Vérnyomásmérés: tényleg mindkét karon szükséges?

A vérnyomásmérés sokak számára rutinfeladat, amelyet naponta akár többször is elvégeznek. Ugyanakkor nem mindenki tudja, hogyan és hol érdemes mérni a lehető legpontosabb eredmény érdekében.

Az aktuális orvosi témákkal foglalkozó Harvard Health Publishing oldala nemrégiben egy olyan olvasói kérdést közölt , amely sokakat érint és érdekel: hogy valóban szükség van-e arra, hogy vérnyomásunkat mindkét karunkon megmérjük.

vérnyomásmérés
A rendszeresen ellenőrzött vérnyomás életet menthet. Fotó: Getty Images

Az oldal orvos szakértője, Toni Golen írásban válaszolt. Szerinte mindkét karunkon célszerű megmérni a vérnyomásunkat, mert a mérések során esetlegesen jelentkező különbségek jelezhetik a már meglévő szív- és érrendszeri problémákat, esetleg azok megnövekedett kockázatát.

Amire kevesen gondolnak

Egy, a Hypertension című szaklap februári számában publikált jelentésből például kiderül, hogy azoknál, akiknél a jobb és bal felkaron mért szisztolés értékek között legalább 5 pontnyi a különbség, nagyobb a szívroham, a stroke vagy a korai halálozás kockázata, mint azoknál, akiknél egyáltalán nem vagy ennél kisebb eltérés mutatkozik. (A jelentéshez 24 tanulmány adatait használták fel.)

Vérnyomásunk sokat elárulhat egészségi állapotunkról. Ahhoz azonban, hogy a méréskor pontos eredményt kapjunk, fontos betartani néhány szabályt. Részletek!

Az, hogy az egyik felkaron mért vérnyomás alacsonyabb, mint a másikon, gyakran az adott kar artériában felhalmozódott plakkokra vezethető vissza, amelyek idővel érszűkülethez vezethetnek. A jelentős eltérés jelzésértékű: könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a többi artéria - például a szívhez és az agyhoz vezető - is érintett. Azzal tehát, ha nem csak az egyik karunkat használjuk vérnyomásmérésre, sokkal többet tehetünk egészségünkért, mint gondolnánk.

A helyes mérés titkai

Ahhoz, hogy a vérnyomásmérés ne legyen stresszforrás, nem árt, ha tudjuk, hogy vérnyomásunk folyamatosan változik, és ez bizonyos határokon belül teljesen normális. Számos tényező befolyásolhatja a napszaktól kezdve érzelmi és fizikai állapotunkon át egészen aktuális testhelyzetünkig. Ahogy az is, hogy milyen készüléket használunk - automatát, félautomatát, órásat vagy egyebet - és hova helyezzük a vérnyomásmérő mandzsettáját. Tehetjük karra, csuklóra vagy akár az ujjakra is, ám a legpontosabb értéket akkor kapjuk, ha a felkaron, az aortához közel, szívvonalban mérünk. Az e helyütt optimálisnak tekintett érték átlagosan 120/80 Hgmm. Azzal is fontos tisztában lennünk, hogy a mérés helyétől függően minimális eltéréseket észlelhetünk, ám szakemberek szerint ez legfeljebb 10-20 Hgmm lehet.

Amennyiben valaki ennél nagyobb különbséget észlel, és ez idővel állandósul, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni, hogy további vizsgálatokkal kiderüljön, milyen okok állhatnak a háttérben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra