Túl sok császármetszést végeznek

Majdnem duplájára, 12 százalékról 21 százalékra nőtt a császármetszések aránya a világon 2000 és 2015 között - állapította meg egy friss kutatás.

Az életmentő műtét a szegény országokban sok kismamának nem áll rendelkezésére, a gazdagabb országokban azonban túl gyakran alkalmazzák. A Lancet brit orvosi lap friss számában közölt tanulmány alapján az országok 60 százalékában túl sokszor, 25 százalékában túl ritkán hajtanak végre császármetszést, ami arra utal, hogy széles körben hagyják figyelmen kívül az ajánlásokat.

Miért gyakoribb a császármetszés? Részletek !

Legalább 15 országban a csecsemők több mint 40 százaléka születik császármetszéssel . A rekordot 58,1 százalékkal a Dominikai Köztársaság tartja. Szakértői becslések szerint a szülések 10-15 százalékánál van egészségi indoka az operációnak, a komplikációk között szerepel többek között a vérzés vagy a magzat rendellenes elhelyezkedése. Az eljárás anyai és gyermekéleteket menthet, ám szövődményei és mellékhatásai is lehetnek, többek között kockázatosabbá válhatnak a további szülések.

Túl gyakran végeznek császármetszést
Túl gyakran végeznek császármetszést

"A császármetszések arányának növekedése a gazdagabb országokban azért aggasztó, mert ezzel mind az anya, mind a csecsemő kockázatai fokozódnak" - mondta Marleen Temmerman, a kutatás egyik vezetője, a kenyai Aga Khan Egyetem és a Genti Egyetem munkatársa. Arra kérte az orvosokat, a szülésznőket és a többi egészségügyi dolgozót, hogy "csak akkor avatkozzanak be a szülésbe műtéttel, amikor orvosi szempontból indokolt".

A világméretű kutatás kilenc régió 169 országának adatain alapult, melyeket az ENSZ Egészségügyi Világszervezete és a UNICEF adatbázisai tárolnak. Megállapították, hogy a császármetszések száma a világon 3,7 százalékkal emelkedett évente 2000 és 2015 között, az élve születések 12 százalékáról 21 százalékára. Továbbra is túl sokszor folyamodnak a műtéthez Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Latin-Amerikában, ahol a vizsgált időszakban évente mintegy két százalékkal nőtt a császármetszések aránya, vagyis 32, majdnem 27 és 44 százalék lett 2015-re.

A növekedés üteme nagyon eltérő volt az egyes régiókban, Dél-Ázsiában gyors, Afrikában sokkal lassabb. Brazíliában és Kínában, ahol magas a műtéti szülések aránya, megállapították, hogy sok esetben kis kockázatú várandósságok végén végzik el, sokszor iskolázott nők esetében és olyanoknál, akik előzőleg is így hozták világra a gyereküket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra