Ezt árulja el rólunk, ha meztelenül alszunk

Meglepő dolgokról árulkodik, ha ruha nélkül szeretünk ágyba bújni.

A közelmúltban készült egy kutatás, amelybe készítői ezer pizsamában alvó embert és ugyanennyi meztelenül nyugovóra térő alanyt vontak be. A résztvevők válaszaiból meglepő dolgok derültek ki.

Bizonytalan éjszakai baglyok

Ön éjjeli bagoly vagy reggeli pacsirta? Tesztelje!

Bár sokan azt gondolják, a pucéran alvók magabiztosabbak, a kutatás eredményeiből nem ez látszik. A meztelenséget pártolók átlagosan tízből öt pontosra értékelték magabiztosságukat, míg a pizsamában alvók átlaga hat pont lett. Emellett a meztelenül alvók nagyobb arányban vallották magukat éjszakai bagolynak, mint a pizsamás csoport. Utóbbiak egyébként 34 százalékban a pacsirta és a bagoly típus keverékének tartják magukat.

meztelenség, alvás meztelenül, pizsama, alvás, személyiségjegyek, magabiztosság, introveltáltak, szex, éjjeli bagoly
A meztelenülalvástöbb szexet eredményez. Fotó: iStock

Introvertáltak, de többet szexelnek

Az ádámkosztümben alvók között nagyobb az introvertáltak aránya (45 százalék), és 36 százalékuk véli úgy, hogy egészségesebb meztelenül nyugovóra térni. A pizsamában alvók 24 százaléka viszont egyenesen tart attól, hogy valaki meglátja őket pucéran, 26 százalék pedig azért is választ valamilyen hálóruhát, mert úgy vélik, így nem kell olyan gyakran mosniuk az ágyneműt. Ezt egyébként mindkét csoport ritkábban teszi meg a kelleténél: a szakértők szerint hetente legalább egyszer le kellene cserélni az ágyneműt, a felmérésben résztvevők azonban ennél ritkábban húz fel tiszta ágyneműt - a pizsamások és a meztelenül alvók körében egyaránt.

A kétezer válaszadó 30 százaléka beismerte, hogy párkapcsolatuk elején fontosnak tartják, hogy vonzónak tűnjenek ágyba bújásnál a szerelmük szemében - bármiben alszanak is. A pizsamások 54 százaléka azt sem tagadta, hogy lecserélte alvós ruháit, csak hogy még jobban tetsszen a párjának.

Úgy tűnik, hogy a meztelenül alvás több szexet eredményez: a ruha nélkül ágyba bújók átlagosan heti ötször szerelmeskednek, ezzel szemben a pizsamásoknál heti négy alkalom az átlagos.

Forrás: nypost.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra