"Bárki gyerekét megszülöm, csak hordja ki"

A most hároméves kislány szülei már szinte lemondtak a babáról, amikor váratlanul kiderült a jó hír: egyévnyi próbálkozás után Tímea 40 évesen mégis teherbe esett.

Tímea és férje, György története egyáltalán nem hétköznapi. Az asszony 37 éves volt, amikor egyedülálló anyukaként megismerte az akkor 51 éves Györgyöt. A férfi 25 év után elvált feleségétől, és Tímeával kezdett új életet. Eldöntötték, hogy mindenképpen szeretnének egy közös gyereket. A megvalósítással viszont sietniük kellett, hiszen interjúalanyunk közeledett a negyvenhez. A nőnek egyébként már volt egy kislánya, akit 34 évesen szült és egyedül nevelt.

A baba nem jött könnyen

Tímeánál 2012-ben pajzsmirigy-alulműködést diagnosztizáltak, amelynek következtében fél év alatt 30 kilót hízott. Gyógyszereket kellett szednie, ám állapota nem sokat javult. A teherbeeséshez viszont mindenképpen fogynia kellett. Ekkor elszánta magát, és belefogott egy teljes körű életmódváltásba. "Elkezdtem diétázni, edzőterembe jártam, és beindult a fogyásom. 2013 márciusában kezdtem el a diétát, és hét hónap alatt sikerült 22 kilótól megszabadulnom. Ekkor, 40 éves koromban derült ki teljesen váratlanul, hogy teherbe estem. Pedig akkor, egy év próbálkozás után már le is mondtunk róla."

"Bárkinek megszülöm a gyerekét, csak hordja ki valaki helyettem"
"...csak hordja ki valaki helyettem"

A teherbeesés csak az első lépés volt

Sokszor hallani, hogy a várandósságot a kismamák életük legszebb időszakaként emlegetik - nos, interjúalanyunk őszintén bevallotta, neki sokkal inkább tortúra volt ez a soha véget nem érő 9 hónap. Élete legszebb időszakába többféle probléma is beleszólt. Először is, úgynevezett Leiden-mutációja van. Ez egy genetikai eredetű véralvadási zavar, amelynek következtében a betegeknek fokozottan alvadékony a vére, így trombózisra hajlamosak. 25 éves korában volt egy mélyvénás trombózisa, azóta pedig folyamatosan véralvadásgátlót kellett kapnia. Terhessége alatt sem volt másképp, ám mellette még pajzsmirigye és kora miatt is rendszeresen ellenőrzésekre kellett járnia.

"Szigorú orvosi felügyelet alatt hordtam ki a babát. A Honvéd kórházba jártam hematológushoz, ahol hasba injekciózva kaptam a véralvadásgátlót, a Kútvölgyibe a pajzsmirigyemmel mentem, és a nőgyógyászhoz is sűrűbben kellett járnom. Mindig azt mondogattam, hogy én bárkinek megszülöm a gyerekét, csak hordja ki valaki helyettem" - meséli nevetve.

Mivel elmúlt már 37 éves, kötelező genetikai tanácsadáson is részt kellett venni, amely után - mert biztosra akart menni - a kismamák által rettegett, "hasba szúrós" chorionboholy-biopsziát is megcsináltatta. Ennek lényege, hogy egy tű segítségével a méhnyakon vagy a hasfalon keresztül a méhlepény szöveteiből vesznek apró mintát, vizsgálatával pedig számos genetikai rendellenesség kiszűrhető. A kismamák azért szoktak félni ettől a vizsgálattól, mert nem várt következményként fennállhat a vetélés kockázata - bár ennek reális esélye kisebb mint 1 százalék.

"Nagyon sokan félnek tőle, hogy elvetélnek. Én viszont úgy voltam vele, hogy elmúltam már 40, nem kockáztathatok, nem vállalhatok egy beteg gyereket. Én előbb fogok meghalni, utána milyen élete lenne? A másik, egészséges gyerekem fog majd róla gondoskodni? Ki tudja, mennyire lenne életképes? Azt mondtam, hogy Istenre bízom a döntést: ha minden rendben van, akkor megkaptuk őt, ha baj van, akkor ennek így kellett történnie, és el kell engednünk" - emlékszik vissza.

A vizsgálatok után a család fellélegezhetett: a baba egészséges volt.

Problémás terhesség után villámszülés

Valószínűleg minden édesanya ilyet kívánna magának: Tímea szülése gyors volt és komplikációktól mentes. Mikor este fél 11 körül jelentkeztek nála a fájások, azonnal indultak a tőlük 5 percre lévő Uzsoki kórházba. "A kórház ajtajában álltam összeszorított lábbal. A szülésznő csitítani próbált, hogy várjak, mert éppen egy másik kismamát vesznek fel. Mondtam, hogy jó, de nekem nyomnom kell. Erre azonnal beengedtek."

A szülőszobába érkezés után nagyjából 9 perc alatt, szinte fájdalom nélkül megszületett a 3300 grammos, 56 centis kislány.

Anyaság 40 felett

Bár ma már egyáltalán nem ritka, hogy a nők 30 vagy akár 35 felett vállaljanak gyermeket, a "jóakarókat" ez nem szokta megakadályozni abban, hogy beleszóljanak mások életébe. Tímea örült, hogy nála elmaradtak a rosszindulatú megjegyzések.

"Lehet, ennek az is az oka, hogy nem nagyon tudják rólam, hány éves vagyok, általában fiatalabbnak gondolnak. A férjemet viszont érték kellemetlenségek. 56 éves volt, amikor a kislányunk született, nála volt, aki rákérdezett, hogy biztosan akarja-e. Nemrég pedig, amikor bölcsibe ment a gyerekért, lenagypapázták."

A mostani harmincasok szülei még a 20-as éveik elején-közepén döntöttek a baba mellett. Van ideális időpont a gyermekvállalásra? Mi kell ahhoz, hogy bele merjünk vágni? Korábbi cikkünkben egy párkapcsolati szakértő adta meg a válaszokat.

Interjúalanyunknál az, hogy 30 felett szülte mindkét gyermekét, egyáltalán nem volt tudatos döntés, nem akart későn szülni, egyszerűen így jött össze. Mint mondja, szülhetett volna 20 évesen is, de akkor még nem találta meg az igazit. Ráadásul most, negyven felett már sokkal tudatosabbnak, türelmesebbnek érzi magát. Elégedett az életével.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra