A legveszélyesebb dolgok karácsonykor

Az ünnepi időszakban sok szempontból kizökken az élet a mindennapos kerékvágásból. Ez egyfelől jó hír, másfelől viszont ilyenkor a gyerekekre is leselkedik néhány olyan veszély, ami máskor nem. Felmérések szerint az orvosi ügyeleteken ilyenkor mindig megnő a forgalom, de szerencsére van rá mód, hogy csökkentsük a kockázatokat.

Az égősor és a fagyöngy is veszélyt jelenthet

Aki fagyönggyel díszíti a lakását, ügyeljen rá, hogy a kisebb gyerekek, illetve kisállatok se egyenek a bogyójából, mivel már pár darab is hányást , hasmenést, rosszullétet okozhat. Arra is ügyeljünk, hogy a fenyőfa tűlevelei se kerüljenek sem a gyerekek, sem az állatok szájába. A karácsonyi dekoráció is lehet veszélyes - a régi égősorokat mindig ellenőrizzük, hogy nem zárlatosak-e , és a törékeny díszeket is hanyagoljuk, ha kisgyerekek vannak a családban, nehogy leverjék őket, és megvágják magukat a törött dísz darabjaival. Az apróbb díszeket pedig könnyen lenyelhetik, ezeket mindig olyan magasra akasszuk, ahol biztosan nem érik el.

Karácsony a világ körül - így ünneplünk Európában A karácsony a világ szinte minden országában az egyik legjelentősebb ünnep, még akkor is, ha annak nem igazán vannak keresztény gyökerei. Természetesen, minden országban jellegzetes szokások, tradíciók kötődnek a karácsonyhoz - ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat. Kattintson a részletekért!

A fenyőfa alá ne tegyünk tápoldatos vizet, mindig csak simát - ha véletlenül a kisgyerekek, vagy kisállatok beleisznak, bajuk lehet belőle. Az étkezéseknél figyeljünk arra, hogy ne maradjon elöl alkohol őrizetlenül, ha kicsi gyerekek is vannak a házban, mert az ő szervezetükre ez rendkívül veszélyes, és akár görcsrohamot, kómát is okozhat.

A karácsony ne csak meghitt, de biztonságos is legyen!
A karácsony ne csak meghitt, de biztonságos is legyen!

A rágcsálnivalók közül a mogyoró , pattogatott kukorica is veszélyes lehet a piciknek, mert egészben lenyelhetik, és fuldokolni kezdhetnek tőle. A játékokból, díszekből olyanokat válasszunk, amikben nincs elem, ha pici gyerek van a háznál, mert a lenyelt elemek is rendkívül veszélyesek - ha azt gyanítjuk, hogy a gyerek szervezetébe került bármi ilyesmi, azonnal vigyük orvoshoz, mert kimarhatja a légcsövét.

Akinek kandallója van, fokozottan ügyeljen a tűzbiztonságra a gyerekek közelében. Az első begyújtás előtt ellenőriztessük a kandallót és a kéményt is, és a karácsonyfát állítsuk minél messzebb a tűztől, illetve lehetőség szerint az egyéb fűtőtestektől is, és égő gyertyával se hagyjunk soha egyedül gyerekeket.

Forrás: webmd.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra