Váratlan felfedezés a kanyaróról

A kanyaróvírus az eddig véltnél lényegesen korábban, már időszámításunk előtt 600 évvel kialakulhatott, nem pedig a középkorban, mint ahogyan ezt eddig feltételezték - állítja egy nemzetközi kutatócsoport.

A kanyaró az immunrendszert is károsítja két közelmúltbeli kutatás eredményei szerint. Részletek itt.

Ahogy az emberre veszélyt jelentő számos más kórokozó, a kanyaróvírus is állatoktól ered. Feltételezések szerint marhákról az emberekre terjedve keletkezett, a kanyaróvírus és közeli rokona, a marhapestis ugyanis egy közös elődre vezethető vissza. Hogy azonban a gazdatest mikor és milyen körülmények között cserélődött ki, egyelőre vitatott.

A kanyaróvírus akár már időszámításunk előtt megjelenhetett az emberek között
A kanyaróvírus már időszámításunk előtt megjelenhetett az emberek között. Illusztráció: Getty Images

A friss tanulmány szerint a kanyaróvírus olyan időszakban jött létre, amelyet Európában és Ázsiában a népességnövekedés és a nagyvárosok kialakulása jellemzett - közölte a berlini Robert Koch Intézet. Ahhoz, hogy ne haljon ki, a kanyaróvírusnak nagy, egymással összeköttetésben álló emberpopulációra volt szüksége. Ennek megfelelő népsűrűség a kutatók szerint valószínűleg az időszámítás előtti 6. század előtt nem létezett, ezért tartják elképzelhetőnek, hogy akkor alakulhatott ki a vírus.

A szakértők a kutatás során a berlini Orvostörténeti Múzeum gyűjteményében lévő egyik preparátumot vizsgálták meg, egy 1912-ben kanyaróban elhunyt kétéves kisgyerek formalinban megőrzött tüdejét. Ebből rekonstruálni tudták a kanyaró szinte teljes örökítőanyagát. Második lépésben összehasonlították az 1912-es genomot rokon vírusok már megismert örökítőanyagával, hogy kiderítsék, mikor jött létre a kanyaró és a marhapestis legutóbbi közös elődje. Az így kapott dátum felel meg a kanyaró kialakulását jelentő legkorábbi időpontnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra