Magas vérnyomás: 3 dolog, ami életmentő lehet

Nem véletlenül hívják a magas vérnyomást csendes gyilkosnak: bár a legtöbb embernél nem okoz tüneteket, rendkívüli módon rombolhatja egészségünket. A kardiológus szerint, ha az érintettek kiemelten figyelnek három dologra, az életmentő lehet számukra.

Tartósan a magas vérnyomás szempontjából határérték, azaz 140/90 Hgmm fölötti vérnyomás - ekkor beszélhetünk magasvérnyomás-betegségről (hipertóniáról), amely egyike a legelterjedtebb népbetegségeknek. Mint a betegségről szóló összefoglaló cikkünkben írtuk, évente csaknem 5000 magyar halála írható a számlájára. Más becslések szerint még aggasztóbb a helyzet, mivel minden 8. halálesetben játszik közre a magas vérnyomás, ezzel maga mögé utasította a tumoros megbetegedéseket is. Vezető oka a stroke-nak és a szívrohamnak, és növeli a demencia, valamint a veseelégtelenség kockázatát is.

Dr. R. Todd Hurst a webmd.com -on megjelent cikkében azonban hangsúlyozza: a magasvérnyomás-betegséghez köthető halálesetek, betegségek, problémák közül sok elkerülhető lenne, ha az érintettek kiemelten figyelnének 3 dologra.

Évente csaknem 5000 magyar halála írható a magasvérnyomás-betegség számlájára.
Évente csaknem 5000 magyar halála írható a magasvérnyomás-betegség számlájára. Fotó: Getty Images

Rendszeres vérnyomásmérés

Az első, hogy a betegek, ha lehetséges, otthonukban is rendszeresen ellenőrizzék vérnyomásukat. Fokozottan ügyeljenek azonban arra, hogy a mérés előtt ürítsék ki a hólyagjukat, legalább 5 percig csendben, nyugodtan üljenek, illetve edzés, koffeinfogyasztás vagy dohányzás után várjanak 30 percet, és csak az után vágjanak bele - hangsúlyozza a szakember, aki hozzátette: ma már rendkívül széles választék van vérnyomásmérőkből, így mindenki megtalálhatja azt, ami a legmegfelelőbb számára. "Sokaknak könnyű azokra a vérnyomásértékekre támaszkodni, amiket az orvosi rendelőben mérnek a kontrollok alkalmával, ezek azonban általában eléggé pontatlanok. Amennyiben viszont otthonunkban rendszeresen megmérjük a vérnyomásunkat, jobban követhetjük állapotunkat, és orvosunknak is segíthetünk a lehető legjobb kezelési módszer megtalálásában. Kérjük ki a szakember tanácsát, milyen gyakran és mikor érdemes megmérni otthon a vérnyomásunkat" - így dr. Hurst.

A kiváltó ok kezelése

Koronavírus: a magasvérnyomás-betegek erre figyeljenek.

Amennyiben valamilyen állapot, betegség következménye a magas vérnyomás, állapotunk szinten tartása érdekében kiemelten fontos a kiváltó ok kezelése dr. Hurst szerint. A magasvérnyomás-betegség mögött leggyakrabban a következők állhatnak:

  • Ülő életmód: már egy kevés fizikai aktivitás is jótékonyan hathat az érintettekre.
  • Egészségtelen táplálkozás: a legfontosabb a sófogyasztás mérséklése és a feldolgozott élelmiszerek kerülése.
  • Túlsúly: amennyiben van rajtunk felesleg, már a súlyunk 5-10 százalékának leadása is pozitívan befolyásolhatja a vérnyomást.
  • Túlzott alkoholfogyasztás: napi egy pohárnál több ital emelheti a vérnyomást.
  • Kezeletlen alvási apnoé: szakértők úgy vélik, a magasvérnyomás-betegek 30-50 százalékánál áll fent alvási apnoé, amely legtöbbször kezeletlen. Ha horkolunk, fáradtan ébredünk, vagy ha a partnerünk észrevette, hogyalvásközben rendszeresen kimarad a légzésünk, érdemes utánajárni, nincs-e alvási apnoénk.
  • Elsődleges aldoszteronizmus: ez egy viszonylag gyakori hormonprobléma, amelynek lényege a mellékveséből származó aldoszteron nevű hormon túltermelése. Amennyiben hiába szedünk gyógyszert, vérnyomásunkat nem lehet kontroll alatt tartani, vessük fel orvosunknak az aldoszteronizmus gyanúját.

"Konzultáljunk orvosunkkal azzal kapcsolatban, mi okozhatja a magas vérnyomásunkat. Bár a genetika nagyon fontos, szakértők becslése alapján a magasvérnyomás-betegek több mint felénél olyan faktorok állnak a háttérben, amiket lehet kontrollálni" - mondja dr. Hurst.

Gyógyszerszedés

Bár a gyógyszerszedés nem kellemes dolog, a magasvérnyomás-betegeknek az életük múlhat azon, odafigyelnek-e a számukra felírt készítmények megfelelő alkalmazására. Amennyiben ugyanis nem tartják be az orvos utasításait, sokkal nagyobb a veszélye a szívrohamnak, a stroke-nak vagy a korai halálozásnak. "A modern vérnyomásgyógyszerek hatásosak, nem túl drágák, és a mellékhatásaik miatt sem kell különösebben aggódni. Kritikus fontosságú az orvossal való együttműködés, hiszen csak így lehet kialakítani a legjobb terápiát" - húzza alá dr. Hurst.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A frontális felhőzet szakadozik, a gyenge csapadéksáv feloszlik. Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra