Stroke: az első jeleknél lépni kell!

Ugyan a mini-stroke után nem minden esetben jelentkeznek azonnali, komoly tünetek, de ha az intő jeleket tapasztaljuk, azonnal cselekedni kell.

Mik a stroke első jelei?

Annak hátterében, hogy a stroke előfordulási gyakorisága az életkor előrehaladásával nő, leginkább az áll, hogy kockázatát a szív egyes rendellenességei - például az infarktus és a ritmuszavar - növelik.

A stroke leggyakoribb tünetei: féloldali látásvesztés, beszédzavar, arc félrehúzódása
A stroke leggyakoribb tünetei: féloldali látásvesztés, beszédzavar, arc félrehúzódása

Az idős korban értelemszerűen sokszor előforduló érelmeszesedés miatti érszűkület és a diabétesz is okozója lehet a stroke kialakulásának. De az idő más módon is szerepet játszik: a kockázatot az is növeli, hogy sokan nem veszik komolyan a korai, intő jeleket, és kivárják, míg komolyabb stroke következik be. Erről a kanadai Calgary Egyetem kutatói számoltak be, akiknek vizsgálatából kiderült, hogy sok olyan érintett, aki enyhe agyi érbetegségen, mini-stroke-nak is nevezett TIÁ-n (tranziens iszkémiás attak) esett át, nem fordul orvoshoz, így nem jut kezeléshez, ha állapotát még elfogadhatónak tartja - holott nem kizárt, hogy valamilyen maradandó következménnyel járt a roham.

Agyi képalkotó eljárással készült vizsgálatok kimutatták, hogy az ilyen betegek közül néhányan agyi érszűkülettől, mások folyamatos vagy súlyosbodó tünetektől szenvednek. A Stroke című tudományos folyóiratban publikált tanulmányból kiderül az is, az érintettek 15 százalék olyan egészségkárosodást szenvedett, ami akár az autóvezetésben is korlátozta őket. Az ilyen rendellenességeket tapasztalóknál pedig több mint kétszer magasabb annak kockázata, hogy egy újabb stroke következik be a mini-stroke után. Ráadásul a kezelés elmulasztásának következményeképp fokozódik annak a veszélye is, hogy a következő szélütésük végzetes legyen.

Mindez felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen jellegű problémákkal szakemberhez kell fordulni, még ha enyhének tűnnek is. A kutatások már alátámasztották azt is, hogy az agyi vérkeringés helyreállításárában hatékonynak bizonyult gyógyszerek, például a vérrög feloldását biztosító gyógyszerek, egyes enyhe agyi érbetegségen, így az átmeneti vérellátási zavarok esetében is sikerrel használhatók. Az említett kanadai vizsgálat eredményei szerint a kezelt páciensek 80 százalékkal kisebb eséllyel szenvedtek később súlyosabb sérülést. A kutatás tehát újból megerősítette azt a tényt, hogy a mini-stroke és a stroke gyors felismerése és kezelése jelentősen csökkenti a kiújulás kockázatát, illetve javítja a betegség kimenetelét.

Mivel a pitvarfibrilláció nagyban növeli a stroke kockázatát, a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Stroke Társaság közös kampányt indított annak érdekében, hogy erre felhívja az emberek figyelmét. Mivel 2015 a stroke megelőzés éve, komoly hangsúlyt fektetnek arra, hogy a jeleket mindenki észlelje és komolyan vegye, rögtön orvosi segítséget kérjen, a szélütésnek pedig ne adjon esélyt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A frontális felhőzet szakadozik, a gyenge csapadéksáv feloszlik. Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra