Koronavírus: ennyi embert oltana be idén a WHO

A Covax Facility program célja, hogy év végéig a világ lakosságának 20 százaléka megkapja a védettséget jelentő oltásokat.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) célja, hogy 2021 végére a világ lakosságának 20 százalékát beoltsák koronavírus elleni vakcinával - mondta a nemzetközi szervezet magyar vezérigazgató-helyettese, Jakab Zsuzsanna csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában. A szakértő szerint már kidolgozták e folyamat globális megvalósíthatósági programját (Covax Facility), amely februárban elindul.

Brit koronavírus-variáns: itthon is egyre gyorsabban terjed Míg pár napja még csak 33 ilyen esetről számoltak be, máig már 69 hazai fertőzöttnél mutatták ki a brit mutáns jelenlétét - hangzott el a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján. Kattintson a részletekért!

A 20 százalékos átoltottság a cél

A kormányok, a gyógyszergyártók és a civil szervezetek együttműködésében létrejövő program első körében 18 országot választottak ki, ahol a magas rizikójú csoportokat - az egészségügyi dolgozókat, krónikus betegeket, időseket - oltanák be. "Ez egy teszt lesz, hogyan működik ez a program a legszegényebb és közepes jövedelmű országokban" - mondta, hozzátéve: az oltásokat a Pfizer oltóanyagával, tehát a tárolását tekintve "legnehezebben kezelhető" vakcinával kezdik. Ezt követi az AstraZenecával való együttműködés, amely szintén februárban indul, és célja, hogy az első félév végére a világ lakosságának 3,5 százaléka oltva legyen.

A Covax Facility programra 27 milliárd dollárt fordítanak. Fotó: Getty Images
A Covax Facility programra 27 milliárd dollárt fordítanak. Fotó: Getty Images

A szakember kiemelte: sok vakcinagyártóval folytat tárgyalást a WHO , az európaiakon kívül orosz, kínai és indiai cégekkel is. Azt mondta, a szervezet számára nincs különbség abban, hogy az oltóanyag honnan származik, csak biztonságos és hatékony legyen. Azt remélik, hogy az év végére elérik a világ lakosságának 20 százalékos átoltottságát. A Covax Facility programra 27 milliárd dollárt fordítanak - tette hozzá.

Jakab Zsuzsanna szerint nehéz kérdés, hogy az összes államban azonos elvek szerint történjék a vakcináció, hiszen egyelőre nincs elég oltóanyag. Fontos lépés kell legyen az oltóanyaggyártás felgyorsítása, a kapacitások növelése. "Ezen még dolgozni kell" - fogalmazott. Úgy vélte, ha ez sikerül, akkor jövő év végére elérhető a nyájimmunitás .

Kiemelte, mindenképpen meg kell akadályozni a vírus terjedését, hiszen ezzel elejét lehet venni a különböző vírusmutációk kialakulásának is. Az úgynevezett vakcinanacionalizmust önpusztítónak tartja, ami nem segíti az oltóanyagok globális terítését, mert így nem lehet közösen túl lenni a járványon. Az oltások elindulásával is mindenképpen be kell tartani a járvány- és közegészségügyi intézkedéseket, tehát a távolságtartást, a maszkhasználatot és a kézmosás, -fertőtlenítés szabályait - mondta Jakab Zsuzsanna.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra