A nyári hőségben így aludjunk

A nyári hőségben a meleg miatt sokan küzdenek alvásproblémákkal, hiszen az átmelegedett levegőjű hálószobában szinte lehetetlenné válik a pihenés. Vannak, akik anyagi, mások környezetvédelmi okokból nem szereltetnek be légkondicionálót, de az alábbi tanácsok nekik is segítséget nyújthatnak.

Figyeljünk rá, hogy a háló egész nap sötét legyen

Nappalra is hagyjuk elhúzva a függönyt, illetve a redőnyt a hálószobában. Ez megakadályozza, hogy besüssön a nap, és átmelegedjen a helyiség. A szellőztetést próbáljuk mindig este megoldani, amikor már lement a nap.

Alvási pozíciónk így hat ránk Számítások szerint életünkből körülbelül 25 évet alvással töltünk. Éppen ezért érdemes tudni például, hogy az alvás közben felvett különböző testhelyzetek hogyan hathatnak az egészségünkre. Kattintson !

Használjuk hűtőpárnát

A frizsiderben hűthető tasakokat a párnánk alá téve lecsökkenthetjük az ágyunk hőmérsékletét, így kellemesebb lesz belefeküdni este. A szemünkre is tehetünk hűthető zselés maszkot, ami akadályozza, hogy a hőségtől megfájduljon a fejünk.

A nagy hőségben jobb, ha nem bújunk össze a párunkkal
A nagy hőségben jobb, ha nem bújunk össze a párunkkal

Aludjunk egyedül

Ha tehetjük, akkor a legforróbb éjszakákon aludjunk külön a párunktól. Az emberi testből sugárzó hő ugyanis tovább melegíti az ágyat . Ha mégis egy ágyban alszunk, akkor ne érintkezzen a bőrünk.

Szerezzünk be egy ventilátort

Bár a ventilátor nem hűti le a szobát, a levegő mozgatásával hűvös fuvallatot gerjeszt, ami igen kellemes tud lenni a nagy hőségben. Ha éjszakára az ablak elé tesszük, segít beszívni kintről a hűvösebb levegőt. Ne tegyünk magunktól túl messze, hogy mindenképpen érezzük a bőrünkön a fuvallatot.

Zuhanyozzunk meleg vízzel

Lehet, hogy a hideg víz jobban esne, viszont a hűsítő zuhany után a testünk próbálja magát felmelegíteni. Ha viszont meleggel fürdünk le, akkor a test hűteni kezdni magát, amitől nem csak jobban fogjuk érezni magunkat, de sokkal könnyebben el is alszunk. A víz ne legyen túl forró sem, nehogy a testünk túlhevüljön.

Forrás: care2.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra