A hüvelyi pH-érték: mikor kell erre figyelni?

Ha azt halljuk, hogy valami "savas", általában negatív dologra asszociálunk, ám a hüvely egészsége szempontjából éppen a savas kémhatású környezet az ideális. De mi ennek az oka, és miért fontos, hogy megőrizzük ezt az állapotot? Cikkünkből kiderül.

Talán még emlékszünk a gimnáziumi kémiaórákról arra, mit is jelent a pH-érték. Ezzel a számmal határozzák meg, hogy egy folyadék mennyire lúgos vagy savas egy 0-14-ig terjedő skálán. A középérték a 7-es, ami semleges kémhatást jelent, és a tiszta vízre jellemző. Ettől az értéktől lefelé egyre savasabb egy oldat, felfelé haladva pedig értelemszerűen egyre lúgosabb. A testünkben különböző pH-értékű anyagok találhatóak, egészséges állapotban mégis harmonikusan működik a szervezetünk, köszönhetően a remek önszabályozó rendszereinknek. A nyálunk például lúgos (7,5 a pH-ja), ahogy a vérünk is annak számít 7,3 pH-értékkel. A bőrünket borító védőréteg azonban optimális esetben enyhén savas, a pH-értéke 4,7 és 5,75 közötti, míg a hüvelyben és az egyéb intim testrészeken még ennél is savasabb, 3,8 és 4,5 közötti a pH-érték.

A hüvelyváladéknak kiemelten fontos szerepe van a nemi szerv működésében és védelmében. Amíg állaga normális, színe fehéres, és nincs különösebb illata, addig nincs ok az aggodalomra. Amikor azonban változás áll be állagában, mennyiségében, szagában vagy éppen kinézetében, akkor rögtön pánikot kelt a nőkben. Nézzük, hogyan szabadulhatunk meg a kóros hüvelyfolyástól .

Miért savas az egészséges hüvelyflóra?

A hüvelyről fontos tudni, hogy nem steril környezet, hiszen egészséges állapotában is sokféle mikroorganizmus található meg benne. Ezek nem veszélyesek, sőt éppen ellenkezőleg: védelmet nyújtanak a külvilágból érkező kórokozók ellen, megakadályozva, hogy azok elszaporodjanak. Ebben pedig fontos szerepet kap a pH-érték, ugyanis a savas környezet elengedhetetlen ahhoz, hogy a hüvely természetes védelmi rendszere megfelelően működjék. A savas kémhatásért elsősorban a Döderlein baktériumok, más néven Lactobacillusok felelnek, amelyek a hüvely falában található cukrokból tejsavat állítanak elő. Ha a hüvelyflóra egyensúlya megbomlik, és emiatt a közeg ellúgosodik, akkor szabad utat kapnak a káros mikroorgaznizmusok (különböző baktériumok, gombák), amelyek kellemetlen panaszokkal és kóros folyással járó hüvelyi fertőzéseket képesek okozni.

hüvely pH-értéke, hüvely egészsége, hüvelyflóra, pH-érték
A hüvely pH-értéke amenstruációhatására is megváltozik. Fotó: Getty Images

Mi minden befolyásolhatja a hüvely pH-értékét?

A hüvelyflóra egyensúlyát számos külső és belső tényező megbonthatja. Az úszás például kétségtelenül egészséges sport, ám a víz pH-ja lúgosabb, mint a vagináé, ezért ha sokat fürdőzünk, a hüvely kémhatása kimozdulhat az ideális zónából. Ez igaz az uszodákra, strandokra és otthoni medencékre is, előbbi kettőnél ráadásul alapból nem árt óvatosabbnak lenni, hiszen a sok látogató miatt nagyobb a fertőzésveszély is.

De nemcsak a nyári strandidőszak tartogat veszélyeket, hanem a tél is, amikor a különböző légúti megbetegedések miatt gyakrabban szorulhatunk antibiotikum-kúrára. Ezek a gyógyszerek ugyanis amellett, hogy segítenek legyőzni a fertőzéseket, csökkentik a szervezetben élő jótékony mikroorganizmusokat is, például megtizedelhetik a hüvely védelmét biztosító tejsavbaktériumokat, károsítva ezáltal a hüvely flóráját.

Azok a bizonyos nehéz napok nemcsak a görcsök miatt okozhatnak nehézségét, hanem azért is, mert a méhből kiürülő véres váladék lúgos kémhatása megváltoztatja a hüvely pH-értékét. Ez különösen azoknál jelenthet gondot, akik tampont használnak. Többek között ezért is fontos, hogy kellő gyakorisággal cseréljük a tampont.

Egy új párkapcsolat szintén okozhat kellemetlenségeket, az együttlétek alatt ugyanis a hüvely akár 10 millió új baktériummal érintkezhet, nem beszélve arról, hogy a sperma lúgos kémhatása szintén nem kedvez az egészséges intim savköpenynek. A szexuális aktusok száma jellemzően magasabb egy kapcsolat kezdetén, ezzel arányosan a hüvelyi panaszok is gyakoribbak, ami persze belerondíthat a boldogságba.

Így óvhatjuk intim egészségünket

Természetesen nem azt mondjuk, hogy ezek miatt kerülni kellene a fürdőzést, vagy hogy az orvos utasítása ellenére se szedjük be a felírt antibiotikumot, mint ahogy az önmegtartóztatás sem tenne éppen jót egy párkapcsolatnak. Sokan a fertőzésektől tartva abban látják a megoldást, hogy a rizikós szituációkban gyakrabban - és sokszor a tisztálkodószerek használatát eltúlozva - mosakodnak, ám ez ahelyett, hogy segítene, inkább csak ront a helyzeten. A szappanozás ugyanis irritálja a hüvelyt, a savköpenyt pedig károsítja. Bár a megfelelő személyi higiénia alapvető fontosságú, és úszás, strandolás, illetve szexuális együttlét előtt, illetve után valóban ajánlott lezuhanyozni, mégsem szükséges az intim testrészeket külön kiöblíteni, beszappanozni. Új kapcsolat esetén pedig - a nem kívánt terhesség és a szexuális úton terjedő fertőzések elkerülése érdekében is - mindenképp az óvszer a védekezés legjobb módja. Még ha nem is a legkényelmesebb opció, a kondom szó szerint pajzsként védi a hüvelyflórát, és szemben a hormontartalmú fogamzásgátlókkal ez a védekezési módszer nem befolyásolja a pH-értéket.

Ha mindezen óvintézkedések ellenére mégis kialakulna a bakteriális vagy gombás eredetű hüvelyi fertőzés , fontos, hogy a tünetek kezelése mellett az intim flóra egészséges egyensúlyát is visszaállítsuk. Szerencsére ma már léteznek olyan vény nélkül kapható készítmények, amelyek természetes eredetű összetevőkkel járulnak hozzá a hüvely normál pH-értékének helyreállításához, illetve fenntartásához, ezáltal segítenek megelőzni a fertőzések visszatérését, gondtalanabbá téve a hétköznapokat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra