WHO: Kína jól kezeli a bubópestis-helyzetet

2009 és 2018 között összesen 26 pestises esetet regisztráltak Kínában, egyszer sem volt tömeges megbetegedés. Most egy fertőzöttről tudnak ott, és kettőről Mongóliában.

Bubópestis és lépfene a metróban Egy nemrég megjelent kutatás eredményei szerint a New York-i metróban nemcsak több tízezer ember utazik naponta, hanem néhány a világ legsúlyosabb járványaiért felelős kórokozókból is. Van mitől félni? Kattintson korábbi cikkünkért.

Nem jelent magas kockázatot a bubópestis megjelenése Kínában, és a hatóságok jól kezelik a helyzetet - mondta Margaret Harris, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője kedden Genfben. Harris hozzátette: folyamatosan figyelemmel követik az eseményeket, együttműködve a kínai és a mongol hatóságokkal is. Mint arról már a HáziPatika.com-on is beszámoltunk , az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területen található Bajannurban óvintézkedéseket vezettek be, miután a hétvégén egy helyi kórházban bubópestis-fertőzöttet azonosítottak. A szomszédos Mongóliában a múlt héten két bubópestises esetről számoltak be. A mongol egészségügyi minisztérium szerint a fertőzéseket feltehetően mormotahús fogyasztása okozta.

bubópestis, pestis
A WHO szerint a kínai hatóságok jól kezelik a bubópestis-helyzetet. Fotó: illusztráció, Getty Images

Tizenegy áldozata volt 9 év alatt

A kínai belföldi turizmus népszerű célpontjának számító Belső-Mongólia tavaly novemberben két bubópestises és két tüdőpestises fertőzöttről számolt be. A South China Morning Post című hongkongi lap információ szerint 2009 és 2018 között 26 pestises beteget regisztráltak Kínában, közülük tizenegyen haltak bele a fertőzésbe.

A bubópestist bakteriális fertőzés okozza, és a kórokozót főleg rágcsálókon élő bolhák terjesztik. A betegség orvosi segítség nélkül 24 órán belül halálos lehet. A nagyon fertőző és sok esetben végzetes megbetegedést a középkorban fekete halálként ismerték. A bubópestis nem ismeretlen Kínában, de az elmúlt években egyre ritkábban fordult elő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra