Koronavírus: iskolaigazgatók szervezik a vakcinázást

Augusztus végén oltják a 12-18 éveseket, az intézményvezetőknek a következő bő egy hét alatt kell felmérniük, hányan kérnék a vakcinát. A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint a gyermekorvosi hálózaton keresztül kellett volna megoldani a szervezést.

Brit orvosok figyelmeztetnek: egyre több fiatal kerül intenzív osztályra - részletek!

A kormány döntése alapján idén augusztus 30-31-én kaphatnak koronavírus elleni védőoltást a 12-18 éves diákok, a vakcinázást pedig az iskoláknak kell megszervezniük a nyári szünet alatt - írja a Népszava . A lap forrásként egy kormányhivatali levélre hivatkozik, amit nemrég kaptak kézhez az intézményvezetők.

A 12-18 évesek csak Pfizerrel olthatók.
A 12-18 évesek csak Pfizerrel olthatók. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Augusztus 5. a határidő

A levélből az is kiderült, hogy az említett korosztály kizárólag Pfizerrel oltható, és hogy augusztus 5-ig kell felmérniük az iskoláknak, hány fő igényelné a vakcinát. Az oltás az iskolaépületben történik majd, de az intézmények nagy száma miatt összevont oltóhelyeket is kialakíthatnak. Bár a kormányhivatalok már megkeresték az iskolaorvosokat, hogy felmérjék, mennyien hajlandóak közreműködni az oltásokban, a levélben arra kérték az igazgatókat, ők is egyeztessenek intézményük orvosával. A 12-18 évesek oltásához egyébként a szülői hozzájáruló nyilatkozatokat is be kell szerezniük.

Pluszmunka, szűkös határidők

Az intézményvezetőknek kiküldött levéllel kapcsolatban a Népszava megkereste Totyik Tamást, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnökét is. A szakember sajnálatosnak tartja, hogy az intézményvezetők, osztályfőnökök pluszmunkát kaptak a nyári szabadságuk alatt, ráadásul az oltás megszervezésével kapcsolatos feladatokat szűkös határidővel kell teljesíteniük. Totyik arról is beszélt, hogy szerinte a gyermekorvosi hálózaton keresztül kellett volna megoldani a szervezést, illetve, hogy az augusztus végi két nap is kevés több százezer gyermek beoltására.

Koronavírus: kell-e félni a vakcinák keverésétől? Olvassa el a részleteket korábbi cikkünkben !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra