Mankó- és kerekesszék-kölcsönzők nyílnak

Várhatóan még az idén elkészül több térségi intézményközpont, ahol egyebek mellett elektromos ágyakat, kerekes székeket, mankókat tudnak majd kölcsönözni a rászorulók és hozzátartozóik.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára a zuglói Mozgásjavító Általános Iskola, Szakiskola és Kollégiumban tartott szakmai konferencián elmondta: az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló projekthez kötődően hat kölcsönzői pontot nyitnak az országban. Mások mellett iskolába járó, illetve kollégiumban lakó mozgássérült diákok szülei igényelhetnek segédeszközöket szünidei, otthoni használatra.

A programról Fülöp Attila, a tárca családpolitikáért felelős helyettes államtitkára korábban azt mondta, elsősorban a házi gondozásban nyújthat nagy segítséget a családtagoknak. Ha valaki átmenetileg, például egy kórházi műtét után, otthoni ápolásra szorul, a hozzátartozók nagy fizikai terhelésnek lehetnek kitéve, ha hiányoznak a megfelelő segédeszközök.

A projekt vezetője, Bartal Attila az MTI-nek korábban arról beszélt, hogy az egészségügyi és a szociális területet összekötő új intézményrendszernek köszönhetően várhatóan évente 8-10 ezer érintettnek, illetve családjuknak tudnak segítséget nyújtani. Terveik szerint az eszközöket 1-3 hónapra kölcsönzik majd ki, minimális térítési díj ellenében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra