Veszélybe kerülhetnek a génszerkesztett ikrek

Előre nem látott génmutációkat okozhatott a génszerkesztés annál a tavaly született két kínai babánál, akinek a génjeit még embrió állapotukban módosították, hogy ellenállók legyenek a HIV-vírussal szemben - közölték a kutatók, miután először tették közzé a kínai tudományos kutatásról készült tanulmányt.

A tudományos munkát már több szakmai lapnál is próbálták publikáltatni a kutatók, azonban eddig nem jártak sikerrel. Most viszont az MIT Technology Review tudományos folyóirat közzétette a tanulmány egyes részeit - azzal a céllal, hogy bemutassa, Ho Csian-kuj biofizikus nem tartotta be az etikai és tudományos normákat, amikor létrehozta az ikreket, Lulát és Nanát.

génszerkesztés, génmódosítás, HIV-fertőzött apa, génmutáció
2018 novemberében született meg az első génszerkesztett ikerpár. Fotó: iStock

Kockázatos volt a beavatkozás

Ahogy korábban a HáziPatika.com-on is olvashatták, a génszerkesztett babák születése 2018 végén megrázta a tudományos világot. A kínai kutató akkor azt állította, hogy ezzel az orvosi áttöréssel uralni lehet a HIV-járványt, az azonban nem volt nyilvánvaló, hogy sikeres volt-e a beavatkozás eredeti szándéka, miszerint a babák ellenállók legyenek a HIV-vírussal szemben.

"Felelőtlenség génszerkesztést használni" - olvassa el korábbi cikkünket!

Az emberek egy kicsiny része ezzel az immunitással születik, mivel a CCR5 génjükben van egy mutáció. A kínai kutató azt állította, hogy ez volt az a gén, amelyet megcélzott a CRISPR/CAS9 elnevezésű genetikai olló használatával. "Az aktuális adatok nyilvánvaló félremagyarázása az az állítás, hogy reprodukálták az uralkodó CCR5 variánst, és ezt csak egyetlen kifejezéssel lehet leírni: szándékos hazugság" - közölte Fyodor Urnov, a Kaliforniai Egyetem génszerkesztési tudósa. "A tanulmány megmutatja, hogy a kutatócsoportnak nem sikerült reprodukálnia a CCR5 mutációt" - hangoztatta.

A kutatócsoport ugyan a megfelelő gént célozta meg, de nem tudta reprodukálni a CCR5 variánst, helyette újakat szerkesztettek , amelyeknek hatásai azonban még nem ismertek. A kutatók szerint a CRISPR még nem tökéletes eszköz, mivel nemkívánatos vagy a célnak nem megfelelő géneket hozhat létre, ezért igen ellentmondásos a használata.

Az etikai aggodalmak közé sorolták a szakemberek azt is, hogy a gyermekek szülei rossz okok alapján vettek részt a tudományos kutatásban. A férfi HIV-pozitív volt, ami Kínában jelentős társadalmi megbélyegzéssel jár, és emiatt szinte soha nem lehet mesterséges megtermékenyítés részese. Ez motiválta őket abban, hogy részt vegyenek a kísérletben, annak ellenére, hogy gyermekeiket nagy kockázatnak tették ki - mondta Jeanne O'Brien reprodukciós endokrinológus.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra