Ezek a tünetek előre jelzik a szívrohamot

Évente több százezer ember veszíti az életét szívroham következtében világszerte és még többen vannak, akik átesnek szívrohamon, de életben maradnak. Náluk azonban megnő a vesély egy újabb, akár halálos kimenetelű rohamra. Hogyan lehet megelőzni a következő rohamot, ezzel csökkenteni a hirtelen elhalálozás rizikóját?

A szívroham tulajdonképpen az a jelenség, melynek során az oxigéndús vér nem tud eljutni a szív sejtjeihez, így azok nem képesek megfelelően működni. Az izmok így nem tudnak pumpálni, vagyis sérül a keringés is. Ehhez nem szükséges az, hogy a vérellátás teljesen megszűnjön (természetesen ez is megtörténhet), a károsodáshoz elegendő az is, hogy a vérellátás csak lecsökken.

A véráramlás akadályának hátterében általában az érszűkület áll, vagyis az érfalra tapadt, úgynevezett plakkok miatt nem képes a vér a megfelelő ütemben áramolni. A plakkok kialakulásának esélyét leginkább a magas koleszterinszint növelheti.

Összekeverhető tünetek: szívroham vagy gyomorégés? A mellkasi fájdalom az egyik leggyakoribb, de szívroham vagy "csak" súlyos gyomorégésről van szó? Egy kis segítség a valódi baj felismeréséhez. Kattintson!

A szívroham azonban nemcsak megelőzhető (egészséges életmóddal, rendszeres testmozgással, a dohányzásról való leszokással), de közvetlenül a probléma előtt is tehetünk ellene, feltéve, ha figyelünk a jelekre, és időben orvoshoz fordulunk! Lássuk, milyen tünetek esetén gyanakodhatunk.

A szívroham egyik jellegzetes tünete a mellkasi fájdalom , ám a filmekben mutatott képpel ellentétben a fájdalom a legtöbbször nem éles és hirtelen, hanem az elviselhető tartományban mozog, de állandó, kisugározhat a karokba, a vállakba, akár az állkapocsba is. A kellemetlen érzés jellege nyomó vagy feszítő. Előfordulhat az is, hogy a kellemetlen érzés pihenés hatására elmúlik. Mivel ez a fájdalom viszonylag lassan alakul ki, gyakran más problémákkal hozzák azt összefüggésbe, például kimerültséggel, gyomorégéssel vagy csak "rossz" mozdulatokkal.

A szívroham egyik jellegzetes tünete a mellkasi fájdalom.
A szívroham egyik jellegzetes tünete a mellkasi fájdalom. Fotó: Getty Images

A szívrohamot megelőzhetik szívritmuszavarok , illetve erőteljesebb szívdobogás-érzés is. A szívritmuszavarokat kísérheti félelemérzet, légszomj is, és bár gyakran okozhatja ezeket stressz, szorongás, bizonyos gyógyszerek vagy stimulánsok (például kávé vagy nikotin), a szívroham előjeleinek is tekinthetjük ezeket. Különösen akkor legyünk óvatosak, ha a szívdobogás-érzés mellé szédülés is társul.

Ha az eltömődött vérerek miatt nem jut elegendő oxigén a sejtekhez, az többek között a szív kevésbé hatékony működésével jár együtt, vagyis még a kisebb feladatok is jobban igénybe veszik a szervezetünket. Ez például kifáradás, légszomj képében jelentkezhet, még olyan egyszerű feladatok után is, mint a lépcsőzés vagy a bevásárlás utáni cipekedés.

A fokozott fizikai igénybevétel és az, hogy a szívünknek keményebben kell dolgoznia, egyéb tünetek formájában is észrevehetővé válhat. Ezek közé tartozik például a fokozott izzadás, a kipirult arc is. Ha nagyon kimerítő mozgást végzünk (és ez a szív kevésbé hatékonyabb működése esetén teljesen hétköznapi cselekvés is lehet), a szervezetünk több izzadságot termel, hogy az hőháztartásunkat megfelelő szinten tudja tartani. Ezt, bár látványos tünet, gyakran csak az időjárásnak vagy a genetikának tulajdonítjuk. Azonban, ha meglepően kis igénybevételre is igen erőteljes izzadással reagál a szervezetünk, mindenképpen forduljunk orvoshoz.

A férfiaknál nagyon jellegzetes tünete lehet az artériák elzáródásának, illetve a szívroham veszélyének a merevedési zavar . A pénisz ugyanis az egyik legelső olyan szervünk, melyet a nem megfelelő vérellátás érinthet: a merevedés ugyanis nem más, mint a pénisz vérrel való telítődése. Ha más nem indokolja a merevedés hiányát, illetve hosszabb ideig küzdünk azzal, mindenképpen orvosi vizsgálatra van szükségünk ahhoz, hogy a súlyos szív- és érrendszeri betegségek eshetőségét kizárjuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra