Meglepő dolgok, amiktől felszökhet a vérnyomásunk

Akár a beszéd, a cukor vagy a magány is megemelheti a vérnyomást. Mutatjuk mikre érdemes odafigyelni.

Valószínűleg már mindenki hallotta azt a jó tanácsot, hogy figyeljen a sófogyasztása mennyiségére, főképp, ha magas a vérnyomása. Ennek oka, hogy a só hatására a testünk visszatartja a vizet, extra nyomást helyezve ezzel a szívre és a vérerekre. A só azonban nem az egyetlen dolog, amitől felszökhet a vérnyomásunk. Bár az tény, hogy ha csak alkalomadtán mérünk kiugró értéket, az még nem feltétlenül jelent problémát, ha azonban tartósan magas a vérnyomásunk, az már komoly károsodást okozhat szervezetünkben. A WebMD most összegyűjtött 15 olyan tényezőt, melyek hozzájárulhatnak a hipertónia kialakulásához, vagy átmenetileg megemelheti a vérnyomást.

Hozzáadott cukor

A cukornak talán még a sónál is jelentősebb a magas vérnyomás kialakulásában játszott szerepe, főleg, ha feldolgozott, magas fruktóztartalmú élelmiszerekből származik. Azoknál, akik sok hozzáadott cukrot tartalmazó ételt és italt fogyasztanak, jelentősen emelkedhet mindkét vérnyomásérték. Már akár 7 deci cukros üdítő elfogyasztása 15 pontos emelkedést jelenthet a szisztolés (felső), és 9 pontosat a diasztolés (alsó) vérnyomásértékben.

fehérköpeny-szindróma, magas vérnyomás
Ha az orvosi rendelőben mindig magasabb a vérnyomásunk, mit otthon, akkor lehet, hogy fehérköpeny-szindrómánk van. Fotó: Getty Images

Magány

Ez nem arra vonatkozik, hogy szám szerint hány barátot tudunk felmutatni - ez magára az érzésre utal, mely a körülöttünk lévő emberek számától függetlenül törhet ránk. Ráadásul a stressz vagy a depresszió önmagában nem ad magyarázatot erre a hatásra, ami ráadásul az idővel csak rosszabb lesz. Egy tanulmányban a megfigyelt alanyok közül a legmagányosabbak vérnyomása 14-gyel emelkedett 4 év alatt. A kutatók úgy vélik, hogy a visszautasítástól és csalódástól való folyamatos félelem, valamint a saját biztonságunk és jóllétünk felett érzett aggodalmak megváltoztathatják azt, ahogyan a testünk működik.

Alvási apnoé

Az alvási apnoéban szenvedőknek nagyobb az esélye, hogy magas vérnyomás betegségük és egyéb szívproblémáik alakuljanak ki. Amikor ugyanis az alvás közbeni légzés ismétlődően megszakad, az idegrendszer parancsára olyan kémiai elemek szabadulnak fel testünkben, amik megemelik a vérnyomást. Mindemellett azzal, hogy a légzéskimaradások következtében szervezetünk kevesebb oxigénhez jut, nő az esélye az érfalak károsodásának, ami tovább rontja az esélyét annak, hogy a testünk képes legyen a megfelelő szinten tartani a vérnyomásunkat.

Káliumhiány

A vesék egészséges működéshez nélkülözhetetlen a nátrium és a kálium egyensúlya, ezáltal képes ugyanis e páros szerv a vérben található folyadék mennyiségét megfelelő szinten tartani. Tehát még sószegény diéta mellett is lehet magas vérnyomásunk, ha nem eszünk mellé elég zöldséget, gyümölcsöt, babot, alacsony zsírtartalmú tejterméket vagy halat. Bár lehet, hogy azt hisszük, a banán a legjobb káliumforrás, valójában a brokkoli, a vízi gesztenye (kínai sulyom), a spenót és a zöld leveles zöldségek sokkal jobbak, főképp, ha fogyókúrázunk is.

Így csökkenthető gyorsan a vérnyomás Vannak technikák, amelyek gyorsan és egyszerűen kivitelezhetők, és segíthetnek, hogy gyógyszerek nélkül csökkentsük a vérnyomásunkat. Kattintson a részletekért.

Fájdalom

A hirtelen ránk törő, akut fájdalom felpörgeti az idegrendszert és megemeli a vérnyomást. Ezt a hatást akár magunk is megfigyelhetjük, ha az egyik kezünket jeges vízbe mártjuk, vagy megnyomjuk az arcunkat, körmünket, esetleg apró áramütés éri az egyik ujjunkat.

Gyógynövényes étrendkiegészítők

Ginkót, ginzenget, guaránát, keserű narancsot, orbáncfüvet vagy hasonló gyógynövény tartalmú étrendkiegészítőt szedünk? Akkor érdemes kicsit jobban odafigyelni vérnyomásunkra, ezek ugyanis megemelhetik azt. De képesek befolyásolni bizonyos gyógyszerek hatékonyságát is, például egyes vérnyomáscsökkentőkét.

Pajzsmirigyproblémák

Amikor a pajzsmirigy nem termel elegendő hormont, az lelassítja a szívverést és az artériák érfalára is negatívan hat. Ráadásul az alacsony hormonszint hozzájárulhat a rossz koleszterin (LDL) emelkedéséhez, ami tovább merevítheti az érfalakat. A vér ilyen kevésbé rugalmas érrendszerben gyorsabban kering, nagyobb nyomást helyezve a vénákra és artériákra. Ritkábban a pajzsmirigy-túlműködés is okozhat hasonló zavarokat, olyankor ugyanis előfordulhat szapora szívverés.

Ha mosdóba kell menni

A szisztolés vérnyomásérték átlag 4, a diasztolés átlag 3 ponttal lehet magasabb a középkorú nőknél, ha több mint három órán át nem jutnak el a mosdóba - mutatta ki egy vizsgálat. Később további kutatások bizonyították, hogy ez nemtől és kortól függetlenül hasonlóan alakul, de minél idősebbek vagyunk, annál szignifikánsabban jelentkezik. Nem érdemes tehát teli hólyaggal szaladgálni, mert az is megemelheti a vérnyomást.

Nem szteroid gyulladáscsökkentők

Akár van, akár nincs magasvérnyomás-betegségünk, a nem szteroid gyulladáscsökkentők egy része néhány ponttal megemelheti a szisztolés és a diasztolés értékünket is. De az arra érzékenyebbeknél az emelkedés akár ennél jelentősebb is lehet.

Fehérköpeny-szindróma

Ha otthon mindig jók a vérnyomásértékeink, de a házi orvos a rendelőjében rendre magasabb értékeket mér, akkor érdemes a fehérköpeny-szindrómára gyanakodni. Vannak ugyanis olyanok, akik az orvosok szokásos fehér köpenyének látványától idegesek lesznek, szoronganak, ami akár 10 ponttal is emelheti a szisztolés, átlag 5-tel a diasztolés vérnyomásértéküket.

Dekongesztánsok

Az érszűkítő, érösszehúzó hatású készítmények szintén okozhatnak magas vérnyomást. Használatukkor ugyanis sokkal kisebb átmérőjű ereken kell ugyanolyan mennyiségű vérnek áthaladnia, így nagyobb nyomás keletkezik. Ráadásul az ilyen készítményekben található hatóanyagok némelyike negatívan befolyásolhatja a vérnyomáscsökkentők hatékonyságát. Így tehát, ha megfázás, vagy allergia miatt orrdugulással küzdünk, és magas a vérnyomásunk, kérjük orvosunk vagy gyógyszerészünk segítségét a megfelelő orrcseppek vagy orrspray-k kiválasztásához.

Kiszáradás

Amikor testünk sejtjeiben nincs elég víz, hajszálereink kissé összehúzódnak. Ez azért történik, mert az agyunk azt üzeni az agyalapi mirigynek, hogy szabadítson fel olyan anyagokat, melyek összehúzzák ezeket az apró erecskéket, így azok a szervezetben lévő vizet jobban visszatartják.

Hormonális fogamzásgátlók

Legyen akár tabletta, injekció vagy más hormontartalmú fogamzásgátló eszköz, ha szedjük, arra számíthatunk, hogy érösszehúzó hatása következtében felmegy a vérnyomásunk. A kutatások szerint ez leginkább a 35 éven felüli, túlsúlyos vagy dohányzó nőket érinti. Ha ebbe a kategóriába tartozunk, mérjük gyakrabban a vérnyomásunkat, hogy a lehető leghamarabb kiderüljön, ha elindulnak felfelé az értékek.

Beszélgetés

Mindegy, hogy valaki fiatal vagy idős, férfi vagy nő, ha beszélni kezd, a normál nyugalmi értékhez képest feljebb szökik a vérnyomása. Ki ne hallotta volna már orvosától, mikor vérnyomását mérték, "most ne beszéljen". Ez a hatás mindössze néhány percig tart, és leginkább attól függ, hogy milyen érzelmi reakciót vált ki belőlünk a téma, amiről szólunk.

Antidepresszánsok

Az olyan pszichiátriai gyógyszerek, melyek a többi között az agy dopamin, szerotonin vagy norepinefrin termelésére hatnak, a vérnyomásunkra is hatással lehetnek. Leginkább a szerotonin termelésre ható szerek azok, melyeknél ez megfigyelhető, főképp, ha a páciens mellé lítiumot vagy más, a szerotonin termelést befolyásoló gyógyszert is szed.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők nagyrészt összeesnek, és nagy területen kiderül az ég. Főleg az északkeleti harmadban azonban továbbra is előfordulhat záporos csapadék. Az északi, északnyugati szelet elsősorban a Dunántúlon olykor élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 0 és +5 fok között valószínű, de a felhős tájakon ennél enyhébb idő, míg a hidegre hajlamos helyeken néhol gyenge fagy is lehet. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra