Majdnem megszüntették, az Év Szülészete lett

Egy olyan szülészeti osztály kapta több kategóriában is a legtöbb szavazatot, amelyet pár hónapja be akartak zárni. A kazincbarcikai kórház mellett Győr és Karcag is díjjal gazdagodott.

Idén második alkalommal tartotta meg az Év Szülészete szavazást testvérportálunk, Magyarország legnagyobb baba-mama site-ja, a babaszoba.hu . Az online voksoláson több ezer szavazat érkezett a kérdésben legérintettebbektől: a kismamáktól. "Összességében Kelet-Magyarország aktívabb a szavazás tekintetében, mint a főváros vagy a Dunántúl" – mondta Bálits Éva, a babaszoba.hu és a Kismama magazin főszerkesztője. Hozzátette: a statisztikák azonban azt mutatják, hogy a legtöbben még mindig a nevesebb kórházakban szülnek.

A díj megalapításának az volt a célja, hogy országszerte újra beszédtéma legyen a szülés és a születés helyzete, az ezt segítők munkája és megbecsülése. Jelenleg 150 különféle intézményi és tulajdonosi hátterű szülészet működik az országban, de csak mindössze tizedüknek, 16 osztálynak van bababarát minősítése. Ezek a kórházak teljesítik az ENSZ gyermekvédelmi szervezetének (UNICEF) tízpontos kritériumrendszerét. Ennek célja a babák egészségének védelme, az erősebb baba-mama kötődés kialakítása, többek között a 24 órás együttes elhelyezéssel, illetve a szoptatás helyes módszerének megtanításával.

Karcag, Győr, Barcika

Érdekesség, hogy az élmezőnybe idén sem kerültek be a neves budapesti kórházak. Az intézményekre július 31-ig lehetett szavazni, három kategóriában. A "Felszereltség és környezet" díját, amelyet a Herbária ajánlott fel, Rácz Zsuzsa írónő adta át a karcagi Városi Önkormányzat Kátai Gábor Kórház-Rendelőintézet képviselőinek.

A "Gyermekágyi és Újszülöttellátás" kategória díját dr. Demeter János, a Szülészeti Nőgyógyászati Szakmai kollégium tagja nyújtotta át a legtöbb szavazatot kapott DE OEC Kazincbarcika Kórház Kft. képviselőinek. Kiemelve, mennyire fontos, hogy ne csak a szülés, hanem az azt követő napok is a mamákat és a babákat segítő környezetben teljenek.

A harmadik alkategória a "Szülőszobai ellátás" volt. Csetneki Julianna, a Magyar Ápolási Egyesület Szülésznői szekciójának vezetője a legnagyobb elismeréssel nyújtotta át a babaszoba.hu által felajánlott díjat a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórháznak .

Végül idén is kihirdették az összesített győztest, azaz aki a legtöbb szavazatot kapta. Dr. Kissné dr. Horváth Ildikó, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségpolitikai Főosztály főosztályvezetője a Bayer Hungária által felajánlott díjat szintén a kazincbarcikai kórháznak adta át. A történet érdekessége, hogy az osztályt pár hónapja kis híján megszüntették, a helyiek összefogásának köszönhetően működhetett tovább, igaz, 23 helyett csak 15 ággyal.

"Elköteleztük magunkat"

Mint dr. Pásztor Gábor, a szülészeti osztály vezető főorvosa a HáziPatika.com-nak kifejtette, harcuk folytatódik, ám az "Év Szülészete 2012" díj is igazolja, hogy szükség van rájuk. Lapunk kérdésére, hogy minek köszönhetik azt, hogy ennyien szavaztak rájuk, a szakember azt mondta: "Mert szeretjük ezt csinálni, elköteleztük magunkat. Ezt jól mutatja, hogy a dolgozók nagy része legalább 30 éve itt dolgozik, ez egy összetartó közösség". A korábban a "Bababarát kórház" minősítést is elnyerő szülészeti osztályon alapelv, hogy napi 24 órában együtt van baba és mama, a szobákat pedig (amelyek háromágyasak és fürdőszoba is tartozik hozzájuk) színes kiságyakkal és mesefigurákkal telifestett falakkal igyekeznek otthonossá tenni. Jelenleg a szülészeten műszakonként egy szülésznő dolgozik, az osztályon pedig két-két gyermekápoló segíti a kismamákat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra