A zajos városi környezet meglepő hatása

Azoknál az embereknél, akik forgalmas, zajos városi környezetben élnek, 30 százalékkal nagyobb a stroke kockázata - derült ki egy új tanulmányából. Egy spanyol-amerikai kutatócsapat több mint 2700 stroke-on átesett beteg adatainak elemzése után jutott erre az eredményre.

A kutatók 2761 olyan spanyol beteg adatait tanulmányozták, akik a 2005 és 2014 közti időszakban estek át stroke-on. Több tényezőt is figyelembe vettek, de az alanyok lakókörnyezete különösen fontos volt a tanulmány készítőinek. Végül arra jutottak, hogy nemcsak a forgalmasabb, zajosabb városi környezet növelheti meg jelentősen a stroke kockázatát, hanem a zöldterület hiánya is fontos tényező lehet.

zaj, zajos környezet, agyvérzés, szélütés, stroke, zajártalom
A zajos városi környezet jelentősen megnövelheti a stroke kockázatát. Fotó: iStock

Fontos a zöldterület mennyisége

A legalább két észrevehető következménnyel - például beszédképtelenséggel, mozgási nehézséggel vagy memóriazavarokkal - járó agyi érkatasztrófa már igazán súlyosnak számít. A tudósok szerint viszont azoknál az embereknél, akiknek legalább 300 méternyi zöldterület található a házuk körül, 25 százalékkal alacsonyabb egy súlyosabb stroke kockázata, mint a teljesen beépített lakóterületen élőknek.

Hogyan beszélhetünk újra a szélütés után? A válaszért kattintson ide!

A kutatók egyébként nem határozták meg pontosan, hogy maga a zaj növeli-e a rizikót, vagy inkább a zajos, forgalmas környéken lévő szennyezettebb levegő számlájára írható-e. Azt viszont elmondták, hogy a zajos környezet mellett sokat számít az is, a forgalmas városokban élők általában stresszesebbek , kevesebbet sportolnak, és magasabb a vérnyomásuk is, mint a zöldebb, nyugodtabb környezetben élő társaiknak.

Évente több százezer stroke

Az Egyesült Királyságban több mint százezer agyi érkatasztrófa történik évente, és bár körülbelül 1,2 millió a túlélők száma, a stroke még mindig az egyik vezető halálok. Az Egyesült Államokban pedig csaknem 8-szor ennyi az új beteg minden évben. Közülük 140 ezret már nem tudnak megmenteni. Amerikában minden 20. elhunyt ember stroke miatt vesztette életét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra