Segíthet az idegrendszeri zavarok megértésében a zsonglőrködés

A zsonglőrködés olyan kéz-szem koordinációt igényel, melynek tanulmányozása segíthet megérteni, hogyan dolgozik együtt a látás és a tapintás a végtagok mozgatásában.

A Johns Hopkins University kutatói szerint az új információk segíthetnek a neurológiai zavarok megértésében, hatékonyabb terápiákat tehetnek lehetővé és jobb, hatékonyabb művégtagok megtervezéséhez is vezethetnek.

A szakemberek szerint a zsonglőrködés egyáltalán nem áll messze a mindennapos, összetett mozgásoktól, például a futástól, hiszen ugyanúgy ritmus, valamint a szemek és a végtagok együttműködése szükséges hozzá. A kísérletben önkéntesek egy ütővel egy virtuális labdát ütögettek. A kísérlet első részében csak egy képernyőn követhették a mozdulataikat, míg a másodikban a vizuális ingert egy rövid remegés is követte az ütőn.

Zsonglőrködés segít megérteni az idegrendszert (Fotó: Europress)

Úgy találták, hogyha a vizuális inger mellett a tapintási inger is megerősítette az ütés sikerességét, akkor az alanyok sokkal többször tudták elvégezni a feladatot - vagyis jobban tudták tartani a mozdulatsorhoz szükséges ritmust.

Noah Cowan, a kutatás egyik vezetője szerint a tapintás nagyon fontos érzék, hiszen újabb ingereket indít el az agyba. A futásnál, sétálásnál például, ahogy a talpunk a földhöz ér, arra készteti az idegrendszert, hogy megváltoztassa a mozgássort, így kényelmesebbé és biztonságosabbá tegye a következő lépést.

A szakemberek szerint ezek a kutatási eredmények hatékonyabb művégtagok megtervezéséhez vezethetnek: a látás és a tapintás kombinációja ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy biztosabbá váljon a mozgásunk.

A kutatás eredményeiről a című szaklapban számoltak be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra