Ezért kell most jobban félni az influenzától

Pár napon belül az összes háziorvoshoz megérkeznek az influenza elleni oltások, amelyek beadásának a szakértő szerint idén a szokásosnál jóval nagyobb a tétje.

Legkésőbb október 15-éig, azaz jövő péntekig valamennyi háziorvoshoz megérkezik a térítésmentesen kérhető influenza elleni, hazai gyártású 3Fluart oltás - tudta meg a Népszava . A kormány a célra ezúttal is 1,3 millió adagot biztosít, illetve a 3 éven aluliak oltásához négyezer adag Vaxigrip Tetra vakcinát is vásárolt, utóbbit október 15-éig igényelhetik a háziorvosok a 3 éven aluli krónikus betegek oltásához. Feller Antaltól, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatójától pedig azt az információt kapta a lap, hogy október végétől ismét elérhető lesz a patikákban recept ellenében a Vaxigrip Tetra, a Sanofi-Aventis Zrt. vakcinája.

Most jobban kell félni az influenzától - int a szakértő.
Most jobban kell félni az influenzától - int a szakértő. Fotó: Getty Images

Feller Antal arról is beszélt, hogy novembertől egy újabb, az orrnyálkahártyáról felszívódó, négykomponensű készítménnyel, a Fluenz Tetrával bővül a kétévesnél idősebbeknek adható oltóanyagok palettája a patikákban. A Népszava érdeklődésére a Sanofi-Aventis kommunikációs igazgatója, Asztalos Andrea az írta, mintegy 200 ezer adagot biztosítanak majd a magyar lakosságnak a patikai hálózatban.

COVID-19, influenza vagy nátha: mire utalnak a tünetek ?

Kevésbé vagyunk védettek

Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főorvosa szerint idén a szokásosnál is nagyobb a tétje az influenza elleni oltások beadásának. Mint kiemelte, most azért kell jobban félni az influenzától , mert a szervezet természetes ráfertőződéséből egy év kimaradt. Ezért kevésbé vagyunk védettek az influenzavírusok mutációival szemben, így a kórokozó jóval nagyobb járványt tud okozni.

A COVID-19 utáni influenzába bele is lehet halni

Ami a koronavírust illeti, a főorvos azt mondja, egyidejűleg senki nem lehet influenzás és koronavírusos. Egymás után azonban el lehet kapni a kettőt, és így már mindkét betegség súlyosabb lehet - egy COVID-19 utáni influenzába akár bele is lehet halni. Ócsai Lajos azt is megerősítette, hogy az influenza és a koronavírus elleni vakcina akár egyidejűleg, két különböző karba is beadható. Azt viszont, hogy beadják-e egyszerre a két vakcinát, Müller Cecília országos tiszti főorvos lényegében a háziorvosokra bízta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra