Állatokban növeszthetik az emberi szerveket

Állatokban növeszthetnek emberi szerveket a japán kutatók. Ezzel a módszerrel azokon az embereken is segíthetnek, akik hiába várnak szervdonorra.

Engedélyt kaptak a tudományos minisztérium illetékes bizottságától japán kutatók arra, hogy emberi szerveket növesszenek állatokban. Kutatásukban az emberi őssejteket állati embriókba ültetik be, amelyeket kihordanak az állatok. Az engedély azonban csak a Tokiói Egyetem egyik kutatási projektjére vonatkozik.

Állatok lehetnek a jövő szervdonorai

A tudósok célja, hogy a jövőben azokon az embereken tudjanak segíteni, akik hiába várnak szervdonorra . Eddig világszerte csak olyan kísérleteket engedélyeztek emberi és állati sejtekből álló embriókkal, amelyek esetében az embriót néhány nap múlva elpusztították.

Őssejtek segíthetnek az autistákon Jelentős javulást figyeltek meg azoknál az autista gyermekeknél, akiket amerikai kutatók őssejt-terápiával kezeltek. Emellett a felnőttkori stroke és az oxigénhiányos agyi bénulás kezelésében is biztató eredményekkel alkalmazzák az őssejteket. Kattintson a részletekért!

Nakaucsi Hiromicu és kutatótársai állatembriókba - egér, patkány vagy sertés - ültetnek majd olyan iPS-sejteket (indukált pluripotens őssejtek), amelyeknek megvan a képességük arra, hogy bármilyen más típusú sejtekké alakuljanak. Az embriók génjeit módosítják, hogy ne rendelkezzenek hasnyálmiriggyel. A tudósok arra számítanak, hogy a beültetett embriókból kifejlődő magzatok az emberi iPS-sejtekből növesztenek hasnyálmirigyet.

Az egerek a magzatokat ki fogják hordani, de röviddel a megszületés előtt elpusztítják azokat.

A vemhesség alatt azt is megvizsgálják, hogy az állatok testében más helyeken is elterjednek-e az emberi őssejtek - fejtette ki Maeszava.

Nakaucsi már 2017-ben sikeresen növesztett patkányokban egerekből származó iPS-sejtekből hasnyálmirigyet. Egy diabéteszes egérbe visszaültetve az egyik szerv megfelelően kontrollálta a vércukorszintet.

Állatokban növeszthetnek emberi szerveket a japán kutatók. Fotó: 123rf
Állatokban növeszthetnek emberi szerveket a japán kutatók. Fotó: 123rf

Egy másik kísérletben a kutatók képesek voltak patkányokban egerekből származó iPS-sejtekből veséket növesztetni, de amikor patkány őssejteket ültettek egérbe, próbálkozásuk sikertelennek bizonyult. Bár az egérvesék jól fejlődtek a patkányban, a patkányok születésük után meghaltak komplikációkban, amelyek az embriógének módosításának a módozata miatt jelentkezhet.

Nakaucsi elmondta, hogy az engedélyezett kutatásuk segít megérteni az e téren fellépő akadályokat, és egyben hangoztatta, nagyon távol vannak még attól, hogy emberi szerveket növesszenek sertésekben.

"Bár korábban rágcsálókon megmutattuk, hogy lehetséges a koncepció, az ember és a sertés közötti genetikai távolságot áthidalni nem könnyű" - mondta az AFP francia hírügynökségnek.

"A kísérletek még csak most kezdődnek. Ne várják azt, hogy egy-két éven belül emberi szerveket fejlesszünk" - tette hozzá.

Emberi és állati sejtekből álló hibridembriót létrehoztak már az Egyesült Államokban és más országokban is, ezeket azonban mindig hamar megölték, sohasem vártak a születés előtti időszakig. Nakaucsi projektje az első, amelyre egy új japán törvény alapján a minisztériumi grémium áldását adta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra