Egészségügy: ilyen volt az elmúlt 9 év

2008 óta jelentős mértékben megváltozott az egészségügyi ellátások igénybevétele, a jelentett adatok valódisága pedig némelykor megkérdőjelezhető.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK, korábbi nevén OEP) honlapján elérhetőek a 2008-2016 közötti gyógyító-megelőző ellátások adatai, amelyek igencsak mozgalmas időszakot fednek le - írja részletes elemzésében a Napi.hu

2008-ra éppen lezajlott a fekvő- és járóbeteg-ellátási rendszert alapjaiban felforgató Molnár Lajos-féle kórházreform, meghirdették a járóbeteg ellátás és az egynapos sebészeti ellátás preferálását, majd a térségi ellátási rendszert, és államosították a kórházakat. Nem mellesleg elköltöttek 500 milliárd forintnyi uniós forrást infrastruktúrafejlesztésére. Mindez napjainkra alaposan átrajzolta a magyar egészségügyi ellátórendszert, az ellátási esteszámok változása pedig új irányt jelez.

Tavalyhoz képest 2017-ben újabb három hellyel hátrébb került Magyarország az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index rangsorában, ami arra volt elég, hogy hazánkat még a sereghajtó Görögország is leelőzze. A hazai egészségügyi rendszer nemzetközi megítéléséről további információkat itt olvashat .

Összegzett ellátás

2008-ban a járóbeteg, a fekvőbeteg, valamint a nappali sebészeti ellátásban összesen 66,5 millió ellátási esetet jelentettek. 2016-ra csaknem elérte a 70 milliót az ellátási esetek száma, ami 4,5 százalékos növekedés. A legnagyobb arányú, több mint kétszeres növekedést az egynapos sebészet produkálta: 120 ezerről 264 ezerre nőtt az ellátások száma. Ugyanezen időszak alatt a kiinduló év 64 milliót meghaladó járóbeteg ellátási esete több mint 67 millióra nőtt. A 2 milliós nagyságrendű fekvőbeteg ellátások száma pedig 6 százalékkal csökkent - ennél azonban nemcsak az egynapos sebészeti ellátási esetek növekedése játszott szerepet, hanem (mint az adatokból kiderül) azokon a területeken volt jelentős a változás, amelyek alapvetően sem egynapos, sem járóbeteg-ellátás keretében nem pótolhatóak.

Az onkológiai gondozókban ellátott betegek száma 10 százalékkal növekedett
Az onkológiai gondozókban ellátott betegek száma 10 százalékkal növekedett

Furcsa számok az onkológiában

A klinikai onkológiai szakrendeléseken a kilenc év alatt változatlan szakorvosi óraszám mellett lényegében azonos volt a forgalom: évi 470-480 ezer esetet láttak el. Paradox módon változott viszont az onkológiai gondozóknak regisztrált rendelők forgalma, itt a heti szakorvosi óraszám kilenc év alatt a kétharmadára csökkent, miközben az onkológiai gondozókban ellátott betegek abszolút száma jó 10 százalékkal növekedett.

Egészséges életmód ide vagy oda, hatékony ellátórendszer nélkül nem megy

Miközben egyes hazai szakmai fórumok egyre inkább alulbecsülik az ellátórendszer tevékenységének, hatékonyságának és teljesítményének jelentőségét az egészség megtartásában, és helyette a betegségek elkerülésében látják a megoldást, arról kevésbé hallani, hogy még a legegészségesebb életmód mellett is szép számmal akadnak olyan helyzetek, amelyeknek a megoldása nem megy hatékony egészségügyi ellátórendszer nélkül.

A NEAK adatai felvetik a kérdést, hogy vajon az elmúlt évek változásai miatt egészségesebbé vált-e a lakosság, vagy épp ellenkező folyamatok zajlanak. A megbetegedési statisztikák és az elmúlt években jelentősen romló halálozási mutatók inkább az utóbbit valószínűsítik. A valós szolgáltatási igények azonban még mindig nem láthatóak, miként az sem, hogy az alapvetően gazdasági és finanszírozási szempontok alapján irányított hazai ellátórendszer mire volna képes más jellegű finanszírozási környezetben, és hogyan változnának ezzel a hazai lakosok egészségesélyei.

A statikus, intézmény- és finanszírozáscentrikus ellátási szemlélet helyett létrejövő dinamikus, szolgáltatási szemléletű, a változó feladatokhoz, igényekhez és lehetőségekhez gyorsan alkalmazkodó egészségügyi rendszer alakulásának azonban egyelőre továbbra sincs semmi jele.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra