Mi okozhat arcüreggyulladást?

A vírusok vagy baktériumok által okozott arcüreggyulladás kifejezetten gyakori betegségnek számít, amellyel a legtöbben már gyermekkorunkban találkozunk.

Az arcüreget a járomcsont, a szemüreg, a szájpad és az orrüreg határolja. Ha az orrnyálkahártya begyullad, ez könnyen átterjedhet az olyan melléküregekre is, mint a homlok- vagy arcüregek. A folyamat kezdeti szakaszában a náthára jellemző tünetek jelentkeznek: gyengeségérzet, torokfájás, emelkedett testhőmérséklet, illetve a kezdetben színtelenül átlátszó orrfolyás, amelyet időnként orrdugulás kísér. A betegség előrehaladásával az orrváladék elszíneződik, besűrűsödik, egyre nehezül az orrlégzés, tompul a szaglás és az ízérzékelés, valamint a kötőhártyák is begyulladhatnak .

Almaecet, torma, bors - ezek is segíthetnek az arcüreggyulladás tüneteinek enyhítésében. További házi praktikákért kattintson ide .

Mivel a gyulladás következtében az arcüregek elzáródnak, a felgyülemlő váladék kellemetlen fejfájással járó nyomást okoz. Idővel az orcák egyre duzzadtabbá válhatnak, és ahogy tovább nő a nyomás, lüktető, nyomódó fájdalom jelentkezik az egyik vagy mindkét oldalon, illetve a szem környékén is, amely kisugározhat a homlokra és a fejtető elülső részére. Ez különösen előrehajoláskor válik intenzívvé.

Az arcüreggyulladás okai

A vírusok vagy baktériumok okozta betegséget számos hajlamosító tényező kiválthatja. Kialakulhat allergia vagy környezeti tényezők - például dohányfüst, gázok - következtében, vagy az orrüreget akár jelentősen beszűkítő orrsövényferdülés , illetve orrpolip esetén is. Gyakran előfordul, hogy a fogak különböző betegségei terjednek rá az arcüregre, ahogy a melléküregek betegségei is okozhatnak fogászati tüneteket.

arcüreggyulladás
Az arcüreggyulladás tünetein az orrspray-k is segíthetnek. Fotó: iStock

Az arcüreggyulladás azonban leggyakrabban garat-, torok- és mandulagyulladás vagy még inkább a klasszikus nátha következtében jön létre. Ennek fő oka többnyire az, hogy mivel a nátha alapvetően magától, spontán gyógyul, ezért hajlamosak vagyunk azt elbagatellizálni. Nem kíméljük a szervezetünket, nem pihenünk eleget, ráadásul az orrunkban felgyülemlett váladékot sem ürítjük ki szükségszerű gyakorisággal és megfelelő technikával. Az arcüregben termelődő váladék így nem tud kiürülni, ami könnyen utat engedhet a gyorsan elterjedő gyulladásos folyamatoknak.

Antibiotikumra is szükség lehet

A már kialakult arcüreggyulladásnak különböző fokozatai vannak: ha súlyosabbá válik, javasolt minden esetben felkeresni a fül-orr-gégészeti szakrendelést, hiszen ekkor már szükség lehet antibiotikummal való kezelésre is. A gyógyszeres terápia mellett a fő cél ebben az esetben is a kórokozók teljes eltávolítása, az arcüreg szellőztetésének helyreállítása és a felgyülemlett váladék kiürítése. A kezelés kiegészülhet például arcüregmosással , száraz, meleg kezeléssel - például infra- vagy bioptron lámpa segítségével -, vagy orrmosó folyadék és nyálkahártya-lohasztó szerek használatával.

Orrcseppek és orrsprayk

Az arcüreggyulladás kezelésében orrcseppek és orrspray-k is segíthetnek. Érdemes lehet könnyen használható, komplex hatású orrsprayeket választani, amelyek egyszerre segítenek elfolyósítani az orrüregben felgyülemlett nyákot, miközben érösszehúzó hatóanyaggal csökkentik a duzzanatot, hogy a váladék még könnyebben kiürülhessen.

Az ilyen, vény nélkül is kapható, kombinált orrspray hatékonyan veheti fel a harcot a nyákos-gennyes, lassan oldódó váladékkal járó orrnyálkahártya-gyulladás , valamint az arcüreggyulladás kellemetlen tünetei ellen.

A cikk megjelenését a Kéri Pharma Kft. támogatta.

RINO/2019/01/01

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra