Semmelweis Ignácról számos elismerő jelző született, nevezték az "anyák megmentőjének" is, korát messze megelőző, zseniális tudósnak világszerte. Életében azonban a pályája jellegzetes kelet-európai képet mutatott: nemhogy nem lett "próféta" saját hazájában, hanem a puszta fennmaradásért is harcolnia kellett jelentéktelen, nevesincs pályatársakkal még a legegyszerűbb, valamelyes anyagi biztonságot jelentő állásért is, kutatási eredményeit pedig értetlen közöny fogadta. Érzékeny lelkiismeretével, hivatástudatával végzetesen kirítt a XIX. század második felének kapitalizálódó hazai világából, így halála egy tragikus sors mintegy logikus befejezése lett.
Tabánból indult, bécsi egyetemi tanár lett
Egy jómódú budai kereskedő, Semmelweis József és Müller Terézia ötödik gyermekeként született 1818 július 1-jén. Az Apród utcában lakó édesapja a "Fehér Elefánt" boltot vezette, és elég tehetős volt ahhoz, hogy gyermekeit taníttatni tudja. Fia, Ignác Fülöp a várbeli egyetemi gimnáziumban érettségizett, majd a Pesti Tudományegyetem kétéves bölcsészeti kurzusát végezte el. Ezután Bécsbe utazott, ahol először jogot kezdett tanulni, de hamarosan belátta, hogy nincs kedve a jogi pályához, így átiratkozott az egyetem orvoskarára.
Két évet a pesti egyetem orvosi fakultásán is elvégzett, de végül a bécsi egyetemen szerzett orvosdoktori diplomát, majd 1844-ben szülész- és sebészmesteri oklevelet. Doktori értekezését botanikai témában írta. Tanárai, professzorai kiemelkedő tehetségnek tartották, de állást csak évekkel diplomázása után kapott, addig továbbra is előadásokat hallgatott: látogatta Skoda professzor belgyógyászati előadásait, és részt vett Karl von Rokitansky patológiai előadásain és boncolási gyakorlatain is. Először Breit orvostanár helyetteseként, majd utódjaként töltött be tanársegédi pozíciót a bécsi közkórház szülészeti osztályán Klein professzor mellett.
Amikor ez a megbízatása lejárt, egyetemi magántanárságért folyamodott, de csak nehezen, azzal a korlátozással kapta meg, hogy demonstrációit csak bábukon tarthatja.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Szörnyű statisztika
Bécsi, kórházi munkája során folyton szembesülnie kellett azzal a rettenetes ténnyel, hogy az 1840-es években a bécsi közkórház szülészetén folyamatosan nőtt a szülés után gyermekágyi lázban elhalt kismamák száma. Az itt levezetett szülések több mint hatoda halállal végződött! A rejtélyes halálozások mögött Semmelweis kollégái sokáig járványt feltételeztek. Ez azonban nem adott magyarázatot arra, hogy a másik bécsi szülészeti osztályon, ahol nem orvosok, hanem nővérek és bábák látták el a szülő anyákat, miért kedvezőbbek a halálozási adatok, miért fordul elő sokkal kevesebb gyermekágyi láznak diagnosztizált eset.
E betegség valódi hátterének feltárásához 1847-ben egy tragikus esemény segítette hozzá a patológiában is jártas szülészorvost, Semmelweist. Ez év tavaszán néhány hetet Velencében töltött, és távollétében hírt kapott barátjának haláláról. Jakob Kolletschka kollégája, a kórbonctan tanára volt. Semmelweis Ignác megvizsgálta barátja halálának körülményeit, és megállapította, hogy az ő esetében ugyanazok a tünetek léptek fel, mint amilyeneket a gyermekágyi láznak ismert betegségben szenvedő asszonyoknál tapasztaltak. Így jutott arra a rettenetes felismerésre, hogy a gyermekágyi láznak nevezett végzetes kórt nem valamiféle járvány okozza, hanem vérmérgezés, a műtét illetve a boncolás során érintett szerves anyagok bomlásának hatására kialakult szepszis, amelyet maguk az orvosok idéznek elő azzal, hogy boncolás után nem megfelelően fertőtlenített kézzel látják el a szülő nőket.
Ez a megállapítás magyarázatul szolgált arra is, hogy a kevésbé szakképzett apácák, bábák által ellátott osztályon miért lényegesen kevesebb a szülés utáni haláleset, hiszen a nővérek nem kerültek kapcsolatba elhaltak tetemeivel.
Egyszerű megoldás: klóros kézfertőtlenítés
A gyermekágyi láz hátterének, kórtanának felfedezése hatalmas eredmény volt, ezzel az ifjú tudós messze megelőzte a korát, hiszen csak egy bő évtizeddel később került sor Koch és Pasteur kutatásaira, a kórokozó baktériumok felismerésére. Semmelweis Ignác azonnal megoldást is javasolt, kötelezte az osztályon orvostársait, hogy boncolás után, illetve a szülészeti osztályokra való belépés előtt a szappanos kézmosás mellett klórmeszes vízzel is fertőtlenítsék kezüket.
Ez az alapvetően egyszerű megoldás nem várt ellenállást váltott ki: a kollégák nem vették komolyan utasításait, még akkor sem akarták belátni igazát és elismerni a felelősségüket, amikor az intézkedés nyomán a halálozási statisztikák látványosan javulni kezdtek, a "gyermekágyi láz" eseteinek száma a bábák által vezetett szülészeténél is alacsonyabbra esett vissza. A bécsi kórházban kollégái ellenségeskedése miatt nem is maradhatott tovább, megbízatásának lejártakor nem hosszabbították meg a tanársegédi kinevezését.
Munkáját a pesti Rókus Kórházban és a pesti orvosi karon az elméleti és gyakorlati szülészet tanáraként folytatta. A nehézségek ellenére az általa vezetett szülészeten hat év alatt 0,85 százalékra szorította le a gyermekágyi lázban elhaltak arányát. A pesti évek alatt kötött házasságot Weidenhofer Máriával, akivel öt gyermekük született.
Felőrlődve
Semmelweis az orvostudományi felfedezését először a nagy európai kórházak szülészetein dolgozó orvosoknak írt levelekben, majd Pesten az Orvosi Hetilap hasábjain, végül 1861-ben egy német nyelvű tanulmánykötetben (A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése) osztotta meg orvostársaival, de azonnali áttörést nem ért el vele, a szülés utáni gyermekágyi halálozás csak lassan csökkent. Európa-szerte még számos fiatal nő halt értelmetlen halált emiatt.
Semmelweis érzékeny lelkiismeretének rettenetes csapás lehetett az a felismerés, hogy tudtán kívül ő is oka lehetett ilyen haláleseteknek, és a felfedezését fogadó közöny, értetlenség, a megaláztatások, a tehetetlenség nyomasztó érzése lassan felőrölte erejét. Szülész kollégáit egyre indulatosabb levelekkel szólította fel a szükséges elővigyázatossági intézkedésekre, több ízben gyilkosoknak is nevezte azokat, akik nem voltak hajlandók a radikális kézfertőtlenítésre. 1865 nyarán összeomlott, súlyos elmezavart állapítottak meg nála, és a döblingi idegszanatóriumba szállították. Itt, nem teljesen tisztázott körülmények között, több forrás szerint a durva bánásmód miatt kapott sérüléseinek elfertőzése következtében hunyt el 1865. augusztus 13-án. A döblingi boncorvos vérmérgezést állapított meg a boncolási jegyzőkönyvben a halál okaként. Döbbenetes sorsszerűség, hogy az a kór okozta halálát, amelyhez legnagyobb felfedezése, egyben legsúlyosabb kudarca kötődött. Mindössze 47 éves volt.
Ez is érdekelhet
Egy kelet-európai zseni
Semmelweis felfedezésének jelentőségét csak jóval halála után ismerték el igazán. A szepszis elleni módszere Lister karbolsavas fertőtlenítő eljárásával ötvözve terjedt el igazán, de a tragikus sorsú szülészorvos a gyermekágyi láz igazi kórtanának felismerésével az orvostudomány legnagyobb alakjai közé került. Ma emlékérem, több intézmény, például orvostörténeti múzeum és a budapesti orvostudományi egyetem viseli a nevét.
Legjobban: