Elégedett patikusával? Szavazzon rá!

Június elsejétől ismét szavazhatunk kedvenc patikánkra, hogy a gyógyszerészek ezzel kapjanak visszajelzést munkájukról és az elmúlt években bevezetett egyedülálló programokról.

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Kedvenc Patikám szavazást. Mint dr. Samu Antal, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének alelnöke sajtótájékoztatón kifejtette, a program elsődleges célja, hogy a lakosság részéről legyen visszajelzés a gyógyszerészek munkájáról. Hozzátette: közvetlen gyógyszerész-páciens kapcsolatra törekszenek, amely első sorban gyógyszerészi gondozást jelent, azaz tájékoztatást az alkalmazott terápiákkal kapcsolatban.

A szakértő örvendetesnek nevezte, hogy a 62 évnél idősebb betegek gyógyszerelésébe a gyógyszerészek is betekinthetnek, így ne csak az esetleges interakciókra hívhatják fel a figyelmet, de költséghatékonyabb készítményeket is tudnak javasolni.

A magyar modell

Dr. Samu Antal kifejtette, Magyarországon egyedülálló modellt vezettek be az elmúlt években, amelynek része egy diabétesz- és egy kardiometabolikus program, amelynek részeként a patikában többek között mód van vércukor- és vérnyomásmérésre. Ez már több mint ezer gyógyszertárban működik sikeresen.

Dr. Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének elnöke hozzátette: a programnak azért van különösen nagy jelentősége, mert a születéskor várható életkorral arányosan nem nő az egészségben eltöltött évek száma. A fejlett országokban a szív- és érrendszeri, illetve a daganatos megbetegedések állnak az élen a halálozásban. Ezért tartják fontosnak ilyen figyelemfelkeltő vizsgálatok telepítését a gyógyszertárakba. Mint dr. Mikola Bálint elmondta, a gyógyszerészeknek nagyobb szerepet kell vállalniuk a terápiákban, hiszen - mint fogalmazott - a gyakori páciens-patikus kontaktus miatt itt érhető el a legkisebb befektetéssel a legnagyobb egészségnyereség.

Júniustól lehet szavazni

A Kedvenc Patikám szavazáson bárki leadhatja voksát kedvenc gyógyszertárára. Június elsejétől szeptember 30-ig lehet szavazni az újságokban elhelyezett szavazószelvényeken, vagy a kezdeményezés online felületén . A győztes patika egy szobrot kap, de az első három helyezett is értékes ajándékokkal gazdagodik.

Az elmúlt években is több mint 10 ezer szavazat érkezett, idén ennek növekedésére számítanak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra