Koronavírus: így kellene aludnunk

A szakemberek is hangsúlyozzák, milyen fontos a rendszeres szellőztetés.

Sokan úgy vélik, egyéni döntés és preferencia kérdése, hogy nyitott ablaknál szeretünk-e aludni vagy sem, de a szakértők szerint ennél jóval többről van itt szó - az otthonunk megfelelő szellőztetése ugyanis jelentősen befolyásolhatja egészségünket. Épp ezért azt javasolják, ne felejtsünk el időről időre friss levegőt engedni a lakó- és dolgozóhelyiségekbe, különösen, ha másokkal is megosztjuk ezeket a tereket. Így jelentősen csökkenthetjük olyan betegségek kialakulásának kockázatát, mint például a koronavírus okozta COVID-19.

A koronavírus terjedését is gátolja, ha gyakran szellőztetünk, vagy egyenesen nyitott ablaknál alszunk. Fotó: Getty Images
A koronavírus terjedését is gátolja, ha gyakran szellőztetünk, vagy egyenesen nyitott ablaknál alszunk. Fotó: Getty Images

Ez utóbbi könnyedén terjedhet a levegőben zárt helyeken, ahol maszk nélkül tartózkodunk, ugyanis a vírust hordozó aeroszolok méterekre eljuthatnak. Ha nem szellőztetünk, ezek a lakás levegőjében maradhatnak, viszont ha rendszeresen szellőztetünk, akkor az esetlegesen vírusrészecskéket is tartalmazó benti levegőt folyamatosan friss levegőre cserélhetjük.

A szellőztetés olyan fontos, mint a kézmosás

Ennek fontosságát több szakember is megerősíti, például a Daily Mail által idézett Linda Bauld professzor, aki szerint az éjjel-nappal szellőztetés olyan mértékben befolyásolhatja azt, hogy valaki elkapja-e a koronavírust, hogy ugyanúgy ki kellene emelni a fontosságát, mint például a rendszeres kézmosásét vagy a távolságtartásét. Az pedig, ha nyitott ablaknál alszunk, Dr. Shaun Fitzgerald szerint nemcsak a hálószobában esetlegesen bejutó, illetve ott jelenlévő vírusok számát csökkentheti, hanem jobb alváshoz is vezethet. Illetve a kilélegzett levegő következtében megemelkedett szén-dioxid szint csökkentésével fokozható az éberség is.

Koronavírus: így kezelhetjük otthon A koronavírus okozta COVID-19 a betegek nagy részénél nem igényel kórházi ellátást, de hogyan enyhíthetjük a tüneteket otthon? Mutatjuk!

Hogyan szellőztessünk az egészségünkért?

Dr. Fitzgerald szerint télen a legjobb úgy szellőztetni, ha bukóra nyitjuk az ablakot, vagyis az ablak fenti részét nyitjuk csak ki, az alsót nem. Méghozzá azért, mert a hideg levegő sűrűbb és nehezebb, mint a szobában lévő melegebb levegő. Így amikor beáramlik a lakásba, lassan lesüllyed. Ennek következtében nem fogjuk úgy érezni magunkat, mintha egy szempillantás alatt az Északi-sarkra kerültünk volna, ellenben a szoba levegőjét hatékonyan felfrissíthetjük.

Ha éjszakára nem is hagyhatjuk nyitva az ablakot - bizonyos betegségek, például asztma esetén nem ajánlott, ugyanis a túl hideg levegő irritálhatja a felső légutak falát borító sejteket, ami légúti fertőzésekhez vezethet -, akkor erősen ajánlott legalább nappal minden órában öt percig szellőztetni. Már ez is jelentős pozitív változást hozhat a szoba levegőjében.

Ingyenes lett a tömegközlekedés az egészségügyi dolgozóknak. Van egy igazolás, amit ki kell tölteniük és azt felmutatni ellenőrzéskor. További részletek az nlc.hu cikkében .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra