5 egészséges forró ital, ami még finom is

A forró csokin és a forraltboron túl is van élet, s télvíz idején, amikor az ember ujjai elgémberednek a hidegtől, bizony jól esik egy csésze forró italt szorongatni, s feltöltődni ízekkel, illatokkal és akár vitaminokkal.

Forró fűszeres kókusz-mandulatej

Azoknak, akik valamely érzékenységük vagy csak egyéni választásuk okán nem isznak tejet, kiváló alternatíva lehet a forró fűszeres kókusz-mandulatej. Az elkészítéshez szükségünk lesz egy csésze ízesítetlen mandulatejre , egy kanál kókuszzsírra vagy olajra, egy fél teáskanál kurkumaporra, fél teáskanál gyömbérre vagy gyömbérporra, és ízlés szerint vanília kivonatra/aromára. Fűszerek kedvelői egy csipet szerecsendiót és egy csipet Cayenne csilit is tehetnek hozzá. Az elkészítése végtelenül egyszerű, az összes hozzávalót összeöntjük hidegen egy lábasba, s takaréklángon, gyakran kevergetve melegítjük fel. Melegen tálaljuk.

Forró italok, egészséges és forró italok
Egy forró italt kortyolva nézni a hólepte tájat - kevés kellemesebb van ennél télen. Fotó: iStock

Londoni köd

Már a neve is izgalmas ennek a tea alapú forró italnak, amihez szükségünk lesz egy vagy két filter earl grey-re, bő egy deci forró vízre, 2,5 deci mandulatejre, 1 teáskanál mézre , egy kis vaníliára (ez utóbbi elhagyható). A filtereket áztassuk 5 percig forró, de nem forrásban lévő vízbe, majd egy turmixgépbe öntsük bele a többi hozzávalóval együtt és magas fokozaton dolgozzuk össze, míg jó habos, "ködös" nem lesz. Akár reggelire is fogyaszthatjuk, hiszen a fekete tea kiváló alternatív koffeinforrás, tele van antioxidánssal, az earl greyben lévő bergamott pedig nyugtató és stresszoldó hatású.

londoni köd, forró ital
Ha van otthon tejhabosító, akkor mandulatejből is lehet habot varázsolni a londoni ködre. Fotó: iStock

Orosz tea

Ha van olyan nemzet, amelyik mindent tud a hidegről, az biztosan az orosz. Nézzük, mivel is védekeznek, s töltik fel a vitaminraktáraikat, amikor odakint repkednek a mínuszok és a párás előszobában pedig az influenzavírusok . A mennyiség soknak tűnhet, de ebből érdemes is nagy adagot csinálni, mert pillanatok alatt megissza majd a család. Plusz kicsit bonyolult, mint minden orosz recept, így ez is egy érv a mennyiség mellett.

Hozzávalók:

  • 4 liter víz;
  • fél teáskanál egész szegfűszeg;
  • fél teáskanál őrölt fahéj;
  • 4 filter fekete tea;
  • 6 csésze narancslé (lehetőleg frissen facsart);
  • 6 csésze ananászlé (lehetőleg cukormentes);
  • 4 csésze almalé;
  • 0,5 csésze citromé;
  • Opcionális: nádcukor vagy bármilyen édesítő.

orosz tea
Kísérletezzünk bátran a teákkal, gyümölcsökkel és fűszerekkel, a variációk száma végtelen. Fotó: iStock

Az elkészítéshez szükségünk lesz két edényre. Egy nagyra amiben a nedves összetevőket fogjuk keverni, és egy kisebbre amiben a teát. A nagy lábasba tegyünk fel 3,5 liter vizet, a kicsibe 5 decit, és mindkettőt forraljuk fel. A kisebb lábasba kerüljön a teafilter, s vegyük le a hőmérsékletet alatta takarékra, s hadd ázzon a tea addig, amíg a nagyobb lábasban lévő víz felforr. Amikor a nagyobb adag víz is forrásba kerül, adjuk hozzá a szegfűszeget és a fahéjat , s ha szeretnénk hozzáadni nádcukrot, vagy egyéb természetes édesítőt, annak is most jött el az ideje.

Ötféleképpen javítja az egészséget a fahéj. Tudja meg hogyan!

Ha ezzel megvagyunk, akkor mehet bele az eddig áztatott tea, mind a fél liter. Ezután kezdjük hozzáadni a gyümölcsleveket, a sorrend tetszőleges, nem változtat az eredményen. Jól keverjük el az elegyet és forraljuk fel újra, majd vegyük le takarékra és kicsit még főzzük, hogy összeálljanak az ízek, s még töményebbé váljon a koncentráció. Ha megkóstoljuk, s még nem találjuk ízletesnek, nyugodt szívvel adjunk még hozzá a kedvenc hozzávalóinkból addig, míg el nem érjük a kívánt ízhatást.

Természetesen a mennyiség felezhető, hiszen nem mindenki főz egy hadseregre, de ha mégis maradna ki, azt érdemes a hűtőben tárolni és fogyasztás előtt újra felforralni, úgy lesz teljes az élvezet.

citromos víz
Jót tesz a májnak és a veséknek is a forró citromos víz. Fotó: iStock

Forró citromos víz, kis csavarral

Ha már tél, akkor sokaknak a citrusfélék elengedhetetlenek egy jó forró italhoz. Amit most ajánlunk, abban is fél frissen facsart citrom leve adja az ital magját, amit 1-1,5 csésze forró vízbe kell önteni, a csavart pedig a hozzáadott negyed teáskanál kurkuma , egy csipet csilipor (felpörgeti az anyagcserét), egy csipet só és egy kis nádcukor adja, amit így forrón érdemes elkortyolni. A kurkuma antioxidáns és gyulladáscsillapító hatása kiváló, a forróvíz és citrom pedig együtt segítenek a májban és vesékben felhalmozódott toxinok kiürülésében.

Hamis forró almabor

Ezt a ciderre emlékeztető forró italt felnőttek ihatják igazi almaborból is, de mi inkább az alkoholmentes változatot javasoljuk, amit bárki bármikor fogyaszthat, finom és egészséges.

Egy csésze cukormentes almalevet keverjünk össze egy csésze vízzel, fél csésze narancslével (lehetőleg cukormentes legyen), és fél csésze citromlével. Adhatunk hozzá barna cukrot vagy más alternatív édesítőszert, majd a gyümölcslevek elegyéhez tegyünk még egy negyed teáskanál szerecsendiót, ugyanannyi gyömbért vagy gyömbérport, két szegfűszeget és két fahéjrudat. Az egész keveréket nagyon lassú tűzön kell főzni, a lehető legtovább, hogy a fűszerekből kioldódjanak az ízek, s jótékony hatásukat is ki tudják fejteni. Azok, akik nem szeretik kihalászni a forró italból a szegfűszeg és fahéj darabkákat, tegyék eleve teatojásba, vagy gyolcsba, így könnyebb lesz majd eltávolítani, ha kész az ínycsiklandó hamis fűszeres almabor.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra