„Száraz vagyok, mint a sivatag”

A menopauza évente nők millióit érinti, közülük a legtöbben mégis csendben, magukba zárkózva próbálnak megküzdeni a változókor kihívásaival. Bár egyre kevésbé tabu, ahhoz, hogy nyíltan lehessen vállalni fontos, hogy minél többet beszéljünk a változókor két arcáról, a testi és a lelki tünetekről.

A kor előrehaladtával megváltozik a női test hormonháztartása, a petefészkek hormontermelése fokozatosan csökken, végül teljesen leáll, vagyis nem keletkezik több érett, megtermékenyítésre váró petesejt. A menopauza a legutolsó menstruációs vérzést jelenti. Ennek pontos idejét akkor mondhatjuk ki, amikor a nő menstruációja 12 egymást követő hónapban elmarad, és természetes úton már nem tud teherbe esni. A menopauza – amelyet tágabb értelmezésben változókornak vagy klimaxnak is neveznek – általában 45 és 55 éves kor között kezdődik, de ezt megelőzően is bekövetkezhet. A folyamat olyan kellemetlen fizikai tünetekkel járhat, mint a hőhullámok, az éjszakai verítékezés, de sokan tapasztalnak ilyenkor súlygyarapodást vagy a hüvelyszárazságot, és gyakran jelentkezik hangulatváltozás, koncentrációs zavar, szorongás, és súlyosabb esetben akár depresszió is.

A menopauza évente nők millióit érinti.
A menopauza évente nők millióit érinti. Fotó: iStock

Mikor kezdődik és meddig tart?

A nők többsége már az utolsó menstruációt megelőző években tapasztal klimaxos tüneteket, amelyek a menopauza bekövetkezése utáni években általában fel is erősödnek. Kevesen ugyan, de vannak, akik már a menopauza előtt tíz évvel is tapasztalják a tüneteket, tízből egy nőnél pedig a menstruáció elmaradását követő 12 évben is jelentkeznek.

Sokan támadták érte, de a Szex és New York szókimondó Samathája ezt a témát is feszegette, a népszerű sorozatból készült film második részében például az arab sivataghoz hasonlította a saját vagináját, utalva ezzel a klimaxoló nők millióit érintő hüvelyszárazság problémájára.

Azt, hogy egy nőnél mikor következik be a menopauza, több tényező is befolyásolja: köztük a genetika és a petefészkek egészségi állapota. Előbb-utóbb minden nő életében eljön az az idő, amikor a testben megkezdődnek a menopauzához vezető változások. Ez a premenopauzának nevezett életszakasz tarthat pár hónapig, de akár évekig is. Vannak, akiknél már a negyvenes évek közepén jelentkeznek tünetek, másoknál egyszer csak beköszönt a menopauza. A nők egy százalékánál már a 40. születésnapjuk előtt elkezdődik a folyamat, 5 százalékuknál 40-45 éves korban jelentkeznek a menopauza tünetei.

Anyám, borogass!

Bár minden nő másként éli meg a menopauzát, vannak tünetek, amelyek a nagy többségnél előfordulnak. A menstruáció változásán kívül becslések szerint a nők 75 százaléka tapasztal hőhullámokat, éjszakai izzadást és álmatlanságot, hüvelyszárazságot. A fizikai jelek mellett gyakori tünet a depresszió, a szorongás, a koncentráció zavara is.

Az ösztrogéntermelés csökkenésének hatására a hüvelyhám elvékonyodik, rugalmassága csökken és lényegesen kevesebb hüvelyváladék termelődik. Ennek következménye a hüvely szárazsága, ami kellemetlenné, fájdalmassá teszi a közösülést. Az elvékonyodott, száraz hüvelyhám sérülékennyé válik, fertőzésekkel szembeni ellenállása csökken, gyulladás esetén pedig vérzés is jelentkezhet.

Szakértők szerint a rendszeres szexuális stimuláció hosszú távon hozzájárul a hüvely egészségének, rugalmasságának fenntartásához, de természetesen különböző hüvelyi hidratáló készítmények is segíthetnek a tünetek enyhítésében. Az egyes összetevők azonban irritációt is okozhatnak, így alkalmazás előtt tanácsos kikérni szakember véleményét.

Ha a menopauza több tünete is fennáll egyszerre, akkor olyan alternatívát válasszunk, ami a panaszok nagy részét enyhíti egyidejűleg. A menopauza okozta kellemetlenségeket az esetek többségében elegendő természetes összetevőjű készítményekkel orvosolni, de néhány életmódbeli változtatással mi magunk is sokat tehetünk ellenük.

A hüvelyszárazság problémájával – amely a legutóbbi kutatások szerint a változókorban lévő nők mintegy felét érinti – azért is érdemes foglalkozni, mert sok nőnek okoz szorongást, főként azért, mert a libidó csökkenésével és a szexuális együttlétek ritkulásával együtt sokan úgy érzik, elveszítik a nőiségüket. Akik emellett még álmatlanságban is szenvednek, még kevésbé kívánják a szexet, elutasítóak lehetnek partnerükkel és az egész környezetük érzékelheti szorongásukat, depressziójukat.

Éveink múlásával sokan aggódunk a ráncok, a korral járó betegségek vagy testi erőnk fogyatkozása miatt, de hajlamosak vagyunk elfelejtkezni azokról a területekről, amelyek nincsenek a szemünk előtt. Nézzük, mi történik az intim területekkel.

Hol sírok, hol nevetek

A menopauzáról szóló kutatások szerint a hangulatváltozások gyakrabban előfordulnak a premenopauza idején, ilyenkor ugyanis sokkal jelentősebbek a hormonális ingadozások, mint a menopauza utáni években, amikor a petefészek hormonjai alacsony szinten stabilizálódnak. Közvetlen kapcsolatot ugyan még nem bizonyítottak az ösztrogénszint csökkenése és a hangulati tényezők között, de valószínű, hogy a hangulatváltozások akkor következnek be, amikor a nők életének kialakult hormonális mintái megváltoznak. Ez lehet stresszes és sokszor okozhat melankóliát. Egyik pillanatban még sírunk, a másikban szorongunk és sötét gondolataink támadnak – persze ezek a múló változások még nem feltétlenül jelentik azt, hogy elértük volna a klinikai depresszió állapotát! Miközben életük során a nőknél nagyobb arányban fordul elő depresszió, mint a férfiaknál, arra nincs bizonyíték, hogy egyedül a lecsökkent ösztrogénszint klinikai depressziót okozna, sőt még önmagában a menopauza sem idéz elő ilyet. Azoknál a nőknél viszont, akiknél már a menopauza előtt diagnosztizáltak depressziót, a változókor idején kiújulhat a betegség.

Érdemes azt is figyelembe venni, hogy a menopauza általában olyan életszakaszban következik be a nők életében, amikor egyéb területeken is fokozódhat a stressz: nem csak az öregedés, de akár az éppen tomboló kamaszok, vagy a családi fészket elhagyó gyerekek körüli aggodalom, az idősebb családtagok halála, vagy a munkahelyi felelősség növekedése miatt is. Ezek az életesemények a kiszámíthatatlan hormonális változásokkal kombinálva hozzájárulnak ahhoz, hogy a változókorban a nők joggal érezhetik magukat fáradtnak, túlterheltnek és kibillentnek.

Apró lépések, nagy eredmények

A szakértők szerint azonban, mielőtt antidepresszánsokhoz fordulnánk vagy hormonterápiáért kiáltanánk, érdemes néhány apró dologban változtatni az életmódunkon. Jót tehet például egy új hobbi, a rendszeres testmozgás, különösen ajánlottak a meditációval, befelé figyeléssel összefüggő mozgásformák, mint például a jóga, a thai chi vagy a pilates.

Hőhullámok esetén öltözködjünk rétegesen, hogy mindig legyen mit levenni magunkról még a legkiszámíthatatlanabb időjárási körülmények között is. Éjszakára hűtsük le a hálószobát, váltsunk könnyedebb plédekre, heves éjjeli verejtékezés esetén pedig használjunk pamutlepedőt és pamut hálóruhát.

Az sem mindegy, hogy mit eszünk, hiszen a helyes, kiegyensúlyozott táplálkozással sokat tehetünk a menopauza tünetei ellen, valamint számos természetes opció is a rendelkezésünkre áll, hogy újra jól érezzük magunkat a bőrünkben. Következő cikkünkben bővebben is foglalkozunk a javasolt életmódbeli változtatásokkal.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra