Tévhit, hogy a horkolás ártalmatlan

Alvásunk mennyisége és minősége hatással van a hangulatunkra, a közérzetünkre, az egészségünkre és az élettartamunkra is. Éppen ezért fontos, hogy ne dőljünk be az alvással kapcsolatos tévhiteknek.

Mutatjuk a legkárosabb alvással kapcsolatos tévhiteket.

A felnőtteknek elég 5 óra alvás

Meglepően gyakori tévhit, hogy néhány óra alvás is elég arra, hogy megfelelőlen kipihenjünk magunkat. Azonban kutatások igazolják, hogy a rendszeresen napi 5 órát vagy kevesebbet alvó felnőttek rövidebb ideig élnek, és nagyobb eséllyel lesz valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedésük.

Az alkoholtól jobban alszunk

Sokan azzal magyarázzák a lefekvés előtti alkoholfogyasztást, hogy jobban alszanak tőle. Bár tény, hogy az alkoholtól könnyebben elálmosodhatunk, az ital azonban kifejezetten negatív hatással van az alvás minőségére. Megzavarja a mélyalvást és a REM-fázist, éppen ezért alkoholfogyasztás után egészen biztosan rosszabb minőségű lesz az alvásunk.

Rákényszeríthetjük magunkat az alvásra? Gyakori "jó tanács", hogy ha nem tudunk elaludni , akkor se keljünk fel, csak maradjunk fekve és tartsuk csukva a szemünket. Az állítás szerint így előbb-utóbb álomba merülünk. Az alvást azonban nem lehet erőltetni. Ha lefekvés után 15-20 perccel is álmatlanul forgolódunk, akkor inkább keljünk fel, és csináljunk valami mást - lehetőleg valami olyat, amihez nem kell használnunk az agyunkat, például hajtogassuk össze a kiteregetett ruhát. Ne csináljunk erős fényt a helyiségben, és ha álmosodni kezdünk, feküdjünk vissza.

Mindenki horkol néha, nincs ezzel semmi gond

A horkolás lehet ártalmatlan is, de betegséget, például alvási apnoét is jelezhet. Ez pedig kezeletlenül hagyva akár komoly egészségügyi károsodást is okozhat. Éppen ezért, ha a horkolásunk rendszeres, nagyon hangos, valamit fulladozással vagy légzéskimaradással is jár, mindenképpen menjünk orvoshoz!

horkolás, alvászavar, alvás, tévhitek
A horkolás veszélyes is lehet, így mindig komolyan kell venni! Fotó: 123rf

Meg lehet szokni a kevesebb alvást

Sokan úgy gondolják, hogy az agyat és a testet is hozzá lehet szoktatni a kevesebb alváshoz. Ha esetleg úgy is érezzük, hogy néhány nap után megszokjuk, hogy a szokásosnál kevesebbet alszunk, ez valójában mérhetően rontja a teljesítményünket, és káros hatással van az egészségünkre is. Kutatások szerint az éjszakai műszakban dolgozók - akik átlagban napi szinten kevesebbet alszanak azoknál, akik hagyományos munkarendben dolgoznak -, általában rövidebb ideig élnek, és gyakrabban halnak meg például mellrákban.

Rossz ötlet hétvégente tovább aludni, mint hétköznap

Ezzel kapcsolatban jelenleg is megoszlanak a vélemények, illetve zajlanak kutatások. Bár a továbbalvás megzavarhatja a már kialakult, természetes cirkadián ritmust , bizonyos foglalkozásokat űzőknek - például a több műszakban dolgozóknak - jótékony hatású lehet, ha megpróbálják "bepótolni" a hét közben kimaradt alvásidőt.

Forrás: care2.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra