Bemutatkozik a Kanizsai Dorottya Kórház

A Kanizsai Dorottya Kórház súlyponti intézet, mely mind járó-, mind fekvőbeteg-ellátás tekintetében közvetlen ellátja a Zala megyei déli térség és néhány Somogy megyei település 107 ezer lakosát.

Az intézményben 360 aktív és 142 krónikus ágyon folyik a gyógyító ellátás. Ezt a feladatot 19 fekvőbeteg osztály, 14 diagnosztikai egység és 59 szakrendelő biztosítja. A kórház évente 21-23 ezer fekvőbeteget és több mint 500 ezer járóbeteget lát el, és közel 900 főnek biztosít munkahelyet.

Humán erőforrás

Az intézmény célja, hogy a betegágy mellett megfelelő képzettségű szakembereket biztosítson betegei mellé. E cél megvalósítása érdekében a vezetés támogatja dolgozói számára a munkakörük ellátásához szükséges szakmai képzések megszerzését, valamint továbbképzéseken, konferenciákon való részvételét, ezzel biztosítva részükre a fejlődés lehetőségét, illetve az intézmény rövid és hosszú távú szakemberszükségletének kielégítését.

A betegek biztonságát szolgáló intézkedések

A szakmai protokollok az ápolásfilozófiában megfogalmazott gondolatok figyelembevételével készültek. Az ápoltak szomatikus biztonságát, kényelmét az erre a célra szolgáló ápolási és kényelmi eszközökkel segítik. Antidekubitor felszerelések, pozicionáló párnák, biztonságos rögzítést és mozgatást elősegítő eszközök állnak rendelkezésre.

Az idős-korú betegek és hozzátartozóik tájékoztatása és az alapbetegség kezelése mellett a biztonságos környezet kialakítása céljából az intézmény kidolgozta az "Elesések, leesések megelőzésének ápolási protokollja" című munkaanyagot, melyet az egész kórház területén alkalmaznak.

A Kanizsai Dorottya Kórház orvosi munkáját a szakmai elhivatottság mellett alapvetően meghatározzák a szigorú szakmai protokollok. Az alkalmazott eljárásrendek minden esetben az aktuális szakmai kollégiumi állásfoglalásokra épülnek. A szakmai munka előírás szerinti vezetésének első számú felelőse az osztályvezető főorvos. Az osztály napi működése során személyes megbeszéléseken, viziteken, telefonon biztosítja a kontrollt a beosztott kollégák felett.

Az orvosi dokumentáció vezetése is szigorú szabályok szerint történik, melyet a minőségirányításban meghatározott alapelvek mellett főigazgatói és orvosigazgatói utasítások szabályoznak. A kifogástalan orvosi dokumentáció elkészítése az osztályos orvosok és adminisztrátorok feladata, valamint az osztályvezető főorvosok felelőssége.

Betegelégedettségi vizsgálatok

A betegek elégedettsége a minőségpolitika szerves része, ezt 1998 óta folyamatosan vizsgálják kérdőíves módszer alkalmazásával. Az elmúlt években több minőségjavító rendelkezést is hoztak az intézményben, ezek közül néhány: a vacsora minőségének és mennyiségének javítása; információs, útbaigazító táblák kihelyezése; járóbeteg előjegyzési és behívó rendszer bevezetése; betegfürdők komfortfokozatának javítása; a beteg korai ébresztésének megszüntetése; a betegváró komfortosabbá tétele; a légkondicionáló berendezés hatásfokának növelése stb.

Specialitások

Az intézmény részt vesz a központilag szervezett primer prevencióban, amely az emlőrák mammográfiás szűrésére és a szervezett méhnyakrák-szűrésre terjed ki. Ez a részvétel a programokban folyamatos, és a megjelenések arányát tekintve az emlőrák esetében kifejezetten eredményes.

A belgyógyászati ellátás során (mind a járó-, mind pedig a fekvőbeteg-ellátásban) a felfedett magasvérnyomás-betegségek, szénhidrát- és lipid anyagcserezavarok a háziorvosok bevonásával gondozásba kerülnek.

A szövődmények időben történő felismerése érdekében számos határterületen (szemészeti szövődmények, angiológia, nefrológia) működik gondozás. Évente két-három alkalommal szerveznek véradó napot is, ahol az intézmény dolgozói önzetlenül segíthetnek beteg embertársaikon.

Szülészeti ellátás

A kórházban családközpontú szülészeti ellátás folyik. Az apás szüléshez a feltételek rendelkezésre állnak, majd a szülést követően igény szerint működik a rooming-in rendszerben történő újszülött ellátás. Az újszülött részleg dolgozói korábban részt vettek a "Tíz lépés az eredményes szoptatás érdekében" című tanfolyamon. Az ismeretek elsajátításával hatékonyabban tudják az anyákat felvilágosítani az anyatejes táplálás fontosságáról, melyhez további segítséget nyújt a főállásban alkalmazott intézeti védőnő. Egy pályázati lehetőségnek köszönhetően pedig babamentő inkubátor működik a kórház szakrendelőjének bejáratánál.

Stratégiai tervezés, célok, szakmai terv

A kórház küldetése, hogy magas színvonalú, hatékony, kulturált járó- és fekvőbeteg-ellátást nyújtson minden beteg számára, miközben megőrzi és ápolja az intézet hagyományait és jó hírnevét. Az intézmény dolgozói céljuknak és egyben feladatuknak tekintik a hozzájuk fordulók segítését az egészség fejlesztésében és megőrzésében, a betegség megelőzésében és felismerésében, a gyógykezelésben és a rehabilitációban.

Uniós forrásoknak köszönhetően korszerűsítik a Sürgősségi Betegellátó Osztály infrastruktúráját, a képalkotó diagnosztikát, valamint segítségével több fekvőbeteg osztály építészeti rekonstrukciója is megvalósulhat. Lehetővé válik továbbá az orvostechnológiai eszközpark továbbfejlesztése, melynek eredményeképpen az intézet magas szintű ellátást tud biztosítani a régió lakosai számára.

Olyan intézményi struktúra irányába kíván az intézmény a jövőben elmozdulni, melyben az infrastruktúra fejlesztések alapja egy adott területen élő lakosság ellátási szükséglete, ugyanakkor kiemelt figyelmet kíván fordítani a területi szintű struktúrák racionalizálására, egészségügyi piacán pozíciójának erősítésére is.

Kanizsai Dorottya Kórház
Főigazgató: Prof. Dr. Bátorfi József
Kórházalapítás: 1769
Osztályok száma: 19
Ellátott fekvőbetegek száma: 22 000 fő/ 2010. év
Ellátott járóbetegek száma: 535 000 fő/ 2010. év
Orvos és egészségügyi szakdolgozói létszám: 700 fő
Aktív betegágyak száma: 360
Alapítvány: "Az Új Kanizsai Kórházért"
Bankszámla száma: 11749015-20032685

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra