A nyári hüvelyfertőzés és felfázás elkerülése (x)

Forró flörtök, hajnalig tartó bulik, végül napfürdőzés egy hűsítő medence partján - kétségtelenül beköszöntött a nyár, vele együtt pedig eljött a fesztiválozás, strandolás és önfeledt szórakozás ideje. Ha azonban a felszabadult pillanatokban megfeledkezünk néhány fontos szabályról, a buli végeztével könnyen az ügyeleten találhatjuk magunkat.

Nekünk, nőknek nyáron sem lesz könnyebb az életünk: szakértők szerint a kifejezetten nőket érintő betegségek némelyikét sokkal könnyebb ebben az évszakban összeszedni. Ezek a nyavalyák ráadásul már csak azért is igen kellemetlenek, mert testünk legkényesebb régióját érintik: az intim területeket. Bizony, nyáron sokkal gyakrabban alakulhatnak ki különféle hüvelyi és húgyúti fertőzések, amelyek aztán könnyen rányomhatják bélyegüket önfeledt szórakozásunkra.

De lássuk, pontosan milyen veszélyek leselkednek ránk, hogyan tudjuk elkerülni őket - vagy mit tehetünk, ha már megtörtént a baj!

De miért pont nyáron?

Dühítő helyzet, hogy pont abban az évszakban kell a legelővigyázatosabbnak lennünk, mikor a legszívesebben minden kötelezettséget magunk mögött hagynánk - ám sajnos pont az évszak sajátosságai felelősek a magasabb kockázatért. Az egyenlet több összetevős: a nyári melegben maguk a kórokozók is könnyebben szaporodnak, mi sem mindig figyelünk oda a megfelelő intim higiéniára, a strandok és fesztiválok pedig gyakorlatilag a baktériumok melegágyaként szolgálnak.

Ha tudatosan felkészülünk és vigyázunk magunkra, nyugodtan élvezhetjük a nyarat
Ha tudatosan felkészülünk és vigyázunk magunkra, nyugodtan élvezhetjük a nyarat. Fotó: iStock

A kényes hüvelyi egyensúly

A nyári hüvelyfertőzések hátterében általában a hüvelyi pH hirtelen megváltozása áll. Tudni kell, hogy az egészséges hüvely pH értéke enyhén savas - ez a savas kémhatás tud védelmet nyújtani a fertőzések ellen. Ha azonban a hüvely pH értéke valami miatt megváltozik és a savasból a lúgos felé tolódik el, akkor könnyen elszaporodhatnak az olyan baktériumok, melyek gyulladást okoznak a hüvelyben. És hogy mi boríthatja fel a hüvelyflóra kényes egyensúlyát? Sok minden. Az olyan általános kockázati tényezők mellett, mint például a stresszes életmód, az antibiotikumkúra, vagy a túlzásba vitt intim tisztálkodás, vannak olyan faktorok is, amelyek kifejezetten nyáron jelentenek rizikót.

Strandolás

Nem túl jó hír, de maga a strandolás is megzavarhatja a hüvely egyensúlyát. A medencék klóros vize könnyen felboríthatja a hüvely pH-ját - és erre az sem feltétlenül megoldás, ha a strand helyett inkább a természetes vizeket választjuk. Vannak ugyanis nők, akiknél még a természetes vizekben való megmártózás után is megjelennek a kellemetlen tünetek.

Fürdőruhák, fehérneműk

Akár a kedvenc fürdőruhánk is felboríthatja az egészséges hüvelyflórát. Ezek a ruhadarabok ugyanis általában nem jól szellőző pamutból készülnek, hanem szoros lycrából. A fülledt, párás, nyári meleg és a nem megfelelően szellőző bugyi kombinációja gyakran vezet felborult hüvelyflórához.

Nyári kalandok

Van egy rossz hírünk: még az a helyes srác a fesztiválról is veszélyeztetheti az intim egészségünket. A fokozott szexuális aktivitás, egy új szexpartner vagy a gyakori partnercsere ugyanis szintén kiváltó ok lehet.

Támadnak a kórokozók

Ha tehát már a hüvely egyensúlya felborult, sokkal védtelenebbek vagyunk a különféle baktériumokkal szemben. Az egyik leggyakrabban jelentkező nyári fertőzés pedig a bakteriális vaginózis. A bakteriális vaginózist általában az E.coli baktérium okozza, amely könnyen el tud szaporodni, ha a hüvelyi pH-ja a biztonságos savasból lúgos irányba tolódik. A bakteriális vaginózis jellemző tünete a hüvelyi folyás felerősödése, amely szürkéssé és halszagúvá válik, valamint a folyáshoz társulhat csípő, viszkető érzés is. Nem árt tudni, hogy a bakteriális vaginózis ráadásul kiújulásra igencsak hajlamos betegség. Ez azt jelenti, hogy a sikeres kezelés ellenére gyakran visszatérhetnek a kellemetlen tünetek.

És a felfázásról még nem is beszéltünk...

Senkit ne tévesszen meg a betegség köznapi elnevezése, a felfázás, vagy pontos nevén hólyaghurut kialakulását nem igazán befolyásolja a hőmérséklet. A tünetegyüttest nem feltétlenül a hideg, hanem a húgyhólyagba bejutott kórokozók okozzák. A probléma szinte egyik pillanatról a másikra is kialakulhat, tünetei pedig rendkívül kellemetlenek: folyamatos vizelési inger, a vizelés égő érzéssel, fájdalommal jár, ráadásul pedig hiába rohanunk a vécére, a pisilés nem hozza meg a vágyott megkönnyebbülés érzését. Egyre csak a vécére szaladgálunk, miközben lehet, hogy már egy csepp vizeletet sem tudunk kipréselni magunkból. Emellett erős alhasi fájdalom is jelentkezhet.

A bakteriális vaginózis mellett a hólyaghurut is rendkívül gyakori a nyári hónapokban. Hogy mitől alakulhat ki?

Vizes fürdőruha

Hólyaghurut könnyen kialakulhat olyankor, ha az alhasi tájékunk kihűl. A hidegtől ugyanis lelassul a keringésünk és így a szervezetünk nem biztos, hogy vissza tudja verni a kívülről érkező betolakodók támadását. A kihűlés pedig könnyen megtörténhet, mikor strandolás után nem törölközünk meg rendesen, nem öltözünk át, hanem még órákig a hideg, vizes fürdőruhában mászkálunk.

Intenzív szex

Gyakran nevezik nászutas-betegségnek is, nem véletlenül. Szex során ugyanis a bél- és a hüvelyflórában található különféle baktériumok a mechanikai hatások következtében könnyen a húgycsőnyílás közelébe kerülhetnek, majd a húgycsövön keresztül feljuthatnak a hólyagba, ahol elszaporodva kellemetlen panaszokat okozhatnak. A fertőzésért egyébként az E. coli baktérium tehető felelőssé.

A nyári kockázatok mellett okozhat még hólyaghurutot a változókorban bekövetkező hormonális változás, vagy akár a túlzásba vitt intim higiénia is.

Mit tehetünk?

Mindez lehet kicsit ijesztően hangzott, de megnyugodhatunk, egyáltalán nem kell lemondani a nyári programjainkról ahhoz, hogy megvédjük intim egészségünket. Fontos azonban, hogy szabadságunk alatt is tudatosak legyük és megtegyük a szükséges óvintézkedéseket. Első lépésként van néhány aranyszabály, amit minden strandolónak vagy fesztiválozónak érdemes betartania:

  • Ne üldögéljünk sokáig a sekély vízben!
  • A medencéből kilépve mindig zuhanyozzunk le, töröljük magunkat szárazra, a vizes fürdőruhát pedig cseréljük szárazra!
  • Soha ne használjuk más törölközőjét!
  • Csak óvatosan az intim tájék szőrtelenítésével! Borotválásakor vigyázzunk, nehogy megvágjuk magunkat!
  • Fesztiválozásra hasznos lehet intim törlőkendőt csomagolni magunkkal.
  • Használjunk kézfertőtlenítőt a nyilvános vécék használata előtt és után is! Jobb, ha az ülőkére nem ülünk rá, mert a felület még vécépapírral való letakargatás után sem lesz teljesen biztonságos.
  • Igyunk sok folyadékot! A hólyag gyakori ürítésével ugyanis a baktériumoknak sem adunk esélyt megtapadni szervezetünkben.
  • Tartsuk észben, hogy a több partnerrel való szexuális érintkezés nagyban növeli a szexuálisan közvetített betegségek, vagy a húgyúti fertőzések rizikóját.

Mindig legyen a táskánkban egy dobozzal!

Azt is fontos hangsúlyozni, hogy ha legelőször jelentkeznek nálunk a fent említett tünetek, mindenképpen forduljunk orvoshoz, hiszen a megfelelő kezeléshez és gyógyuláshoz pontos diagnózisra van szükség. Ha azonban korábban már volt alkalmunk megtapasztalni a felfázás gyötrelmeit, vagy gyakran szenvedünk visszatérő bakteriális hüvelyfertőzéstől, akkor a gyors segítség csak egy karnyújtásnyira van tőlünk.

Vitagyn C tejsavas hüvelykrém

A Vitagyn C tejsavas hüvelykrém segíthet a bakteriális vaginózis és visszatérő húgyúti fertőzések kezelésében és megelőzésében. A hüvelykrém egyedülálló összetételű: a védő Lactobacillusok szaporodását segítő tejsav és prebiotikum mellet C-vitamint és ezüstöt is tartalmaz. A Vitagyn C helyreállítja és fenntartja a hüvely élettani pH-értékét, ezáltal pedig megakadályozza, hogy létrejöjjenek a bakteriális vaginózis kialakulásának kedvező feltételei. Különösen hasznos lehet visszaesés és antibiotikum kezelés után. A krém vény nélkül kapható, a dobozban pedig találhatunk egy praktikus applikátort is, hogy pontosan és higiénikusan adagolhassuk a szükséges mennyiséget.

hólyaghurut

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Urzinol

A medveszőlőlevél­kivonat-tartalmú, vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer segítségével az enyhe hólyaghurut kezdeti, hirtelen fellépő, kellemetlen tüneteit csillapíthatjuk, úgy mint, a sürgető vizelési ingert vagy az égő érzéssel járó hólyagürítést. A medveszőlőlevél a húgyutak betegségeiben évszázadok óta bevált gyógynövény, amely bizonyítottan gyulladáscsökkentő, antibakteriális és fertőtlenítő hatású. A tünetek észlelését követően minél hamarabb érdemes elkezdeni a kúrát, bőséges folyadékbevitel mellett.

felfázás

Hagyományos növényi gyógyszer, medveszőlőlevél-kivonatot tartalmaz

HAGYOMÁNYOS NÖVÉNYI GYÓGYSZER. A JAVALLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA A RÉGÓTA FENNÁLLÓ HASZNÁLATON ALAPUL. A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra