Új feladatot kapnak a háziorvosok

Sportorvosi igazolást is kiadhatnának a háziorvosok a jövőben. Az új feladatot az orvosok többsége elfogadhatónak tartja, kérdés azonban, hogy a képzéssel járó pluszfeladat milyen extra díjazással járna.

Helyi egyesületekben, sportolók esetében lehetőség lenne rá, hogy a háziorvos biztosítsa a sportorvosi alkalmasságokat és adja ki az engedélyeket - közölte az Inforádió . Bár az orvosok elfogadhatónak tartják a feladatot, sokuk attól fél, hogy csupán a sportorvos szakma szakorvosi hiányát próbálnák ilyen egyszerű módon orvosolni.

A praxisprogramnak köszönhetően háziorvosi szakvizsga nélkül is dolgozhatnak a háziorvosi körzetekben az orvosok. Az égető háziorvoshiányra ez a szakemberek szerint nem a legmegfelelőbb válasz. A témáról bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Pluszösszeget is várnának a pluszfeladatok mellé

Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke szerint jó lett volna a többletképzettség elvárása mellé pluszösszeget rendelni - és azt is meghatározni, hogy ki fizeti. A háziorvosok korábbi béremelése ugyanis erre nem nyújthat fedezetet. Az elnök kiemelte: míg a kórházi szakorvosok, akiknek a bére két lépcsőben emelkedett, nem kaptak pluszfeladatot, addig a háziorvosoknál ennél sokkal kisebb összegért már kezdenek előjönni az elvárt pluszfeladatok.

Sportorvosi igazolást is kiadhatnának a háziorvosok a jövőben
Sportorvosi igazolást is kiadhatnának a háziorvosok a jövőben

A tervezet a szakemberhiánnyal küzdő sportorvosi szakmának lehet nagy segítség, de az egyre gyakoribb sportolás miatt az egészségügyi felelősség is nagy részben hárulna a háziorvosokra - mondta el Selmeczi Kamill.

A leggyakoribb sportsérülések

Nemcsak az élsportolók, de az átlagemberek is szenvedhetnek komolyabb sportsérülésektől : amikor bemelegítés nélkül kezdünk sportolni, sokszor előfordulhat szakadás - általában, ugyanúgy, mint az élsportolóknál, egy hirtelen mozdulat, irányváltoztatás okozhatja a gondot. A nehezen gyógyuló sérülések közé tartozik az izmok, rostok sérülése, de még makacsabb az inak szakadása, mert ezek kevésbé képesek a megnyúlásra, nem túl rugalmasak. Az izomnál tehát sokkal rosszabb általában az ínszakadás, amikor a nem (elég) rugalmas kötőszöveti rostok sérülnek. A leggyakoribb sportsérülésekről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra