Zika a könnyben: így is terjed

Riasztó megállapításra jutottak a kutatók a Zika-vírussal kapcsolatban, ami akár a szaruhártya-átültetésre várók életét is megnehezítheti.

Kiderült ugyanis, hogy azoknak az állatoknak, akik fertőzöttek a betegséggel, a könnyükben is kimutatható a vírus. Legalábbis ezt mutatják az egereken végzett kísérletek. Márpedig ha ez az embereknél is így van, akkor a betegség ezen az úton is átterjedhet egyik emberről a másikra.

Szerencsére az első felmérések azt mutatják, hogy a fertőzött egerek esetében a könnyek egy hét után már nem tartalmazzák a betegség kórokozóját, de természetesen további kutatásokat végeznek majd a témában.

Zika-vírus: szex útján is terjed

Az is ijesztő lehetőség, hogy az emberek esetleg valamilyen fertőzött állattól kaphatják el a betegséget ilyen módon.

A felfedezés tulajdonképpen nem olyan meglepő, hiszen a Zika-vírus tünetei között szerepelnek a szembántalmak is. A felnőttek esetében gyakori a szem bevörösödése, ami a szemgolyót fedő membránok gyulladása miatt alakul ki. Azt tudjuk, hogy a Zika komoly veszélyt jelent a magzatra, többek között akár vakságot is okozhat.

A Zika könny útján is terjedhet?

Mivel a test immunrendszere a szemben nem működik túl erősen, a fertőzés akár sokáig is jelen lehet a látószervekben, még az után is, hogy a test többi részében már nem mutatható ki. Csak egy példa a közelmúltból: az orvosok megállapították, hogy az Ebola vírus még hónapokkal az után is kimutatható volt az ember szemében, hogy egyébként egészségesnek nyilvánították.

A jövőben a szakértők új kutatásokat terveznek indítani, hogy megállapítsák, pontosan mennyi ideig marad a Zika-vírus a szemben. Ha túl sokáig, akkor az hatással lehet olyan egészségügyi területekre is, mint például a szaruhártya-átültetés, hiszen így könnyen előfordulhat, hogy olyan fertőzés kerül át a donorról, amire az orvosok nem is számítottak.

livescience.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra