Van, ahol már a levegőért is fizetni kell

Ha valaki legalább 15 percig szeretne tiszta levegőt lélegezni, már csak pénzért teheti meg.

Indiában olyan súlyos a légszennyezettség, hogy Delhiből gyakorlatilag gázkamra lett a szmog miatt. Az aggasztó helyzet miatt több intézkedést is bevezettek, de a helyiek szerint sokkal nem lett jobb minőségű a levegő - írta az Index.hu . A cikk a New York Timesra hivatkozva beszámolt arról, hogy Új-Delhiben ennek nyomán megnyílt az első oxigénbár, ahol negyedóráig mintegy 1500 forintnak megfelelő összegért vehetnek mély lélegzetet a tiszta levegőből, már akik megtehetik. Megszólaltattak egy vendéget is, aki elmondása szerint csak úgy tudja elviselni , hogy folyamatosan kapar a torka, folyik az orra és szúr a szeme, hogy negyedórás oxigénkúrákat vesz.

légszennyezettség, tiszta levegő, oxigénbár
Katasztrófával fenyeget a kialakult helyzet. Fotó: iStock

Répával és imával

India fővárosában jelenleg mintegy 46 millió ember egészségét veszélyezteti a WHO határértékeit tízszeresen meghaladó légszennyezettség . Az, hogy a helyi tisztviselők mennyire nincsenek a helyzet magaslatán, jól mutatja, hogy az ország egészségügyi minisztere fokozott répafogyasztást javasolt a káros hatások ellen , míg mások az imát.

Ehhez mérten veszik komolyan a bajt az indiaiak is, akik továbbra sem függesztették fel a tarló- és szemétégetést, s annak ellenére több százan indultak egy futóversenyen, hogy az iskolákat ki sem nyitották a rendkívüli helyzet miatt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra