Jó hír az otthonápolást végzőknek

Az otthonápolók számára hátrányos jogszabályt semmisített meg az Alkotmánybíróság.

Az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisítette a tartós ápolást végzők időskori támogatásáról szóló jogszabálynak azt a rendelkezését, mely indokolatlanul tett különbséget a gyermeküket tartósan ápoló szülők között - írja a nepszava.hu . A lap azt írja, hogy eddig csak az kaphatta meg ezt a támogatást, aki más típusú pénzbeli ellátás - például kiemelt ápolási díj - igénybevételével tudta bizonyítani, hogy legalább húsz éven keresztül valóban otthon ápolta gyermekét. Ha azonban korábban nem vett igénybe ilyen támogatásokat, hiába áldozta akár egész életét gyermeke otthoni ápolására, kérelmét elutasították.

hátrányos jogszabályt semmisített meg az Alkotmánybíróság
Hátrányos jogszabályt semmisített meg az Alkotmánybíróság. Fotó: iStock

Minden alkalommal elutasították

A panaszbeadványt egy olyan szülő nyújtotta be, aki 33 éven keresztül gondozta súlyosan fogyatékos, magatehetetlen gyermekét, egészen annak 2002-es haláláig. Fizető munkát csak ezt követően, 51 évesen tudott vállalni, éppen ezért nagy szüksége lett volna arra, hogy alacsony nyugdíja kiegészítéseként megkaphassa a tartós ápolást végzők időskori támogatását, havi 50 ezer forintot. Kérelmét azonban minden egyes alkalommal elutasították.

Az otthonápolás ezért veszélyes a gondozókra - részletek !

Az eddigi szabályzás szerint ugyanis a támogatás jogosságát csak azzal tudta volna alátámasztani, ha bemutatja azokat a dokumentumokat, amelyek bizonyítják, legalább 20 évig otthonápolási díjban is részesült. Az érintett kormányhivatal ebből nem engedett, hiába mutatott rá az idős szülő arra, hogy 1968-ban született gyermeke életében és 2002-ben bekövetkezett halálakor még nem is létezett sem emelt összegű, sem kiemelt ápolási díj. Az AB határozatával ez az anomália szűnt meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra