékát oltották be teljesen. A koronavírus elleni vakcinák legalább első adagját a lakosság 61,1 százaléka kapta meg, vagyis 50,9 millió ember.

A dpa német hírügynökség szerint egyébként az oltási kampány üteme tartományonként eltér az országban. Első helyen Bréma áll, ott a lakosok 70,1 százaléka kapta meg valamelyik vakcina legalább első adagját, 58,3 százalékuk pedig már a másodikat is. Utolsó helyen Szászország van, a tartományban a lakosság 51,8 százaléka kapta meg az első dózist, 46,1 százalékuk a másodikat is.

Koronavírus: van, ahol már 12 év alatt is oltanak - részletek itt !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra