Már a nyájimmunitás előtt visszakaphatjuk a régi életünket

A járvány kitörése óta mindenki abban bízik, hogy az oltásoknak köszönhetően nyájimmunitás alakulhat ki, viszont az életünk akár már előtte is visszatérhet a megszokott kerékvágásba.

A közösségi immunitás, vagy más néven nyájimmunitás akkor következik be, ha egy adott populáción belül a védettség olyan magas, hogy a kórokozó már nem tud hatékonyan terjedni, így azokat sem fenyegeti, akik valamilyen okból (például a gyenge immunrendszerük miatt) nem szerezhettek védettséget. Világszerte zajlik a koronavírus elleni vakcinák kiosztása és beadása annak érdekében, hogy ez a tömeges védettségi arány kialakuljon, sokan pedig csak azért jelentkeznek az oltópontokon, mert abban bíznak, hogy az életük így végre visszatérhet a régi kerékvágásba. A CNN cikke szerint ez akár korábban is megtörténhet.

Koronavírus: mikor érhetjük el a nyájimmunitást? Az Európai Bizottság biztos abban, hogy az Európai Unió (EU) területén gyártott oltóanyagokkal megvalósítható az európai felnőtt lakosság immunizálására vonatkozó, július közepéig elérni kívánt cél - közölte Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztos. Kattintson a részletekért!

Már a nyájimmunitás előtt visszatérhetünk a régi életünkhöz?

A koronavírus-járvány kitörése óta a szakértők körében is gyakori vitatéma volt, hogy a lakosság milyen szintű immunizációja esetén bízhatunk ebben a tömeges védettségben. Míg tavaly, a járvány korai szakaszában még 60-70 százalék körül húzták meg a nyájimmunitás alsó határát, addig a brit mutáns megjelenése és terjedése óta a szakértők inkább a 80-90 százalékos átoltottságot tartják szükségesnek. Ettől az aránytól egyelőre a világ minden országa nagyon távol van, és belátható időn belül nem is érhetjük el ezt a szintet globálisan.

A University of Texas munkatársa, Lauren Ancel Meyers szerint a nyájimmunitás elérése nagyon nehéz vállalásnak tűnik. Az emberek egy csoportja ugyanis még mindig határozottan elutasítja a vakcinát, a vírus pedig gyorsan terjed és olyan újabb mutációk felbukkanásának veszélye is fenyeget, amelyek gyengíthetik a vakcinák hatékonyságát. Egyelőre a gyerekek oltása sem kezdődött még meg, akik szintén a társadalom jelentős hányadát képviselik.

Talán a nyájimmunitás előtt is visszatérhetünk a korábban megszokott életünkhöz. Fotó: Getty Images
Talán a nyájimmunitás előtt is visszatérhetünk a korábban megszokott életünkhöz. Fotó: Getty Images

A fenti okokkal is magyarázható, hogy a történelem során nagyon kevés vírus tűnt el teljesen a föld színéről - hangsúlyozta Dr. Bill Hanage, a Harvard T.H. Chan School of Public Health epidemiológusa. Hozzátette: mégsem kell attól tartanunk, hogy az életünket ezentúl végigkísérik majd ezek a közelmúltban meghozott korlátozások. A világnak nem kell örökre bezárkóznia, például Izraelben, miután a lakosság körülbelül 50-55 százalékát beoltották, az új esetek száma drámaian lecsökkent. Emiatt az élet többé-kevésbé a régi formájában visszatérhetett az országba.

Az epidemiológus szerint a szükséges védettségi szint lassan kialakulhat a lakosság azon részében, amelyre a vírus kevésbé jelent veszélyt, ez pedig a későbbiekben elegendő lehet ahhoz, hogy a lakosság visszatérjen a korábbi hétköznapokhoz. Persze eközben a járványügyi szakembereknek is nyitva kell tartani a szemüket és gyorsan kell reagálni, ha azt látnák, hogy a kórokozó új erőre kap.

Ha az esetszám kellően alacsonyra zuhan vissza, a COVID-19 kezelhetővé válik, mi pedig visszatérhetünk a normális, megszokott életünkhöz - hangsúlyozta a cikkben Dr. Ashish Jha, a Brown University dékánja. Ehhez azonban a szakember szerint az kell, hogy a hatóságok továbbra is teszteljék a lakosságot, figyeljék a variánsokat és minél több embert beoltsanak a lehető legrövidebb idő alatt. A vakcinák ugyanis nemcsak a beoltott szervezetét védik, de a mutációk kialakulásának esélyét is csökkentik.

Az oltás felvételére ezért világszerte kedvezményekkel vagy jutalmakkal ösztönzik a lakosságot. New Jersey a napokban indította el a "Szúrás és sör" (Shot and a Beer) kampányát, melynek során ingyen sörre jogosultak azok, akik a kezdeményezéshez társuló sörfőzdékben felmutatják az oltási igazolványukat. A szomszédos Szerbiában pedig 9000 forintnak megfelelő összeggel jutalmaznak minden oltakozót.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra