Ezek a szokások ártanak az agynak

Ha szeretnénk, hogy agyunk és memóriánk megfelelően működjön, jobb, ha az alábbiakat elkerüljük.

Túl kevés alvás

Akik egyébként is hajlamosabbak az alvászavarokra , különösen ügyelniük kell, hogy limitálják a kávé és az alkohol fogyasztását. Emellett az is fontos, hogy a televíziót, a számítógépet száműzzék a hálószobából, és lehetőleg a mobiltelefont se vigyék magukkal. Ezek ugyanis mind megzavarhatják a cirkadián ritmust, ami hosszú távon igencsak rossz hatással van az egészségre.

Az alváshiány az egyik legsúlyosabb egészségügyi probléma napjainkban: bármennyire úgy gondoljuk is, hogy a fáradtságon kívül nem lesz következménye, hosszú távon növeli a krónikus betegségek kockázatát. A kevés alvás nyolc súlyos következményéről az alábbi cikkünkben írtunk!

Túl sok egyedüllét

A társasági élet és a kapcsolatok hiánya semmilyen szempontból nem egészséges. Kutatások bizonyítják, hogy a magányos embereknek nagyobb az esélye olyan betegségekre, mint az Alzheimer-kór. Legyünk ebben is tudatosak, ne hanyagoljuk el a barátainkat, és keressünk magunknak társaságot!

Túl sok gyorsétel

A túl sok gyorséttermi ételt, cukrot, cukros üdítőt és csipszet fogyasztók általában sokkal hamarabb veszítik el a szellemi frissességüket. A bogyós gyümölcsök, a teljes kiőrlésű gabonafélék, a diófélék és a sötét színű leveles zöldségek fogyasztása ezzel szemben kifejezetten hasznos az agy számára.

Agyműködésünknek sem tesz jót a túl kevés alvás
Agyműködésünknek sem tesz jót a túl kevés alvás

Túl hangos zene

Ha túl hangosan hallgatunk zenét fejhallgatón keresztül, akkor akár harminc perc alatt tartós halláskárosodást okozhatunk magunknak. Ráadásul a hallásvesztést gyakran követik agyi betegségek, agyszöveti károsodás vagy éppen Alzheimer-kór. Készülékünk maximum hangerejének hatvan százalékánál semmilyen esetben ne hallgassunk zenét.

Túl kevés mozgás

Minél hosszabb időt töltünk el rendszeres sport nélkül, annál nagyobb az esélyünk a demenciára , vagyis az időskori elbutulásra. Ha más nem fér bele, sétáljunk legalább hetente három alkalommal fél órát a környéken.

Dohányzás

A dohányzásnak bizonyítottan memóriakárosító hatása van, és duplájára növeli a demencia kialakulásának esélyét is - nem beszélve olyan betegségekről, mint a szívbetegség, a cukorbetegség, a stroke vagy a magas vérnyomás.

Forrás: webmd.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra